04. fejezet

* Összezavarsz ! *

- Szóval milyen szólóról volt szó? - mosolyogtam rá nagyon kíváncsian.

- Hát, tudod, a srácokkal énekelünk már egy jó ideje, és lehet, hogy végre be tudunk kerülni a zeneiparba. Mondjuk, elég nehéz lesz, mert nincs kiadónk, zenekar is csak a gépről van alávágva, szóval elég gyatra még, de talán nagyok lehetünk. - mondta kicsit gondterhelten.

- Hát akkor mit keresel itt, a keleti parton, egy egyetemen, jogot hallgatva? Nem Hollywoodban lenne a helyed? - csodálkoztam el.

- 27 vagyok, kislány. Ha nem jön össze, kell valami diplomaféle is, hogy megéljek. - nézett rám furán.

- 27?! Hát, örülhetsz, mert nem nézel ki annyinak. - mosolyodtam el, hátha ezzel őt is felvidíthatom.

- Kedves tőled - mosolyodott el végre -, de így, a harminc felé már kezdek félni.

- És ugyan mitől? Hogy az életkorod miatt elutasítanak?

- Igen, pontosan attól.

- Ez marhaság, már ne is haragudj. Bon Jovi, Madonna, vagy Iggy Pop se fiatal már, mégis egész jól viselik az életüket a sztárvilágban. És különben is, ha nem egyslágeres előadóknak készültök, akkor meg pláne nem vagytok elkésve.

- Ez úgy hangzott, mintha mérges lennél rám, amiért veled vagyok, itt, nem pedig egy stúdióban. - mintha cukkolt volna.

- Az... azt nem mondtam. Csak arra akartalak ráve....

Nem tudtam befejezni a mondatot. Mialatt beszéltünk, egyre közelebb húzódott, de ezt betudtam a növekvő zajnak. Azonban nem ez volt az ok. Biztosan nem, hiszen egyenesen belém fojtotta a szavakat, mikor megcsókolt. Röviden, puhán, és nagyon vonzóan. Egy pillanatra megállt a szívem is, pislogni sem tudtam. Komolyan megcsókolt egy olyan srác, akit csak pár órája ismerek? Ilyen rossz lennék, vagy már el is amerikaiasodtam volna? És különben is, hogy jön ő ehhez?? A kezem ösztönösen lendült volna, hogy pofon vágjam, de - nagy meglepetésemre - elkapta a csuklómat, és a kezemet is megcsókolta.

- Igazán sajnálom, ha megsértettelek, nem volt szándékos. - mondta bűnbánó szemekkel. - Egyszerűen nem tudtam ellenállni neked.

- Én.. én csak... - dadogtam - csak nagyon meglepődtem. Nem szokásom idegeneknek hagyni, hogy megcsókoljanak, még ha olyan helyesek is, mint te. - Te jó ég, mit mondtam! Nem vagyok normális...

Éreztem, hogy elpirulok, és inkább felálltam a székről.

- Ne haragudj, de azt hiszem, vissza kell mennem a suliba.

- Persze, én kérek elnézést. Tényleg nagyon sajnálom, hogy az előbb...

- Ne, hagyd. Túlreagáltam, semmi gond.

- Visszakísérjelek? - kérdezte, tekintete fürkészte az enyémet.

- Inkább csak mondd meg, nagyjából merre is van, és azt hiszem, eltalálok odáig.

- Persze, itt, a főúton mész, és a negyedik utca balra.

- Rendben, köszönöm. A fánkot is, meg... Hát, tudod.

- Mondanám, hogy máskor is, de nem biztos, hogy jó ötlet. - mosolygott rám.

- Hát, ja... Akkor, szia. - mosolyogtam rá, és visszaindultam az egyetemre.