20. fejezet

* Út a buliba *

Péntek reggel a telefonom csipogására ébredtem. Dunya volt az, ezt írta:

Reggelt, nem akarok zavarni, de remélem tudod, hogy most van a mackód szülinapja! #csakmondom :) Remélem minden oké, mikor jöttök vissza? D.

Gyorsan válaszoltam neki:

Neked is, kösz, hogy szóltál. :) Nem tudom még, majd írok! Puszi.

Loganre néztem, aki épp a telefonját nyomkodta, de mikor felkönyököltem, elrakta.

- Jó reggelt, szépségem! Jól aludtál? - kérdezte.

- Én nagyon jól, és te? - mosolyogtam rá.

- Egész jól, bár zavart, hogy nem öleltelek át, mikor elaludtunk. - kacsintott rám.

- Nem kaptál volna levegőt a hajamtól. - nevettem, majd megcsókoltam. - Boldog szülinapot egyébként, és ajándék helyett szerény személyemmel kell beérned. - vágtam kicsit bűnbánó arcot.

- Köszönöm kincsem, de remélem nem gondolod, hogy vártam volna, hogy bármit is adjál. Te magad vagy az ajándékom! - majd hosszan megcsókolt, a mellkasára húzott és így maradtunk egy darabig. Olyan meghitt volt, olyan természetes!

De mindkettőnknek csipogott a telefonja, ezért kibontakoztunk az ölelésből, majd válaszoltunk. Én elmentem tusolni, és mikor visszaértem, ő még mindig nyomkodta a mobilját, ezért elvettem tőle.

- Most ezt miért csináltad? - nézett rám kiskutyaszemekkel.

- Mert fel kell kelned, és elkezdeni a napot. - mondtam, és megfordultam, hogy eltegyem a mobiljainkat messzire. Viszont amire nem számítottam, az az volt, hogy megragadta a derekam és ledöntött a földre, majd rám ült, és kivette a kezemből az összes telefont.

- De nekem kell a telefonom, te pedig már elkezdted a napod, úgyhogy egész jól állunk. - nézett rám.

- Sajnos nem tudom követni a logikátlanságod, úgyhogy kezdd elölről. - vágtam vissza, és megpróbáltam lelökni magamról. Persze nem ment, lévén, hogy ő sokkal erősebb nálam, de leszállt rólam, és mellém feküdt.

- Várj még egy kicsit, ne siess. - fogta meg a karom, mikor felültem volna, ezért visszadőltem mellé. - Ma este a srácok bulit szerveztek nekem, nekünk. New Yorkban. Eljössz?

- Igen, szívesen. De azért a dress code-ra szükségem lesz, mert nem hinném, hogy túrabakancsban és melegítőben bárhova beengednének. - mosolyogtam.

- Elfelejted, hogy egy csomó ruha van az autóm csomagtartójában, amiből válogathatsz! - korholt egy kicsit.

- Valóban, kiment a fejemből, hogy vagy 1000 dollárt költöttél rám egyetlen délután alatt. - ismertem be. - Más dolog. Mikor megyünk vissza az egyetemre?

- Miért, vissza akarsz még menni? - kérdezte tettetett csodálkozással.

- Nem annyira, mint amennyire kell, de végső soron muszáj. Szóval, mikor?

- Nem tudom, ma még nem hiszem. Holnap délután vagy este, legkésőbb vasárnap. Szabadulnál már tőlem, mi? - vigyorgott rám.

- Hát, az az igazság, hogy most már unlak kicsit, szóval ha megbocsátasz, de ha nem, akkor is, kimegyek a levegőre. - vigyorogtam vissza, és kimásztam a sátorból. Pár lépést sétálhattam csak, amikor megláttam, hogy egy fotós a fán ülve, egy másik pedig a bokorban várakozik. Biztos voltam benne, hogy én vagyok a célpont, ezért látványosan elővettem a telefonom, amit szerencsére visszaszereztem Logantől. Telefonáltam egyet anyáéknak, mert már nagyon régen hallottam a hangjukat, és írtam egy sms-t a húgomnak is. Mire ezt befejeztem, Logan összepakolta a ruhákat és a hálózsákokat, és együtt lebontottuk a sátrat, majd bepakoltunk az autóba.

