20. fejezet

* Út a buliba *

Péntek reggel a telefonom csipogására ébredtem. Dunya volt az, ezt írta:

Reggelt, nem akarok zavarni, de remélem tudod, hogy most van a mackód szülinapja! #csakmondom :) Remélem minden oké, mikor jöttök vissza? D.

Gyorsan válaszoltam neki:

Neked is, kösz, hogy szóltál. :) Nem tudom még, majd írok! Puszi.

Loganre néztem, aki épp a telefonját nyomkodta, de mikor felkönyököltem, elrakta.

- Jó reggelt, szépségem! Jól aludtál? - kérdezte.

- Én nagyon jól, és te? - mosolyogtam rá.

- Egész jól, bár zavart, hogy nem öleltelek át, mikor elaludtunk. - kacsintott rám.

- Nem kaptál volna levegőt a hajamtól. - nevettem, majd megcsókoltam. - Boldog szülinapot egyébként, és ajándék helyett szerény személyemmel kell beérned. - vágtam kicsit bűnbánó arcot.

- Köszönöm kincsem, de remélem nem gondolod, hogy vártam volna, hogy bármit is adjál. Te magad vagy az ajándékom! - majd hosszan megcsókolt, a mellkasára húzott és így maradtunk egy darabig. Olyan meghitt volt, olyan természetes!

De mindkettőnknek csipogott a telefonja, ezért kibontakoztunk az ölelésből, majd válaszoltunk. Én elmentem tusolni, és mikor visszaértem, ő még mindig nyomkodta a mobilját, ezért elvettem tőle.

- Most ezt miért csináltad? - nézett rám kiskutyaszemekkel.

- Mert fel kell kelned, és elkezdeni a napot. - mondtam, és megfordultam, hogy eltegyem a mobiljainkat messzire. Viszont amire nem számítottam, az az volt, hogy megragadta a derekam és ledöntött a földre, majd rám ült, és kivette a kezemből az összes telefont.

- De nekem kell a telefonom, te pedig már elkezdted a napod, úgyhogy egész jól állunk. - nézett rám.

- Sajnos nem tudom követni a logikátlanságod, úgyhogy kezdd elölről. - vágtam vissza, és megpróbáltam lelökni magamról. Persze nem ment, lévén, hogy ő sokkal erősebb nálam, de leszállt rólam, és mellém feküdt.

- Várj még egy kicsit, ne siess. - fogta meg a karom, mikor felültem volna, ezért visszadőltem mellé. - Ma este a srácok bulit szerveztek nekem, nekünk. New Yorkban. Eljössz?

- Igen, szívesen. De azért a dress code-ra szükségem lesz, mert nem hinném, hogy túrabakancsban és melegítőben bárhova beengednének. - mosolyogtam.

- Elfelejted, hogy egy csomó ruha van az autóm csomagtartójában, amiből válogathatsz! - korholt egy kicsit.

- Valóban, kiment a fejemből, hogy vagy 1000 dollárt költöttél rám egyetlen délután alatt. - ismertem be. - Más dolog. Mikor megyünk vissza az egyetemre?

- Miért, vissza akarsz még menni? - kérdezte tettetett csodálkozással.

- Nem annyira, mint amennyire kell, de végső soron muszáj. Szóval, mikor?

- Nem tudom, ma még nem hiszem. Holnap délután vagy este, legkésőbb vasárnap. Szabadulnál már tőlem, mi? - vigyorgott rám.

- Hát, az az igazság, hogy most már unlak kicsit, szóval ha megbocsátasz, de ha nem, akkor is, kimegyek a levegőre. - vigyorogtam vissza, és kimásztam a sátorból. Pár lépést sétálhattam csak, amikor megláttam, hogy egy fotós a fán ülve, egy másik pedig a bokorban várakozik. Biztos voltam benne, hogy én vagyok a célpont, ezért látványosan elővettem a telefonom, amit szerencsére visszaszereztem Logantől. Telefonáltam egyet anyáéknak, mert már nagyon régen hallottam a hangjukat, és írtam egy sms-t a húgomnak is. Mire ezt befejeztem, Logan összepakolta a ruhákat és a hálózsákokat, és együtt lebontottuk a sátrat, majd bepakoltunk az autóba.

Elindultunk, bár egy szóval sem mondta Logan, hogy hova, és a kérdéseimre se válaszolt, csak titokzatosan mosolygott. Az autóban szólt a rádió, és egy nagy kedvencem szólt, Amelia Lily-től a You bring me joy.

Nem éppen egy boldog-vagyok szám, és egy olyan emberre emlékeztet, aki sok fájdalmat okozott, de szerencsére ennek már évek óta vége, ráadásul most nagyon jó. Dalra is fakadtam, elfelejtve, hogy mellettem egy olyasvalaki ül, aki tényleg tud énekelni, és csak azt vettem észre, hogy hárman énekelünk, Amelia, Logan és én.

- Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni. - mosolygott rám Logan.

- Hát, azt én se. Mert szerintem egyáltalán nem tudok, csak néha megkattanok, és kornyikálok valamit. - néztem rá nagy szemekkel.

- Azért ez messze jobb volt, mint valami kornyikálás. - válaszolta. - Nem akarsz demót felvenni?

- Na azért azt már végképp nem! Én orvos leszek, vagy legrosszabb esetben is szexi nővérke, de nem popsztár. Az már nem én lennék.

- Oké, azért ne harapd le a fejem, jó? - nevetett rajtam Logan. - Mellesleg, megérkeztünk.