Boldog új évet! :)

Újévre egy újabb idézet :

Az optimista azért várja az éjfélt, hogy az új év elkezdődjön, a pesszimista pedig azért, hogy megbizonyosodjon róla, az óév elmúlt.

/Bill Vaughan/

Remélem 2013-ban is megtiszteltek azzal, hogy olvastok és sokat kommenteltek! :)

Ui.: a formázásért bocsi, telefonról nem könnyű írni.

Sok-sok puszi, ölelés és hálás mosoly:

Summersmile

Boldog Karácsonyt! :)

Sziasztok drágák!

Csitáry-Hock Tamás szavaival szeretnék nagyon boldog ünnepeket kívánni:

Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.

Legyen békés, boldog, meghitt Karácsonyotok!

Sok puszi és nagy ölelés:

Summersmile ♥

26. fejezet

Kavarás

Kipp-kopp-kopp.

Kipp-kopp-kopp.

Lehet, hogy mégiscsak fel kéne kelnem. - gondoltam. - Bár az is lehet, hogy már álmodom.

Kipp-kopp-kopp.

Nem, mégsem. Túl éles a zaj.

Kipp-kopp-kopp.

Idegesítő, bárki is csinálja.

Kipp-kopp-kopp.

Na jó, most már elküldöm az illetőt valami melegebb éghajlatra!

Kipp-kopp-kopp.

- Megyek már, az ég szerelmére, hagyd már abba! - mondtam félhangosan, és kikászálódtam az ágyból. Magam köré csavartam a takaróm, belebújtam a rózsaszín, bolyhos mamuszomba, és az ablakhoz csoszogtam. Nagyon meglepődtem azonban, amikor egy ismerős arcot pillantottam meg a Hold halovány fényében.

- Pierre, te meg mit keresel itt? - suttogtam, mikor kinyitottam az üveget. A srác teljesen élénknek tűnt, mintha nem éjfél múlt volna, hanem délután kettő.

- Téged. - felelte nemes egyszerűséggel. - Hiányoztál.

- Micsoda? De hiszen egy hétre se mentem el! - ámultam el kijelentésén. - És különben is, neked nincs véletlenül barátnőd? - csodálkoztam tovább.

- Nincs. Már nincs. - az időhatározót jól megnyomta, ezzel is hangsúlyozva, hogy okkal történt a szakítás.

- Hát ez nagyon szomorú. - görbült lefelé a szám. - És az is, hogy nem hagysz aludni. Nem volt túl nyugodt hétvégém, és a következő pár nap sem lesz az, úgyhogy, ha megbocsátasz... - tolattam hátra, jobb kezemmel behajtva az ablakot. Azonban amire nem számítottam az az volt, hogy nem hagyta.

- Ne, várj még! - húzott vissza a párkányhoz, és nem engedte el továbbra sem a csuklómat. - Tényleg nagyon hiányoztál!

- Én pedig tényleg nagyon álmos vagyok. Úgyhogy igazán sajnálom, de én most visszamegyek aludni. Tőlem elmehetsz te is, vagy maradhatsz itt és nézheted a függönyöm, nem érdekel, de arra ne is számíts, hogy még egyszer kijövök hozzád. Jó éjt!

Morcosan másztam vissza az ágyamba, gondosan ügyelve arra, hogy a függöny mindent eltakarjon. Még csak egy kukkoló hiányzik ahhoz, hogy... - gondoltam, de a mondat második felébe már bele is aludtam.

You, you walked into the room

On a Friday afternoon

That's when I saw you for the first time

And I was paralyzed

I had a million things to say

But none of them came out that day

'Cause I was never one of those guys

That always had the best lines

Logan! Logan nekem énekel! - tértem hirtelen magamhoz. - Ja, nem, ez csak az ébresztőm. - lombozódtam egyből le, és átfordultam a másik oldalamra.

- Jó reggelt Miss Szerencse, a hasadra süt a Nap! - táncolt be Dunya a szobába, és egy hatalmas mozdulattal széttárta a gondosan összehúzott függönyeimet.

- Te gonosz! - hajítottam felé a párnámat, de mellé ment, és a lámpát verte le az asztalomról.