Elindultunk, bár egy szóval sem mondta Logan, hogy hova, és a kérdéseimre se válaszolt, csak titokzatosan mosolygott. Az autóban szólt a rádió, és egy nagy kedvencem szólt, Amelia Lily-től a You bring me joy.

Nem éppen egy boldog-vagyok szám, és egy olyan emberre emlékeztet, aki sok fájdalmat okozott, de szerencsére ennek már évek óta vége, ráadásul most nagyon jó. Dalra is fakadtam, elfelejtve, hogy mellettem egy olyasvalaki ül, aki tényleg tud énekelni, és csak azt vettem észre, hogy hárman énekelünk, Amelia, Logan és én.

- Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni. - mosolygott rám Logan.

- Hát, azt én se. Mert szerintem egyáltalán nem tudok, csak néha megkattanok, és kornyikálok valamit. - néztem rá nagy szemekkel.

- Azért ez messze jobb volt, mint valami kornyikálás. - válaszolta. - Nem akarsz demót felvenni?

- Na azért azt már végképp nem! Én orvos leszek, vagy legrosszabb esetben is szexi nővérke, de nem popsztár. Az már nem én lennék.

- Oké, azért ne harapd le a fejem, jó? - nevetett rajtam Logan. - Mellesleg, megérkeztünk.

*_*

Átléptétek az 1OOO oldalmegtekintést !!

Nagyon köszönöm MINDENKINEK a bizalmat, ígérem nem fogok csalódást okozni !!! :))

