Van itt valaki, aki várja már a történet folytatását? Remélem igen, mert a következő rész már
Kommenteljetek!
xoxo,
Kat T. ♥
"Senki nem fordult felém, jellegtelen voltam aznap este, de így éreztem jól magam, hiszen a hirtelen jött népszerűség mégis csak fárasztó volt, bármennyire is vágyakoztam utána. Ha nagyon koncentráltam, még mindig magamon éreztem az illatát, forró tekintetét, amellyel epekedve tartotta rabul pillantásomat, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűnt is el az emlék. Meredten néztem, ahogy a kisgyerekek egymást dobálják a fehér csodával az utca túloldalán, mivel aznap éppen nem esett a hó, de elég hideg volt ahhoz, hogy megmaradjon korábbról. Ujjaim kezdtek elgémberedni, de szándékosan nem vettem tudomást a fájdalmas érzésről, mint ahogy arról sem, hogy fogaim hangosan koccantak össze minden egyes lélegzetvételkor. Csak álltam ott, szinte révületben, és figyeltem, ahogy a szájamból előbukkanó pára gomolyog a levegőben, majd szertefoszlik. Fagyos ujjaimmal hátrasimítottam rakoncátlanul göndörödő hajamat, mely szinte külön életre kelt a jeges szél süvítésében, de mindhiába, mert a következő fuvallat ugyanúgy az arcomba vágta, mint egy pillanattal ezelőtt. Megadóan sóhajtottam, és nekitámaszkodtam a hűvös, mahagóni színű tartóoszlopnak, melybe monogramok és rövid, sértő üzenetek voltak karcolva. Azonban nem volt időm végigböngészni az emberek kétségbeesett próbálkozását valami maradandó alkotás létrehozására, mert egy forró tenyér simult a hátamra."
Na kit érdekel, kié a forró tenyér? Tippek? ;)
Szerintem megéri folytatni, ha szereted~
VálaszTörlés*engem érdekel, mindenképpen*
Sok hajrá a vizsgákkal, én is velük szenvedek.
Köszönöm, lesz folytatása a történetnek, csak hát lassan haladok.. :)
TörlésNeked is hajrá! :))
xoxo,
Kat T.
de várom hogy jöjjön a rész, már nagyon nagyon nagyon!!!
VálaszTörlésKöszönöm, örülök én is, hogy várod! ^^
Törlésxoxo,
Kat T.
Jaj de örülök neked! Sajnos, hogy csak most vettem észre, hogy van fent rész, de nagyon örülök neki. :D Kicsit kiszakít a tételeim közül. :)
VálaszTörlésSok sikert a vizsgáidhoz! Várjuk a következő részt! :D
Köszönöm, igyekszem haladni, de hát a vizsgák azok vizsgák, nekem is és neked is.. :) Hajrá ♥
Törlésxoxo,
Kat T.
Ma kezdtem el olvasni a blogod és írtózatosan nagyon tetszikk amikor láttam h abba hagynád ököllel beleütöttem a falba.... Kicsit fáj a kezem na de megláttam ezt :D ekkor jött az a rész h ugrándoztam egy picit miközbrn ordibáltam :D nagyon siess a résszel :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik, és nagyon igyekszem, de a vizsgák nem várnak.. :)
VálaszTörlésxoxo,
Kat T.