- Nem talált! - vihogott, majd felszedte a földről a dolgokat, egyiket az asztalra téve, a másikat nekem adva. - Hupsz, fordítva! - kacagott, majd kilibbent.

- Ha ez a csaj nem lenne, ki kéne találni. - dohogtam, de beláttam hamar, hogy igaza van. Feltápászkodtam, és ólmos mozdulatokkal nekiláttam készülődni. Csak akkor kapcsoltam nagyobb sebességre, amikor megláttam, hogy fél nyolc elmúlt. Hogy lehet, hogy már ennyi az idő? - hűltem el, és mint egy szélvihar, úgy kezdtem el mozogni. Tíz perc sem telt el és elkészültem, az igazgatói iroda felé menet pedig vettem egy fánkot, és elmajszoltam, mielőtt odaértem.

Természetesen út közben belebotlottam Cindybe, aki valami szellemeset mondhatott, mivel a sleppje harsány nevetésben tört ki, nekem viszont nem volt időm velük foglalkozni, mert robogtam tovább. Az igazgatóiba érve elfogott a rémület, és már majdnem elfelejtettem értelmesen beszélni, amikor kijött a titkárnő, és beszólított.

Nem volt egyszerű dolgom, mert két fontos kérdésem is volt, viszont egészen jól sültek el a dolgok. Az ismétlő dolgozatot a szaktanárral kellett elintéznem, aki engedélyezte, hogy még aznap letehessem a vizsgát, és ha sikerül, akkor a hét második felétől én is dolgozhassam.

Nagyobb falat volt viszont a fotósok eltávolítása. Azzal az igazgató is egyet értett, hogy a rendet zavarják, azonban nem állt módjában ellene tenni. Annyit javasolt, hogy ne nyilatkozzam, és lehetőleg kerüljem a botrányokat, összetűzéseket, mert ettől csak még többen lesznek.

Megfogadtam a tanácsát majd megköszöntem, hogy fogadott, és távoztam. Odakint hűvös szellő fújdogált, ami kellemesnek hatott az idegesség után, azonban egyik stresszhelyzetet követte a másik. Pierre toppant elém, és kérdés nélkül belém karolt, majd kitessékelt az udvarra.

- Szia szépségem, hiányoztál! - mosolygott rám, és biztosan ott helyben meg is csókolt volna, ha nem löktem volna el magamtól. Na, ennyit az incidensek kerüléséről.. - füstölögtem magamban.

- Te meg mit képzelsz magadról? - támasztottam a tenyerem a mellkasának, hogy minél távolabb tudhassam magamtól.

- Miért nem voltál pénteken a bulin? - hangja szemrehányó volt, szeme azonban másféle érzelemtől csillogott. De, hogy mitől, azt nem tudtam megállapítani.

- Egyrészt beteg voltam, és az orvos pihenést javasolt.. - mondtam, de rögtön félbeszakított.

- Ezért hetyegtél a világhíres pasid haverjaival, mi? - már haragot is véltem felfedezni hangjában, és még valami mást is.

- Te féltékeny vagy? Komolyan Pierre, hát mit gondoltál? - lendültem támadásba. - Remélted, hogy ott hagyok valaki olyat, akit szeretek azért, mert valaki mást kedvelek? Ennyire sokra tartod magad? - löktem messzebb magamtól.

- Szeretlek, Dóri! Mikor először beszéltünk, már akkor tudtam, hogy te kellesz nekem! Nem is értem, hogy csaphatott le rád hamarabb az a ficsúr. - fröcsögött. - Az égben van írva, hogy nekem magyar lányt kell szeretnem!

- Hogy te mekkora idióta vagy! - suttogtam ledermedve. - Azt hiszed, hogy csak azért, mert francia vagy, már hanyatt vágom magam? Hát nagyon el vagy tájolódva, kisfiam! Most pedig tűnj el a szemem elől, különben... - a monológom végére egyre erősebb lett a hangom, és biztosan valami keményet vágtam volna hozzá (például a mappám), ha a telefonom ritmikus csipogása félbe nem szakított volna minket...

25. fejezet

Mókuskerék indul!