Summersmile

♥

19. fejezet

* Kései nyaralás *

Nagy szemekkel húzódtam hátra, a csókot megtörve.
- Öhm, jól értettem, hogy gyereket mondtál? - kérdeztem, nem kicsit megdöbbenve.
- Igen, miért? Baj?
- Logan, ez... Hát nem is tudom, szóval alig több, mint egy hete ismerlek. Ez azért nem túl hosszú idő. És nem, nem arról van szó, hogy nem szeretlek, mert nagyon is, de ez... Ez olyan...
- Gyors? - fejezte be a gondolatomat.
- Igen, pontosan. - sóhajtottam. - Sajnálom, én...
- Css, ne! - tette az ujját az ajkamra - Én sajnálom, nem kellett volna kimondanom.
- De igen, és megint én reagáltam túl a dolgokat. Nem kéne felvernünk a sátrat, amíg még nincs túl sötét? - kérdeztem, és reméltem, hogy magabiztosabb a hangom, mint amilyennek éreztem magam.
- Igazad van, menjünk. - mondta, és leheletnyi szomorúságot véltem a hangjában felfedezni.
Kipakoltunk az autóból, felvertük a sátrat és bepakoltunk. Nem volt olyan egyszerű, mint amilyenre emlékeztem gimis kirándulásokról, de megoldottuk. Mindeközben végig az járt a fejemben, hogy miért is estem annyira pánikba az autóban. Persze, nyilván kicsit gyors a dolog, de ez egy teljesen más kultúra, ők sokkal nyitottabbak, toleránsabbak, szabadabb szelleműek. Talán nekem is alkalmazkodnom kéne ehhez a mentalitáshoz, mert úgy egyszerűbb lenne.
Ezzel az új elhatározással indultam neki az este további részének. Ez egy nagyon környezetbarát hely volt, ahol napkollektorokkal melegítették a vizet, és a vécék sem pazarolták a vizet, mert a kézmosóvíz gyakorlatilag teljesen fedezte az öblítést. Furcsa volt, nem mondom, de nagyon hasznos ötletnek tűnt. A tusolók vize még este is meleg volt, és mivel elég fáradtak voltunk már Logannel, ezért gyorsan megtusoltunk és elmentünk aludni.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy madarak csiripelnek, és Logan könyökölve néz engem.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá, kócos hajjal és párnacsíkokkal az arcomon.
- Neked is jót, szépségem! - mosolygott vissza rám.
- Szép... Azt azért vitatnám. - mondtam, majd felültem és nyújtózkodtam egy hatalmasat. - Már el is felejtettem, milyen a szabad ég alatt aludni.
- Én nem vitatom. Nem fáztál? - kérdezte.
- Dehogy, szinte melegebb volt itt, mint a koleszban. - nevettem.
- Szerveztem mára programokat, úgyhogy öltözz föl, és megyünk reggelizni. - majd megcsókolt, és kiment a sátorból.
Mivel semmit nem tudtam arról, hogy hova megyünk, vagy mit fogunk csinálni, ezért rétegesen öltöztem és bakancsot húztam. Miután kész lettem, kimentem én is a levegőre. A nap száz ágra sütött, de nem volt nagyon meleg sem. Logan odajött hozzám, megcsókolt és elmentünk a faházba reggelizni. Utána még visszamentünk a sátorhoz egy-egy hátizsákért, majd elindultunk. Egész nap gyalogoltunk a közeli erdőben, hol a patak partján, hol benne. Szedtünk virágot, láttunk mókusokat, és úgy eltelt a nap, hogy már késő délután volt, mire visszaértünk. Bár nem volt nehéz a túránk, azért eléggé elfáradtam. Szerencsére semmi bajom nem volt egész nap, és a vacsorát is szó nélkül pusztítottam el. Különösebben nem néztem meg első este, hogy milyen volt a kemping, de most láthattam, hogy nagyon szép és csendes környék. A nézelődés után viszont Logan alig tudott rávenni, hogy elmenjek tusolni, mert annyira fáradt voltam. Azért mégis sikerült neki, és meglepve csodálkoztam rá, hogy nincs teteje. Előző este még erre sem maradt időm, most viszont legalább tíz percig álltam a meleg víz alatt a csillagos eget bámulva, olyan gyönyörű volt.
Másnap reggel, mikor felébredtem, Logan nem volt a sátorban. Először nagyon megijedtem, de meghallottam, ahogy a sátor mellett telefonált. Nem értettem mindent, csak félmondatok jöttek át.
- Nem, nem mondtam még... Holnap este már... Tudom, hogy öreg... Jó, majd még...
Gyorsan felöltöztem, és kimentem hozzá.
- Szépséges reggelt, kedvesem! Mi lesz mára a program? - kérdeztem.
- Kedves reggelt, szépségem! - nevetett a saját viccén. - Arra gondoltam, hogy vízitúrázhatnánk, persze csak akkor, ha van kedved hozzá.
- Kedvem van, életbiztosításom nincs. Következő ötlet?
- Akkor sétálhatunk a parton, folytatva a részletes ismerkedést. - javasolta.
- Benne vagyok, de akkor átvedlek valami elfogadható ruhába, mert nem hiszem, hogy melegítőben és túrabakancsban szeretnének anyáék viszontlátni engem. - kacsintottam, és visszabújtam a sátorba. Gyorsan átöltöztem, egy fekete nadrágot, fehért trikót és világos farmer felsőt vettem föl kék tornacipővel. Mikor kimásztam a sátorból, Logan felkapott, és megpörgetett a levegőben.
- Naaa, tegyél le, el fogunk esni! - visítoztam és nevettem egyszerre.
- Akkor elesünk! - nevetett, és tényleg elestünk. A földön egymáson heverve, nevetve találtak meg minket a fotósok. Persze, jó messziről fotóztak minket, de a hatalmas objektíveket még onnan is ki lehetett venni. Reggeli után bementünk a közeli városba, ahol csak jártuk az utcákat, nevettünk, ettünk és beszélgettünk. Jó volt megismerni a gyerekkorát és az ő hollywoodi meséjét. Az enyém közel sem volt olyan izgalmas, mint az övé, de látszott rajta, hogy minden érdekli, ami velem kapcsolatos.
Estig maradtunk az utcákon, amikor is Logan levezetett a partra, ahol csak ketten voltunk, és a folyamatosan zúgó óceán. A Hold magasan a fejünk fölött volt, az emberek a hátunk mögött, tökéletes pillanat volt ez számomra. Semmi olyan dolog nem volt benne, ami földön túli lett volna, nem önmagában. De így együtt, maga volt a földre szállt Menny. Olyan jó volt Vele együtt lenni, csendben, nyugodtan, meghitten. Nem akartam, hogy vége legyen a pillanatnak.
Sajnos a levegő kezdett hűlni, ezért visszamentünk a kempingbe, ahol aznap már tényleg csak bedőltünk a hálózsákjainkba, annyira fáradtak voltunk.

