22. fejezet

* Meglepetések 2 *

- Logan, te mi a fenét keresel itt? - kérdezte Kendall, miközben két papírgirlandból próbálta kihámozni magát.

- Mi nem volt világos abban, hogy este nyolcra gyertek? - kérdezte James, aki éppen lampionokat akasztott a mennyezetre.

- Hát, lehet kicsit elnéztem a programtervemet. Nagy baj? - vigyorgott Logan szemtelenül.

- Igen, az, de megoldjuk. Nyamvadt legyek.... - hadonászott Carlos a levegőben. - Sammy, Hals, ha kérhetem?

- Szia Dóri, már sokat hallottunk rólad! - jött oda hozzám egy barna lány. - Ha nem gond, kicsit ellopunk Logantől estig, utána úgysem engedi majd el a kezed. - kacsintott rám. - Amúgy Sammy Droke vagyok, Carlos jegyese.

- Én pedig Halston Sage, James majdnem-jegyese. - csatlakozott a szőke szépség is. - Gyere, terveink vannak veled! - vigyorogtak rám.

Logan bocsánatkérően, olyan "bocsi-hogy-nem-szóltam-előre"-fejjel nézett rám, amiért egy lesújtó pillantással jutalmaztam. Miközben a lányok az emelet másik részére tereltek, folyamatosan csicseregtek, én pedig szóhoz sem jutottam.

- El sem hiszem, hogy Loggie végre talált magának valakit! - lelkendezett Sam.

- Főleg nem azt, hogy egy ilyen szép lányt! - csatlakozott Hals.

- Már azt hittük, hogy örökre egyedül marad!

- Vagy ami rosszabb, hogy Demit fogja örökké isteníteni!

- Még csak az kellett volna, olyan unalmas lány.

- Hallottuk, hogy orvosira jársz, ez szuper! Végre valaki, aki okos is, nem csak szép!

- Azért ne mondjátok lányok, hogy ti butának tartjátok magatokat! - mosolyogtam rájuk, mikor szóhoz tudtam egyáltalán jutni.

- Nem, nem vagyunk buták mi sem, de az orvosihoz több ész kell, mint a színművészetihez. - vigyorgott Sammy, és Halston felé bökött az állával.

- Aha, mintha te különb lennél nálam! - vágott vissza, és mindhárman elnevettük magunkat.

Ez idő alatt már egy másik részén jártunk az emeletnek, ahol az iroda bútorai a falhoz voltak tolva, körben állványokról lógtak a dizájner ruhák, alattuk méregdrága cipők sorakoztak. Megszólalni sem bírtam a látványtól.

- Nem kell még átöltözni, csak válogasd ki a ruháidat estére. - nyugtatott Sam, amikor meglátta a rémült arcomat.

- Biztosak vagytok ebben? - kérdeztem, mikor megláttam, hogy egy-egy címkén négyjegyű összeg áll.

- Persze, és amit felveszel, azt megtarthatod. - mosolygott Halston, és nem tudtam eldönteni, hogy szánakozó volt-e.

- Szóval, ha magamra veszek mindent, ami csak fér, a maradékot meg a kezembe fogom, akkor mind az enyém? - vigyorogtam rá, és Sam hahotázni kezdett.

- Persze, de inkább kérd el Logan bankkártyáját, és menjünk együtt bevásárolni, az kevésbé ciki. - röhögcsélt.

- Hát, nem hiszem, hogy erre hamar sor kerül, de azért ötletnek nem rossz. - fanyalodtam kicsit el, hiszen én nem vagyok ilyen lány, ráadásul még mindig azt éreztem, hogy ez az egész csak egy gyönyörű álom.

- Na jól van, nem akartunk mi téged megbántani, nem azért mondta ezt Sammy! - szabadkozott Halston.

- Persze, értem én. - sóhajtottam. - Akkor, mit is csinálunk ma?

