Előfutam

Dóri vagyok, harmadéves orvostanhallgató, és jelenleg a csodára várok. Beadtam az egy éves külföldi tanulmányaimhoz szükséges iratokat, már csak a felülbírálás van hátra. Én azért reménykedem, hogy idén már elfogadják, mert tavaly valami kis hiba miatt elutasítottak. Azért nem csüggedek, hátha idén több sikerem lesz. :) Persze nem egyedül vágok neki a kalandnak, a barátnőm, Rékus is jön, ha minden igaz. Már 15 éve barátnők vagyunk, és van egy olyan érzésem, ez nem is fog változni.

*két héttel később*

- Réka? Én vagyok! Képzeld el, elbírálták a kérést! MEHETEK AMERIKÁBA!!!! Ugye te is?!

- Jaj de jó, ennek úgy örülök! Nehezen, de az enyém is átment! VÁR MINKET AMERIKA!!!!!

- Hát ez fantasztikus! Este átmegyek, ha nem baj, és megtervezzük, mit kell vinni. Egy év hosszú idő..

- Persze, gyere csak. Olyan boldog vagyok!

- Én is! Ott leszek majd. Szia!

- Szia!

Ezután már csak olyan apró dolgokat kellett elintéznünk, mint vízum, érvényes iratok, biztosítás, és persze a megfelelő méretű bőröndök megvásárlása. Mint kiderült, ez nem is olyan egyszerű feladat, de végül két-két új bőrönddel, pár táskával és természetesen új ruhákkal gazdagodtunk. Az út a reptérig eseménytelen volt, szerencsére semelyikőnk nem hagyott otthon semmit. Mivel nem találtunk közvetlen Budapest - New York járatot, így Londonban szálltunk át. Mondanom sem kell, a gépek késtek, de végül, röpke 15 óra múlva már a Times Square-t csodálhattuk :

Még sosem jártunk itt, felejthetetlen élmény volt. Persze mindketten hazatelefonáltunk, és nagyon boldogok voltunk attól, hogy itt lehetünk. Elég nehéz volt eljutni a kijelölt buszpályaudvarra, ahol a most érkezett külföldi diákok csoportját várta az egyetemünk. Voltak olaszok, németek, pár francia srác, két arab lány meg egy srác, és mi ketten magyar lányok. Összesen tizenhatan voltunk, mégis egy negyvenfős busszal jöttek. Mondjuk, jó is volt, mindenki rengeteg cuccal jött, de muszáj, mert a hideg az nagyon hideg, a meleg meg viszonylagos, otthon azért nem ritka a 35 fok is, itt meg az. Mire megérkeztünk, már hulla fáradtak voltunk mindannyian, de még túl kellett élnünk egy "rövid" bemutatót, információ-áradatot és azt, hogy eljussunk a szobáinkig. Azt nem tehettük meg, hogy saját lakást béreljünk, itt minden annyira drága, de reméltük, hogy az egyetemi szobák nem olyan vészesek. Már voltak a szobánkban, egy orosz lány és a pasija, de a srác nem itt lakik, csak átjött. A lány nagyon kedves, kicsit töri az angolt, és Dunya a neve. Azt hiszem, ez csak becenév, de nem vagyok ennyire otthon az oroszban. A lakásban van még egy szoba, egyelőre üresen, és egy fürdőnk van csak, meg egy konyha-nappali rész. Egész helyesen néz ki, a külön szobának pedig kifejezetten örülünk. Nincs agyonbútorozva, ágy, szekrény, polc, íróasztal lámpával és egy szőnyeg az egész, de azért tetszik. Van egy nagy ablakom, ami az udvarra néz, de függönyöm nincs, úgyhogy ki kell majd valamit találnom oda. Bár nagyon fáradt voltam, nagyjából kipakoltam a dolgaim, elmentem tusolni, írtam haza egy sms-t, és egyszerűen bedőltem az ágyba.