18. fejezet

* Menekülés a világ elől *

Miután beszálltunk a kocsiba, Logan visszavitt az egyetemre. Ott gyorsan összepakoltam pár napra elég ruhát, rendet raktam, és egy cetlit írtam volna a lányoknak. Volna, mert akkor esett be Dunya az ajtón, egy olyan sráccal, akire halványan emlékeztem.

- Hoppá, sziasztok. - jött zavarba. - Ömm, bemutatom a barátomat, Drew Martinez-t. Drew, ő a szobatársam, Dóri és a barátja, Logan.

- Sziasztok. - mosolygott Drew. - Logan a Big Time Rush-ból? - tette fel a felesleges kérdést.

- Igen. - bólogatott Logan. - Igazából nem maradunk már sokáig, mert elutazunk pár napra Dórival.

- Hova? - kíváncsiskodott Dunya. - És miért? Mármint, nem mintha baj lenne, csak...

- Nem tudom, mert nem mondta meg. - vettem át a szót. - Reggel elmentünk a dokihoz, és javasolták, hogy pihenjek a szabad levegőn. Szóval kimegyünk a szabadba, el a civilizációtól...

- Ahol csak ketten vagytok, a természet lágy ölén, értem én! - kacsintott Dunya. - Akkor jó... khm... szórakozást nektek. - nevetett, majd behúzta a srácot a szobájába. - Sziasztok! - kiabált még vissza, mielőtt bezárta az ajtót. Utána már csak a nevetésüket hallottam, és fogadni mertem volna, hogy nem a tananyagra koncentráltak.

- Kaját ne csomagolj, mert ott majd lesz minden. - fogta meg a kezem Logan, mikor a hűtőhöz mentem volna.

- Oké, akkor már csak Rékának kell firkantanom egy sort, és mehetünk. - vettem elő az előbb zsebre rakott  papírt és tollat.

Logannel pár napra elutaztunk, orvosi rendelésre. Hétvégén jövök. Puszi: D.

- Rendben, akkor azt hiszem, nincs más hátra, mint előre! Vagyis, indulás! - nevettem fel. Logan arca egyszerre volt ijedt és nevetős.

- Bocs, de mit mondtál az előbb? - kérdezte, és kivette a kezemből a táskámat.

- Hogyhogy mit? Hát azt, hogy mehetünk. - most rajtam volt a sor, hogy elképedjek.

- Jó, mert én semmit nem értettem belőle. Biztos magyarul mondtad. - nevetett rajtam.

- Meglehet. - nevettem fel megint. - Rékának is magyarul írtam. Még nem fordult elő velem, hogy összekevertem volna a nyelveket, de mindegy.

- Szerintem induljunk, mert este lesz, mire odaérünk. - nézett az órájára.

- Jó ég, már öt óra van? - képedtem el. - Akkor ne vacakoljunk, pakoljunk, és taposs bele a gázba!

Egy-két fotósnak sikerült megörökítenie, hogy bepakoltunk és elindultunk, és volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz nyugtunk ott sem, ahova menni fogunk. Logan most sem árulta el, hogy merre megyünk, és GPS-t se használt, ezért részemről a végcél teljesen ismeretlen maradt. Út közben egymás gyerekkorát beszéltük végig, kezdve az első emlékektől a hobbikon át addig a napig, hogy találkoztunk. Hallgattuk a rádiót, és egyszer csak beadták a Windows Down-t. Én csak mosolyogtam, és igyekeztem nem énekelni, mert bár a számaikra aludtam el az utolsó két éjszaka, azért nem tudtam se a szöveget, se a dallamot. Logan mellettem persze énekelt, és teljesen lenyűgözött, milyen fantasztikus a hangja élőben. Mikor vége lett, megtapsoltam, ő pedig hajlongott egy keveset.

- Nem énekeltél. - mondta kicsit vádlón, de a szeme mosolygott.

- Nem tudok. Se énekelni, se a dalaitokat. - mondtam bűnbánó arccal.

- Nem baj, azért még énekelhettél volna. - simogatta meg az arcom.