- Hát, válassz magadnak valami csinosat estére, utána menjünk vissza díszíteni, mert a fiúk már tuti belefulladtak a sok papírba. Persze, csak ha nem baj! - nézett rám félve Sammy.

- Nem, ez jó ötlet, valami normális cselekvésre is szükségem van, nem csak lustálkodásra. - mosolyodtam el.

Kiválasztottam egy halvány rózsaszín blúzt, egy fényes anyagú nadrágot, meg pár kiegészítőt, és visszamentünk a lányokkal a buli helyszínére. Logan már nem volt sehol, a srácok pedig egy óriási kanapén hevertek, és a házimozi-rendszert tesztelték, és úgy tűnt, már régóta, mert már két üres popcorn-os doboz is hevert előttük. Beálltunk a tévé és közéjük, Halstonnal a jobbomon és Sammyvel a balomon, majd elindultunk feléjük. A lányok egyenesen a srácaikhoz mentek, én meg állva maradtam, a csípőre tett kezeimmel nagyjából úgy nézhettem ki, mint egy házisárkány. Kendall rögtön felpattant, és odajött hozzám.

- Remélem nem érzed magad kényelmetlenül közöttünk, mert nagyon szeretnénk, ha te is közénk tartoznál! - intett a háta mögé.

- Igazából az elmúlt... - teátrálisan a karórámra néztem - fél órában egészen jól elvoltunk a lányokkal, remélem a következő tíz-tizenöt is ilyen jó lesz. - kacsintottam rá.

- Ez szuper! - dörzsölte össze a tenyerét. - Akkor nincs más hátra, mint előre! Essünk neki a maradéknak! - majd elindult, de két lépés után megtorpant. - Basszus, megettük az összes kaját!

Mindenki hatalmas nevetésben tört ki, Kendall pedig olyan szerencsétlen arcot vágott, hogy megsajnáltam.

- Hát ha nincs kaja, akkor logikusan venni kell, nem? - mosolyogtam rá. - Menjünk vásárolni!

- Rendben, de nem csak mostanra kell, hanem még estére is, mert bár valami biztos lesz a főszervezőktől, azért a VIP-részlegre, vagyis nyolcunknak ehető kaja kell. - vigyorgott összeesküvően a srácokra mögöttem.

- Nyolcunknak? - kérdeztem. - Nem csak heten vagyunk? Vagy már megint lemaradtam valamiről...?

- Tulajdonképpen nem, fordulj meg! - mosolygott Kendall.

Úgy tettem, ahogy mondta, és egy gyönyörű szőke lány állt előttem. Először azt hittem, egy angyal az, és lehet, hogy nem is tévedtem sokat.

- Szia Dóri, Katelyn vagyok. - nyújtott nekem kezet. Elfogadtam, és meglepődtem, mert nagyon erős volt a kézfogása.

- Örülök Kate! Akkor már értem a nyolc főt, de ettől még mindig nem lett több kaja. - vigyorogtam.

- Igazad van, menjünk vásárolni! - szólt közbe James.

- Menjetek ketten, mi addig tovább díszítünk és éhezünk. - mosolygott Hals, és nem tűnt túl őszintének. Nem igazán értettem, miért ilyen, de úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, ezért belekaroltam Jamesbe, és elindultunk a lifthez. Bár nem láttam Halston arcát, biztos voltam benne, hogy nem volt túl boldog, és ettől csak még jobb kedvem lett.

Bevásárlás közben rengeteget beszéltünk, vele is elmondattam a Big Time Rush történetét, csakúgy, mint már korábban Logannel. Jó volt hallani, hogy mennyire számítanak egymásra a srácok, mennyire összetartóak, és milyen elhivatottak a munkájukkal szemben. Látva James arcán a lelkesedést, ahogy magukról beszélt, nekem is új erőt adott az orvosi folytatásához, mert be kell vallanom, hogy párszor már elbizonytalanodtam az évek során.