Verejtékben fürödve ébredtem, párnámat a könnyeim áztatták el. Gyorsan felkeltem, de Logant nem találtam sehol, és már majdnem kétségbeestem, mikor betoppant.

- Úristen, kicsim, mi történt veled? - sietett hozzám, mikor meglátta elnyúzott arcomat.

- Szörnyűt álmodtam. - fúrtam bele fejemet a vállába. - De biztosan nem igaz, az nem lehet! - suttogtam.

- Beszéltem a húgoddal, keresett amíg aludtál. - erre azonnal felkaptam a fejem, és sürgetően néztem rá. - A szüleid jól vannak! Egy hét múlva már haza is mehetnek, addig viszont jobb, ha bennmaradnak. - mosolygott rám, és még soha nem éreztem magam ilyen jól pár egyszerű mondattól. Egyszerre sokkal jobb kedvem lett, amit az is tetőzött, hogy a Nap előbújt a fodros szélű, ám elég sötét felhők mögül, és beragyogta New York örökké rohanó városát.

Kopogtak a lakosztályunk ajtaján, majd a szobapincér érkezett meg, hatalmas kocsin tolva be a reggelit, ami már-már ebédnek is beillett, bőségét és változatosságát tekintve. Hamar eltüntettem egy nagyobb adag omlettet, egy főtt tojást sonkával, valamint két pirítóst, és csak az új ruháimra való tekintettel nem vettem sem a csokis-meggyes sütiből, sem a vaníliás fánkból. Miután végeztünk Logannel, összepakoltuk a hajnalban szétdobált cuccainkat, és elindultunk lefelé.

Már a liftben szembesültem azzal a ténnyel, hogy egy rossz pillanatban elcsattant fényképről messzemenő következtetéseket vonnak le az újságírók - ugyanis az Államokbeli érdekeltségű GossipStar magazin címlapján díszelegtem, csakhogy nem Logannel, hanem James-szel. A buli előtti bevásárláson kaptak minket lencsevégre, amikor épp versenyautósat játszottunk a bevásárlókocsikkal, és persze fél oldalban taglalták azt, hogy vajon mi is lehet közöttünk, és hogy vajon Hals és Logan mit szólnak majd ehhez. Rendkívül felidegesítettem magam a cikken, és hiába nyugtatott Logan, legszívesebben összetörtem volna valamit. Ez az érzés pedig csak fokozódott, amikor megláttam, hogy vagy egy tucat riporter gyűlt a hotel elé, és amint megjelentünk, veszett kiabálásba és kamerázásba kezdtek:

- Miért távoztak olyan hirtelen a saját bulijukról...?

- Ki kereste fel telefonon, ami miatt összetört...?

- Nyilatkozna arról, hogy milyen viszony van ön és James Maslow között...?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak minket mindaddig, amíg Logan be nem tessékelt az autóba, ahova már nem jutott el a firkászok rikácsolása. Azonnal indultunk, igyekeztünk minél hamarabb magunk mögött hagyni a fotósok hadát. Szerencsére sikerrel jártunk, és az egyetemre vezető úton nem kellett hollywood-i filmekbe illő üldözés elől menekülnünk.

Beérve a kis városkába, furcsamód megnyugodtam, sőt, mikor bekanyarodtunk az egyetem parkolójába, egy kicsit otthon is éreztem magam. Logan bekísért a lakásunkig, és biztosan sokáig maradt volna, de egy telefonhívás elszólította mellőlem. Még aznap délig vissza kellett indulnia Los Angelesbe egy megbeszélésre, és már a telefonhívásból kiderült számomra, hogy sokáig nem fogom újra látni. Nehezen váltunk el egymástól, de az idő nem állt meg miattunk egy pillanatra sem, így szomorúan, de mosolyogva búcsúztunk egymástól.