- Hát, igazság szerint aznap éjjel, mikor rosszul lettem, lázálmomban azért hagytál el, mert nem tudok énekelni. - vallottam be, most már paprikapiros arccal.

- Ez komoly? - nevetett fel. - Miért nem mondtad hamarabb?

- Viccelsz? Elég megalázó ilyet álmodni, de nem akarom, hogy valóság legyen belőle. - a végét már motyogtam, és reméltem, hogy nem hallotta rendesen.

- Dóri, szerelmem! - lelassított, és leállt az út szélére az autóval, majd szembefordított magával. - Nehogy azt gondold, hogy emiatt hagynálak el! Soha, semmiért nem hagynálak el, világos?

- Igen, és tudom, hogy nevetséges dolog. - pislogtam rá, remélve, hogy a könnyeim felszívódnak minden különösebb erőfeszítés nélkül. - De gyakran a legnevetségesebb dolgokból lesz...

- Csss. - tette az ujját a számra. - Be se fejezd. Butus kislány, hát te tényleg ilyeneken strapálod magad?

- Nem, igazság szerint azon szoktam magam észrevenni, hogy álmodozok. - ismertem be.

- Min? - mosolygott rám.

Válasz helyett csak megráztam a fejem, és azt mondtam:

- Nem kéne vezetned? Mikor fogunk így odaérni?

- Ne terelj! Mondd csak nyugodtan, és akkor én is elmondom, hogy én miken szoktam, oké? - majd beindította a motort, és elindultunk.

- Hát, jó. Igazából... Rólad, rólam.... Rólunk. - az utolsó szónál már éreztem, hogy ennél vörösebb nem lehetek, de ránéztem. A pillantása boldog volt és nagyon megnyugtató.

- Én is ugyanezekről szoktam gondolkozni. Nem csak álmodozni, mert hiszem, hogy valóság lesz belőle. - nézett rám komoly tekintettel, mégis hatalmas szeretettel.

Kigördült egy könnycsepp a szememből, és arra gondoltam, vajon mivel érdemeltem ki az élettől ezt a hatalmas szerencsét.

Pár pillanattal később Logan befordult egy kisebb útra, és nagyjából öt perccel később megálltunk.

- Itt vagyunk, egy olyan helyen, ahova előtted még egy lányt sem hoztam el, de lehet, hogy ezután még fogok.

Elkerekedett szemekkel néztem rá, és alig tudtam megszólalni.

- Ezt most nem egészen értem. Vagyis, egyáltalán nem. - nagy nehezen mégis sikerült kipréselni a szavakat magamból.

- A kislányunkra gondoltam, természetesen! - húzott magához, majd hosszan megcsókolt.

17. fejezet

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de a suli mellett kb csak alvásra van időm.. Most viszont kárpótollak Titeket egy eseménydús résszel! :)
Summersmile

* Vásárlás és társalgás *

Észre se vettem a paparazzikat, akik bizony mindenhol ott voltak. Mikor kiszálltunk a bevásárlóközpontnál az autóból, szinte mozdulni sem tudtunk tőlük. Logan rutinosan kezelte a helyzetet, nekem viszont elég sokkoló volt. Néhányan egészen addig követtek minket, ameddig a biztonsági őrök ki nem dobták végül őket.

Válogattunk a sátrak között, nem mintha sokat értettem volna hozzá, így inkább csak bólogattam, amikor Logan magyarázott. Végül egy négyszemélyes sátrat, két vastagabb hálózsákot, és polifoam-matracokat vettünk. Mikor indultam volna ki a bevásárlóközpontból, megfogta Logan a kezem, és visszahúzott.

- Hova ilyen sietősen, kisasszony? - mosolygott rám azzal az olvasztó mosolyával.

- Nem tudom. - mondtam meglepődve - Mondjuk ki?

- Még közel sem végeztünk! Erre tessék! - terelt át egy női ruhaüzletbe.

Belépve pedig kissé kényelmetlenül éreztem magam, mert nem akármilyen üzlet volt, hanem a Victoria's Secret.

- Biztos, hogy jó helyre jöttünk? - kérdeztem, a fogaim között szűrve a szót, nehogy az eladó hölgy is meghallja.