Megebédeltünk a bevásárlás után, majd James felvitte a cuccokat, a lányok pedig lejöttek. Elmentünk egy szépségszalonba, ahol olyan széppé varázsoltak engem, hogy szinte magamra sem ismertem. Az általában furán göndörödő hajam most tökéletes csigákban omlott a vállamra, a körmeim halványan fénylettek a natúr lakktól, a sminkem szolid volt, mégis látványos, és egészében véve olyan hollywoodinak éreztem magam. A lányokkal úgy csevegtünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást, még Halston is normálisan viselkedett velem.

Úgy elrepült az idő, hogy már csak azt vettem észre, hogy sötétedik. Hirtelen eszembe jutott, hogy Pierre is buliba hívott, de sajnos nem tudok teleportálni, ezért ott se tudtam volna lenni, így hát dobtam Dunyának és Rékának egy-egy sms-t:

Hali, Pierre bulit rendez, ha van kedvetek és időtök, menjetek 11-re a 4052-be! Bocsi, hogy csak most szólok! Holnapután estig még visszaérek! :) D.

Visszaindultunk a Columbia Records emeletére, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy a fiúk jó munkát végeztek a díszítés terén. Halkan szólt a zene, a fények színesen keringtek a teremben, és ott volt mindenki, aki a srácokat segítette, vagy velük együtt dolgozott a sorozatban. Elmentünk átöltözni a lányokkal, és megnyugodtam, hogy nem lógok ki nagyon közülük. Ettől függetlenül kicsit mégis kívülállónak éreztem magam a nagy tömeg előtt, de James odahúzott közéjük, átfogta a vállam, Carlos pedig belém karolt, és a fülembe suttogott:

- Ne izgulj, a sajtó általában azt közli le, amit mi mondunk. Szóval lehet, hogy terhesként állítanak be, de ne zavarjon. - vigyorgott.

Elkerekedett a szemem, de nem tudtam válaszolni, mert ebben a pillanatban Logan is megérkezett. Kicsit meglepődött, nyilván őt is lenyűgözte a díszítés és a tömeg, de nem jött nagyon zavarba.

- Nahát, ezt igazán nem kellett volna. - mosolyodott el, és közelebb jött hozzánk. - Igazán aranyosak vagytok!

- Az ünnepeltre! - harsogta Stephen, a sorozat Gustavo-ja, és egy hatalmas tálcáról papírpoharakat osztogatott mindenkinek, benne valamilyen alkoholos itallal. Nem kellett senkinek kétszer mondani, koccintás után a többség húzóra megitta, nekem viszont félrement, és majdnem megfulladtam köhögés közben. Logan persze rögtön mellettem termett és tartott, nehogy el is essek, nagyon édes volt tőle.

- Tipikus, hogy egy kortytól képes lennék meghalni. - vigyorogtam rá, amikor már meg tudtam szólalni.

- Ez nem vicces, ilyet többet ne csinálj! - nézett rám szigorúan.

- Igenis kapitány! - szalutáltam, mire mindenki a Spongyabob főcímdalát kezdte énekelni.

Az este első részében beszélgettünk, rengeteg új embert ismertem meg, és rengetegszer mondtam el, hogy ki is vagyok, és mit csinálok általában. A sajtótájékoztató viszonylag rövid volt, és nagy szerencsémre nekem nem kellett megszólalni.

Miután a fotósok és újságírók hada elvonult, kezdődhetett az igazi buli! Egy DJ keverte a számokat, a legújabbaktól kezdve a régebbiekig, sok BTR-zenével fűszerezve. A fények jók voltak, a kaja is szuper volt (mivel mi vettük nagy részét..), éjfélre a hangulat is a tetőfokára hágott. Nem gondoltam, hogy bármi elronthatja az estét, de hirtelen megcsörrent a telefonom. Mire előszedtem a zsebemből, már lerakta az illető, viszont a szám ismerős volt, ezért kimentem az előtérbe, ahol kisebb volt a zaj, és tárcsáztam a húgomat.