Belépve az ajtón Dunya rögtön a nyakamba ugrott, amit nem tudtam viszonozni, lévén, hogy kezeimben a rengeteg ruhával, amit Logan vásárolt nekem, alig tudtam mozdulni. Nem sokat teketóriáztam, gyorsan ledobtam a cuccaimat, és átöleltem a szeleburdi orosz lánykát. Hamarosan egy világosbarna hajzuhatag is a látóterembe került, jelezvén, hogy Réka is megérkezett. Legalább tíz percig tartott, mire kibontakoztunk a maciölelésből, de egyáltalán nem bántuk. A lányok divatbemutatót tartattak velem, és részletesen elmondatták a hetemet, hogy együtt nevethessünk a vicces pillanatokon és együtt felhősödjön el tekintetünk a komorabb részeken.

Ezután azonban ők is hírrel szolgáltak számomra:

- Biztos nem emlékszel, de jövő héttől már gyakorlatozni fogunk. - vágott a közepébe Réka. - Bár nem tudom, meg kell-e írnod az ismétlő tesztet, vagy egyből tarthatsz velünk.

- Milyen teszt, és a gyakorlat mit takar? - tettem fel a két legfontosabb kérdést.

- Összefoglaló, laza hat órás zárthelyi. Gyakorlatilag mindent kérdeznek, szóval nem csak, hogy mindent tudni kell, de egy kicsit még annál is többet. - vigyorgott rám. - Maga a gyakorlat pedig nem más, mint tanoncként a dokibácsik és -nénik mellett bólogatni és vizet vinni. Csak a szokásos, hiszen mindenki a létra legaljáról indul.

- Hát ez fantasztikus. - morogtam. - Holnap amúgy is a vezetéssel akartam beszélni, kikészülök a riporterektől, meg kell tudnom, van-e esély arra, hogy kitiltsák innen őket.

- Szerintem egész vicces, ahogy próbálnak minden pillanatból szenzációt kreálni. - vihogott Dunya, miközben egy limonádét szürcsölgetett.

- Neked lehet, hogy az - néztem rá lesújtóan -, de nekem ez maga a pokol.

- Igazad van, én ezt nem értem. - tette fel védekezően a kezét. - Ettől függetlenül, aranyosak. Ráadásul, van, aki ezt kifejezetten élvezi.

- Cindy-re gondolsz? - kérdezte megvetően Réka. - Az a kis liba egész héten a drámakirálynőt játszotta, és úgy beszélt rólad, mintha egy kis baktérium lennél. Itt adott interjút, ott kavart botrányt - kész csoda, hogy nem vitték el még valamilyen valóságshow-ba.

- Remélem valaki gyorsan felismeri a tehetségtelenségét, és elröpítik Tahitire tizennégy másikkal együtt, hogy a boldogtalan nép irigyelhesse a formás alakjukat a tévén keresztül, miközben minden héten könnyes búcsút kell venniük valakitől. - sóhajtottam fel, és felálltam. - Bocsi csajszik, de engem vár a kötelesség, szóval Adíos chicas! Elvonultam tanulni! - majd felnyaláboltam a cuccaimat, és bepakoltam a szobámba.

Csak pár óra múlva pánikoztam be, hogy ezt mindet egy nap alatt újra bevágni szinte lehetetlen, de lelkesedésem még ekkor sem tört meg. Másképp próbálkoztam, és éjfélkor, mikor a szemeim már majdnem elfolytak a sok olvasástól, azzal a tudattal hagyhattam ott a könyveket, hogy ha a fene fenét eszik is, én másnap akkor is le tudok majd vizsgázni.

Gyorsan elmentem lefeküdni, és már majdnem elaludtam, amikor valaki ütemesen kezdett kopogni az ablakomon...

24. fejezet

Rémséges álom

Megyek előre, de nem látom az út végét. Sötét van. Ablakok mellett haladok el, kintről az utcalámpák dermesztő sárga fénye halványan szűrődik be. Nesztelen lépteim felkavarják a port, amitől köhögnöm kell. De nem tehetem! Valaki van még itt rajtam kívül, valaki, aki rám vár. Nem tudom, hogy felé megyek, vagy tőle el, csak az a biztos, hogy haladok tovább. A folyosó végén nagy ajtó vár rám, málladozó mahagóni színű festéssel, és csillogó sárgaréz kilinccsel. Lenyomom, de nem enged. Megpróbálom még párszor, de mintha a falon akarnék keresztüljutni. Kétségbeesem. A kulcs se a zárban nincs benne, se a földön nem találom. Egy kattanás hallatszik, és az ajtó kinyílik. Nyomában hófehér fénycsík jelenik meg a parkettán, jelezve, hogy bent már várnak rám. Furcsamód megnyugszom és magabiztosan lépek be, azonban mindez egy pillanat alatt elpárolog, amikor meglátom a szüleimet. Kórházi ágyakon fekszenek, karjaikból csövek lógnak ki, és egy-egy lélegeztetőgéphez vannak kötve. A sírás kerülget, mielőtt azonban kitörhetnének a könnyeim, egy alakot pillantok meg, ahogy lehajtott fejjel a falnak támaszkodva áll mögöttük.