- Igen, biztos. Azt szeretném, ha az én hercegnőm mindenből a legjobbat kapná. Márpedig, az angyalok ruháinál nincs jobb! - kacsintott rám. ( a VS modellek a kifutókon gyakran viselnek angyalszárnyat :) )

- Ebben nem kételkedem. De feltétlen szükség van erre? - mutattam neki egy fekete csipketangát, ami ízlésesen többet mutatott, mint amennyit takarnia kellett volna.

- Mondjuk arra pont nem, de ha tovább megyünk, ott egész szolid darabokat fogsz találni.

- Ez esetben, nem lehetne, hogy inkább most is te válassz helyettem? - nevettem kényszeredetten.

- Kizárt. Azt szeretném, hogy jól érezd magad benne, mert akkor vagy igazán gyönyörű.

- Hát te tudod. Már csak az a kérdés, hogy mikor számít majd az, hogy milyen bugyi van rajtam. - tűnődtem félhangosan.

- Vagy inkább az, hogy milyen nincs. - suttogta a fülembe, és éreztem a hátsó szándékait ebben a pár szóban.

Ránéztem, és dévajul elmosolyodtam, majd megfordultam.

- Ez esetben lehet, hogy mégis inkább a feketére szavazok. - mondtam könnyedén, és hallottam, ahogy felnevetett mögöttem.

- Bármit megveszek neked, ha aztán majd levehetem rólad! - fogadkozott.

- Elnézve az árakat, lehet, hogy nem kéne ilyen felelőtlen megjegyzéseket tenned. - pislogtam rá, amikor megláttam, hogy 10 dollár egy bugyi, egy melltartó pedig legjobb esetben is 30.

- Azt hiszem elfelejted, hogy sztár vagyok, ehhez megfelelően mért vagyonnal. - nézett rám, és láttam, hogy jól mulat rajtam.

- Ott a pont. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy híres vagy, csak azért, mert olyan normálisan tudok veled együtt lenni.

- Ennek nagyon örülök. De azért remélem vásárolni is fogunk, nem csak társalogni. - mosolygott rám.

- Amennyiben ragaszkodsz hozzá, igen.

- Ragaszkodom hozzád! - mondta, majd megcsókolt.

Egy órán keresztül próbáltam a legkülönbözőbb fazonú bugyikat, melltartókat, és Logan kifejezett kérésére egy harisnyakötős szettet is. Na az már tényleg sok volt nekem, de végül hagytam, hogy vegyen nekem jó pár szettnyi fehérneműt. Majd miután ezzel végeztünk, beültünk a Taco Bell-be és megebédeltünk. Persze sokan jöttek fotózkodni, de jórészt kislányok voltak, akik kedvesek és aranyosak voltak. A pultnál ült két velem egykorú lány, na ők nagyon csúnyán méregettek, ráadásul amikor kimentem a mosdóba, utánam jöttek.

- Heló Dóri, ugye nem zavarunk? - kérdezte a fekete hajú lány, nagyon ellenséges hangnemben.

- Nem tudom, attól függ, mit szeretnétek. - válaszoltam, és a lelki szemeim előtt már lepergett egy esetleges cica-harc képe.

- Csak annyit, hogy ne éld bele nagyon magad a Logannel való viszonyodba. - mondta a hirtelenszőke lány. - A magadfajta feltörekvők gyorsan kihullanak a mezőnyből.

- Tessék??! Ti meg vagytok húzatva? Mégis, miből veszitek, hogy feltörekvő vagyok? - teljesen ledöbbentem, és ijedten vettem észre, hogy egyre közelednek hozzám, miközben én a falhoz hátráltam.

- Mindenki az, aki a közelébe kerül a fiúknak, pedig egy ismeretlen senki. Ismétlem, senki. - fenyegetett a fekete.

- És mi, rusherek bizony nem tűrhetjük azokat, akik összetörik a fiúk szívét. Nem bizony! - már csak két lépésre volt tőlem a szőke, amikor kicsapódott az ajtó, és James esett be rajta.

- Hoppá, elnézést. Azt hiszem, ez nem a férfimosdó. Viszont úgy látom, épp időben érkeztem. Dóri, jól vagy? - jött oda hozzám.

