19. fejezet

* Kései nyaralás *

Nagy szemekkel húzódtam hátra, a csókot megtörve.
- Öhm, jól értettem, hogy gyereket mondtál? - kérdeztem, nem kicsit megdöbbenve.
- Igen, miért? Baj?
- Logan, ez... Hát nem is tudom, szóval alig több, mint egy hete ismerlek. Ez azért nem túl hosszú idő. És nem, nem arról van szó, hogy nem szeretlek, mert nagyon is, de ez... Ez olyan...
- Gyors? - fejezte be a gondolatomat.
- Igen, pontosan. - sóhajtottam. - Sajnálom, én...
- Css, ne! - tette az ujját az ajkamra - Én sajnálom, nem kellett volna kimondanom.
- De igen, és megint én reagáltam túl a dolgokat. Nem kéne felvernünk a sátrat, amíg még nincs túl sötét? - kérdeztem, és reméltem, hogy magabiztosabb a hangom, mint amilyennek éreztem magam.
- Igazad van, menjünk. - mondta, és leheletnyi szomorúságot véltem a hangjában felfedezni.
Kipakoltunk az autóból, felvertük a sátrat és bepakoltunk. Nem volt olyan egyszerű, mint amilyenre emlékeztem gimis kirándulásokról, de megoldottuk. Mindeközben végig az járt a fejemben, hogy miért is estem annyira pánikba az autóban. Persze, nyilván kicsit gyors a dolog, de ez egy teljesen más kultúra, ők sokkal nyitottabbak, toleránsabbak, szabadabb szelleműek. Talán nekem is alkalmazkodnom kéne ehhez a mentalitáshoz, mert úgy egyszerűbb lenne.
Ezzel az új elhatározással indultam neki az este további részének. Ez egy nagyon környezetbarát hely volt, ahol napkollektorokkal melegítették a vizet, és a vécék sem pazarolták a vizet, mert a kézmosóvíz gyakorlatilag teljesen fedezte az öblítést. Furcsa volt, nem mondom, de nagyon hasznos ötletnek tűnt. A tusolók vize még este is meleg volt, és mivel elég fáradtak voltunk már Logannel, ezért gyorsan megtusoltunk és elmentünk aludni.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy madarak csiripelnek, és Logan könyökölve néz engem.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá, kócos hajjal és párnacsíkokkal az arcomon.
- Neked is jót, szépségem! - mosolygott vissza rám.
- Szép... Azt azért vitatnám. - mondtam, majd felültem és nyújtózkodtam egy hatalmasat. - Már el is felejtettem, milyen a szabad ég alatt aludni.
- Én nem vitatom. Nem fáztál? - kérdezte.
- Dehogy, szinte melegebb volt itt, mint a koleszban. - nevettem.
- Szerveztem mára programokat, úgyhogy öltözz föl, és megyünk reggelizni. - majd megcsókolt, és kiment a sátorból.
Mivel semmit nem tudtam arról, hogy hova megyünk, vagy mit fogunk csinálni, ezért rétegesen öltöztem és bakancsot húztam. Miután kész lettem, kimentem én is a levegőre. A nap száz ágra sütött, de nem volt nagyon meleg sem. Logan odajött hozzám, megcsókolt és elmentünk a faházba reggelizni. Utána még visszamentünk a sátorhoz egy-egy hátizsákért, majd elindultunk. Egész nap gyalogoltunk a közeli erdőben, hol a patak partján, hol benne. Szedtünk virágot, láttunk mókusokat, és úgy eltelt a nap, hogy már késő délután volt, mire visszaértünk. Bár nem volt nehéz a túránk, azért eléggé elfáradtam. Szerencsére semmi bajom nem volt egész nap, és a vacsorát is szó nélkül pusztítottam el. Különösebben nem néztem meg első este, hogy milyen volt a kemping, de most láthattam, hogy nagyon szép és csendes környék. A nézelődés után viszont Logan alig tudott rávenni, hogy elmenjek tusolni, mert annyira fáradt voltam. Azért mégis sikerült neki, és meglepve csodálkoztam rá, hogy nincs teteje. Előző este még erre sem maradt időm, most viszont legalább tíz percig álltam a meleg víz alatt a csillagos eget bámulva, olyan gyönyörű volt.
Másnap reggel, mikor felébredtem, Logan nem volt a sátorban. Először nagyon megijedtem, de meghallottam, ahogy a sátor mellett telefonált. Nem értettem mindent, csak félmondatok jöttek át.
- Nem, nem mondtam még... Holnap este már... Tudom, hogy öreg... Jó, majd még...
Gyorsan felöltöztem, és kimentem hozzá.
- Szépséges reggelt, kedvesem! Mi lesz mára a program? - kérdeztem.
- Kedves reggelt, szépségem! - nevetett a saját viccén. - Arra gondoltam, hogy vízitúrázhatnánk, persze csak akkor, ha van kedved hozzá.
- Kedvem van, életbiztosításom nincs. Következő ötlet?
- Akkor sétálhatunk a parton, folytatva a részletes ismerkedést. - javasolta.
- Benne vagyok, de akkor átvedlek valami elfogadható ruhába, mert nem hiszem, hogy melegítőben és túrabakancsban szeretnének anyáék viszontlátni engem. - kacsintottam, és visszabújtam a sátorba. Gyorsan átöltöztem, egy fekete nadrágot, fehért trikót és világos farmer felsőt vettem föl kék tornacipővel. Mikor kimásztam a sátorból, Logan felkapott, és megpörgetett a levegőben.
- Naaa, tegyél le, el fogunk esni! - visítoztam és nevettem egyszerre.
- Akkor elesünk! - nevetett, és tényleg elestünk. A földön egymáson heverve, nevetve találtak meg minket a fotósok. Persze, jó messziről fotóztak minket, de a hatalmas objektíveket még onnan is ki lehetett venni. Reggeli után bementünk a közeli városba, ahol csak jártuk az utcákat, nevettünk, ettünk és beszélgettünk. Jó volt megismerni a gyerekkorát és az ő hollywoodi meséjét. Az enyém közel sem volt olyan izgalmas, mint az övé, de látszott rajta, hogy minden érdekli, ami velem kapcsolatos.
Estig maradtunk az utcákon, amikor is Logan levezetett a partra, ahol csak ketten voltunk, és a folyamatosan zúgó óceán. A Hold magasan a fejünk fölött volt, az emberek a hátunk mögött, tökéletes pillanat volt ez számomra. Semmi olyan dolog nem volt benne, ami földön túli lett volna, nem önmagában. De így együtt, maga volt a földre szállt Menny. Olyan jó volt Vele együtt lenni, csendben, nyugodtan, meghitten. Nem akartam, hogy vége legyen a pillanatnak.
Sajnos a levegő kezdett hűlni, ezért visszamentünk a kempingbe, ahol aznap már tényleg csak bedőltünk a hálózsákjainkba, annyira fáradtak voltunk.