- Bíztam benned, hogy eljössz, s lám, nem is okoztál csalódást. - az arcát nem látom, mert fekete kapucnis pulóvere teljesen eltakarja.

- Ki vagy te? - kérdezem tüstént, szemeim riadtan egyik felmenőmről a másikra ugrálnak.

- Nem számít, ki vagyok, csak az, hogy mit teszek. - mondja mézesmázos hangon, de az arcát még most se látom.

Még mindig egy helyben állok, de lábaim már erősen kocsonyás állapotba kerültek. Másodpercekre vagyok az összeeséstől, és megszólalni sem tudok a rémülettől.

- Nos, úgy látom, beléd fagyasztottam a szót. Helyes! - tapsol egyet, mire a semmiből nővérek és orvosok tűnnek elő, körbeállva anyát és apát. - A feladatod az lesz, hogy megmentsd őket. Természetesen a szüleidre gondolok, nem pedig ezekre a bábokra. - int a hadserege felé. - Ők majd megpróbálják megműteni őket, neked pedig ezt kell megakadályozni. Annyi segítséget kapsz az elején, hogy lelassítom őket.

- Mennyire? És meddig? És egyáltalán, miért teszed ezt? - csak úgy törnek elő belőlem a szavak, és már a könnyeimnek sem tudok megálljt parancsolni.

- Egy kicsit, egy rövid ideig, és csak azért, mert megtehetem. - jelenti ki teljes nyugalommal, és végre feltekint.

De bár ne tette volna! Egész arcára pergamenszerű bőr feszül, színe mint az alvadt vér, fogai feketék, mint az éj. A szemei... A szemei emberi szavakkal alig leírhatók, vörösen izzanak, mint a forró fém, ugyanakkor úgy kavarog az egész, mintha be akarna szippantani.

Tapsol egyet, mire a bábjai csigalassúsággal kezdenek mozogni, és azon kapom magam, hogy egyik nővértől a másik orvosig rohanok, kapkodom ki kezeikből a szikéket, tűket, orvosi törlőkendőket, de alig győzöm, mert egyre gyorsul a mozgásuk, egyre többen vannak, és már nem látom a szüleimet sem, mindenhol csak kezek vannak, amik akadályoznak a mozgásban.

Majd egyszer csak elhal az eddigi ritmikus pittyegés, egyik után a másik, eltűnnek az orvosok, eltűnnek a szüleim, eltűnnek az ágyak, azt asztalok, a berendezés, a fény, csak én és Ő vagyunk, egymással szemben, pár méterre a másiktól.

- Te vagy a Halál. - suttogom, mire sátáni kacajjal karon ragad, és elhúz a sötétbe.

Ui.:
Bocsánat, hogy ilyen komorra írtam, szerettem volna kipróbálni, hogy megy-e. Nos, ezt döntsétek el Ti, az viszont biztos, hogy az elkövetkező fejezetek boldogabbak lesznek! :)

Puszi,
S♥

Újabb kritikák + Ajánlat

Sziasztok!

Bevallom, rossz kislány voltam, mert írás helyett olvastam - a rólam írt kritikákat.