- Szia Kicsi, baj van, hogy hajnalban telefonálsz? - kérdeztem tőle.

- Dóri, annyira jó, hogy elértelek! Igen, baj van, méghozzá nagyon nagy! - ideges volt a hangja, és világ életemben utáltam, ha nem volt vele rendben valami.

- Ne idegelj, mondd, kivel mi történt?!

- Anyáéknál tűz ütött ki. - suttogta a fülembe.

- Te Úristen! - szöktek könnyek a szemembe. - Jól vannak?

- A lakás félig kiégett, a másik fele csodával határos módon megmaradt.

- Jó, az most kevésbé érdekel! Ők hogy vannak? - már sírtam, és a látómezőm határán érzékeltem, hogy valaki kijött hozzám.

- Anya jól, csak egy kis füstmérgezést kapott... De Apu annyira nem... - halt el a hangja.

- De ugye nem...? Mondd, hogy nem...! - összeroskadtam, és valószínűleg el is estem volna, ha nem kap el valaki, és tart meg ülő helyzetben.

- Nem tudom... Miközben oltotta a tüzet, sokat volt a füstben. Mire kiértek a tűzoltók, már alig kapott levegőt, Anya alig tudta kiráncigálni a lakásból. Szerencsére jöttek a mentők is, de tudod, milyen magasan van a lakás. Elvitték a kórházba, az mondták, majd szólnak nekem, mert ugye Anyának is be kellett mennie. Ez egy órája volt, én felügyeltem a lakást azóta. Annyira rossz volt! - már ő is sírt, és most nagyon utáltam, hogy több ezer kilométerre vagyok tőle. Úgy megölelgettem volna, mint régen, amikor kicsi volt, és az ölembe kucorodott ha valami rossz történt! Addig a pillanatig fel sem fogtam, mennyire hiányzik a családom, most pedig, amikor a felét el is veszthettem volna, elemi erővel zuhant rám az érzés.

- Annyira... Babám... Én.... - nem tudtam értelmesen megszólalni, csak sírtam és sírtam. - Vissza se mehetek hozzád...

- Tudom... De te csak tanulj most... Szeretlek! - hüppögött a fülembe.

- Én is nagyon Téged! Plusz sok! - szipogtam a telefonba.

- De én plusz végtelennel szeretlek! - egy halvány mosoly hallatszott a hangján, és nekem is elfogytak a könnyeim.

- Jól van, nyertél! Majd hívj, vagy írj ha van valami új! Apu is biztosan felépül! - reménykedtem, hiszen erről már tanultam egyet s mást.

- Foglak! Remélem jól vagytok a hercegeddel! - ezt már vidámabb hangon mondta, és tudtam, hogy egy kicsit megnyugodott.

- Igen, most van a szülinapja, és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy együtt vagyunk. - mosolyogtam.

- Öcsém, facsiga! Te híres lettél! - hüledezett.

- Ne lopd a szövegem! Különben meg, nem érdekel a hírnév, tudhatnád. - korholtam.

- Persze, higgyem is el!

- Hát hidd is! Na, most leteszem, mert sok lesz a számlám. Majd még beszélünk!

- Feltétlenül! Szeretlek! - szipogott.

- De én régebb óta! - majd dobtam egy puszit, és letettem.

Amint letettem a telefont magam mellé, újra előtörtek a könnyeim. Csak folytak, megállíthatatlanul folytak, és hiába próbáltam megnyugodni, nem sikerült. Egy erős kar ölelt körül, puszikat nyomott a fejem búbjára, és kétségem sem volt afelől, hogy Logan volt az.

Hátrafordultam, és láttam, hogy ijedten néz rám. Megcsókoltam, mielőtt megszólalhatott volna, és ezt mondtam:

- Anyáéknál tűz ütött ki, mindketten kórházba kerültek. A húgom hívott, elmondta, mi van most.

- Annyira sajnálom! - nézett rám, tele érzésekkel.