- Igen, azt hiszem. Hát te? - kérdeztem, és nagyon megkönnyebbültem. A lányok tátott szájjal álltak, és majdnem elájultak, amikor James átkarolt és kivezetett onnan.

- Gondoltunk egyet a srácokkal, és átruccantunk New Yorkba. Logan üzente, hogy veled van, és akkor már nem hagyhattunk ki egy találkozót a mi kis rapperünk szíve csücskével! - mosolygott rám.

- Várj, James. - állítottam meg, mielőtt kiértünk volna a folyosóról, és a srácok megláttak volna minket. - Mondj meg nekem valamit, kérlek.

- Persze, bármit. - láttam rajta, hogy megleptem.

- Ez a... dolog.. Logan részéről, mennyire komoly? Mármint, én. - tettem hozzá, mikor láttam, hogy nem érti, mire gondolok.

- Hogy mennyire komoly? Csajszikám, én még nem láttam ennyire szerelmesnek sose, pedig ismerem már pár éve. Biztos lehetsz, hogyha VS bugyit vett neked, akkor nem csak azért kellesz neki, hogy aztán leszedje rólad! - nagyon komoly arccal mondta, de láttam, hogy jót mulat, ezért belebokszoltam a karjába.

- Hé, azért mindennek van határa! Különben is, csak azért engedtem meg neki, mert olyan lelkes volt. - mondtam, és elindultam az asztalunk felé.

- Persze, én is azt mondanám. - nevetett.

- Dóri! De jó újra látni! - örült meg nekem Kendall. - Mizujs van veled csajszi?

- Eltekintve egy gyomorrontástól, amit a saját gofrim okozott, teljesen jól. Szia Carlos! Látom most sem tudsz megszabadulni az instagram-tól. - nevettem a magát az étellel fotózó srácra.

- Hola Dorita! Sajnálom, de függő vagyok. - szabadkozott. - Mi van veletek?

- Velünk, mint Logannel? - kérdeztem, és beültem a nevezett személy ölébe, aki eztán belecsókolt a fülembe. - Aú, te!

- Bocsika. - nevetett hangosan, mire mindenki elnevette magát.

- Igen, rátok gondoltam. Biztosan jól vagytok, ha bugyit kaptál tőle! - kacagott, mire hozzávágtam a kulcsaimat. - Hohó, korábban kell ahhoz felkelned, hogy engem eltalálj! - nevetett, majd visszadobta.

- Muszáj mindenkinek ezzel jönnie? - kérdeztem tettetett dühvel. - Kendall, kérlek, szórakozz még te is ezen egy kicsit, jó?

- Igazából engem az jobban érdekel, hogy... - felemelte a papírzacskót és belenézett - miért vett melltartót is?

Erre hangos nevetésben törtük ki, és az se érdekelt minket, hogy az egész hely minket nézett.

Miután végeztünk, a srácok elmentek edzeni, Logan pedig tovább tessékelt a drága boltok felé. Mondanom sem kell, elég kényelmetlenül éreztem magam, pláne amikor már négy-öt zacskó volt a kezemben, tele ruhákkal, cipőkkel, táskákkal és egy sátorral. Már jóval elmúlt három óra, amikor a zacskókat bepakoltuk a kocsiba, de mielőtt beszállhattam volna, Logan megállított.

- Kicsim, várj egy kicsit. Szeretnék mondani valamit neked. - nézett rám komoly arccal.

- Persze, mondd csak. - fordultam oda hozzá, és bátorítólag elmosolyodtam.

- Szeretném a következő három-négy napot kizárólag veled tölteni, egy olyan helyen, ahol nem járnak sokan, és a paparazzik sem találnak meg minket. Beleegyezel? - kérdezte, és mintha félt volna a válaszomtól.

- Remélem nem is vártál mást, minthogy igent mondok! - majd átöleltem, és megcsókoltam.

- Annyira boldog vagyok Veled Dóri! Szeretlek!

- Én is szeretlek!

Megvan a nyertes! :)

Nos, sorsoltam, és a harmadik követőm Plájer Niki volt! Niki, ha ezt olvasod, kérlek írj nekem a nemeth.dora.tunde@facebook.com-ra. :)

Puszi mindenkinek ♥

Ui: hamarosan jön a kövi rész! ;)