Ezeken a linkeken találjátok őket:

http://interviewsforyou.blogspot.hu/2012/12/kritika-3.html

http://kerjtolemkritikat.blogspot.hu/2012/12/kritika-5.html

Jó olvasást, és továbbra is várom a betévedők / rendszeres olvasók véleményét!! ;)

Ráadásul most, hogy átléptétek a 3OOO oldalmegtekintést, felajánlom a lehetőséget, hogy részt vegyetek a történet alakulásában! Ha érdekel, és van ötleted, a n-e-d-o@windowslive.com címre írd meg, és valahogy, valamikor beleszerkesztem! : )

S♥

Előzetes - 24. fejezet

Előzetes, az egyelőre még cím nélküli fejezetből :

"- Bíztam benned, hogy eljössz, s lám, nem is okoztál csalódást. - az arcát nem látom, mert fekete kapucnis pulóvere teljesen eltakarja.

- Ki vagy te? - kérdezem tüstént, szemeim riadtan egyik felmenőmről a másikra ugrálnak.

- Nem számít, ki vagyok, csak az, hogy mit teszek. - mondja mézesmázos hangon, de az arcát még most se látom.

Még mindig egy helyben állok, de lábaim már erősen kocsonyás állapotba kerültek. Másodpercekre vagyok az összeeséstől, és megszólalni sem tudok a rémülettől.

- Nos, úgy látom, beléd fagyasztottam a szót. Helyes!"

23. fejezet

Sziasztok!
Bocsánat, hogy nem hoztam hamarabb, de nagyon elégedetlen voltam az új fejezettel. Viszont kijavítottam, és remélem, hogy tetszeni fog! :)
S♥

Ui.: ki mit szól a linkes kép megoldáshoz? :) (lásd alább)

* Vissza a valóságba (?) *

- Annyira sajnálom! - nézett rám, tele érzésekkel. - Akarod, hogy elmenjünk?

- Nem, dehogy! Ez a te bulid, érezd jól magad! Én majd sétálok egy kicsit, és később visszamegyek. Most nem tudnék rendesen beszélni erről.

- Szó sincs róla! Semmiképp nem hagylak magadra. Visszamegyek, elköszönök a nevedben is, és hazamegyünk.

- Haza? Mármint, vissza a koleszba? És egyáltalán, mit mondasz a többieknek? - kérdeztem megütközve.

- Nem, egy hotelbe. Szerinted mit csináltam egész délután? - sandított rám.

- Lövésem sincs. De mit fogsz mondani nekik?

- Hát... Kaptál egy telefonhívást, ami rosszul érintett, és most jobb lenne, ha egyedül maradnál. Így jó?

- Jó. Kint megvárlak. - sóhajtottam.

Mikor Logan elment, a lifthez sétáltam, és nekidőltem a falnak. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez történt otthon, ráadásul pont olyankor, amikor nem voltam ott. Emlékszem, egyszer kicsi koromban is volt egy lakástüzünk, akkor a cserépkályhánk melegítette túl a mellé pakolt vasalni való ruhákat. Szerencsére a tűzoltókra nem volt akkor szükség, de ha most kellettek, akkor nem biztos, hogy tudni akarom, mi okozta az egészet.

Mire ezt végiggondoltam, Logan már ott is állt előttem, kezében ajándékokkal, szemében aggodalommal.. Nem szóltam semmit, csak megnyomtam a lift hívógombját, és nekidőltem. Annyi minden történt velem egy nap alatt, olyan gyorsan szakadt rám minden, hogy képtelen voltam felfogni. Az agyam szinte még mindig a sátorbontásnál tartott, a valóság azonban kérlelhetetlenül rohant tovább. Mikor körülnéztem, már a hallon sétáltunk keresztül, a következő pillanatban pedig már a biztonsági övet csatoltam be. Az elmém próbált fogódzót találni, de minél inkább koncentráltam, annál kevésbé fogtam fel a részleteket.

- Logan! - szakadt ki hisztérikusan belőlem, mire ő hirtelen a fékre taposott. - A lángok! - majd újra előtörtek a könnyeim, és vigasztalhatatlanul kezdtem zokogni.

- Shh, semmi baj! - simogatta meg a karom, majd kiugrott az autóból, átjött az oldalamra, majd átrakott a hátsó ülésre. Keveset érzékeltem ebből, az agyam már megint kihagyott. Mikor újra magamhoz tértem,  Logan ölében ültem, háttal neki, és már eltűnt a hisztéria a sírásomból. Kellett még pár perc, mire eléggé megnyugodtam, és nagy segítség volt, hogy Logan nem csitítgatott, csak tartott és ölelt. Mikorra elapadtak a könnyeim és meg is tudtam szólalni, megfájdult a fejem, de ez már kevéssé zavart. Szembe fordultam Logannel és befúrtam a fejem a nyakába, mire ő még szorosabban zárta körém karjait. Beszívva az illatát minden egy kicsit egyszerűbbnek tűnt, és a rossz közérzetem nemsokára elpárolgott.

- Jól vagyok! - mosolyogtam rá.

- Ennek örülök! - csókolt homlokon. - Mehetünk tovább?

- Igen, de én maradnék itt hátul, ha nem baj. - pislogtam laposakat.

- Nem, dehogy! Nemsokára ott leszünk.

Kiszállt mellőlem, én becsatoltam magam és elindultunk. Nem szólt a rádió, sötét volt, és bizonyára elaludtam, mert Logan simogatására ébredtem.

- Szia Csipkerózsika! Megérkeztünk! - mosolygott rám azzal az ellenállhatatlan mosolyával. - A ruháidat még délután felvittem, akarod, hogy téged is felvigyelek?

- Mmmh... Jó reggelt, vagy estét? Azt hiszem, nem, ennél én nehezebb vagyok. - majd kikászálódtam az autóból, és kézen fogva mentünk a lakosztályunkba.

Igen, lakosztályunkba, mert egy világsztár csakis a legjobbat kaphatja, még fél nappal korábbi foglalás esetén is. Szerencsére hajnali egykor már igazán kevesen voltak körülöttünk, bár félig lecsukódott szemhéjaim alatt mintha vakuvillogásokat láttam volna.

Felérve tudatosult csak bennem, hogy a legfelső emeleten vagyunk, mert New York fényei végeláthatatlanul húzódtak alattunk.

Kisétáltam az erkélyre és elméláztam a sosem alvó város monoton zaja fölött. Megpróbáltam összeszedni a nap eseményeit, és nem volt olyan nehéz, mint az elsőre tűnt, ráadásul Logan hozott egy-egy bögre teát nekünk, ami nagyon jól esett. Meghitt pillanat volt, de lassan hatalmába kerített a kimerültség, ezért hamar visszamentem, és ledőltem az ágyra. Csak ekkor eszméltem rá, hogy az ébredésem óta alig szólaltam meg, így hát a még pakolászó Logan mögé surrantam és hátulról átöleltem. Meglepődött, de boldogan puszilta meg a kezeimet.

- Annyira köszönöm! - suttogtam a vállába.

- Ugyan mit, kincsem? - látszott a meglepődés az arcán, mikor megfordult.

- Mit, mit...? Amit az elmúlt négy napban tettél értem, azt! Szinte meg sem érdemlem.

- Fáradt vagy, össze vissza beszélsz. - mosolygott rám. - Menj aludni!

- Gyere te is! - húztam magam felé. - Neked is hosszú napod volt.

- Fürödj le, majd megyek én is.

Nem volt már erőm ellent mondani, ezért gyorsan bementem a csupa tükör-lámpa fürdőbe, kerestem egy bolyhos törülközőt és beálltam a zuhany alá. Nagyon megnyugtató volt, ahogy a forró víz végigcsorgott a fejem tetejétől a lábam ujjáig, de ettől csak még álmosabb lettem. Hamar elzártam a vizet, bebugyoláltam magam a hófehér, illatos törülközőbe és kiléptem a fürdőből. Megborzongtam a hűvös levegőtől, ami az erkélyről zúdult be, ezért gyorsan becsuktam az ajtót. Mindeközben Logan után kutattam a szememmel, és mosolyt csalt az arcomra, amikor az egyik fotelben találtam rá édesdeden szunyókálva, kezében a pizsamámmal. Odamentem hozzá, felsimogattam álmából és elküldtem fürdeni, majd belebújtam a rózsaszín csipkés VS pizsimbe. Mihelyst beburkolóztam a puha takaróba, azonnal belesüllyedtem a nyugtalan álomba, és még azt se tudtam megvárni, hogy Logan visszajöjjön.