26. fejezet

Kavarás

Kipp-kopp-kopp.

Kipp-kopp-kopp.

Lehet, hogy mégiscsak fel kéne kelnem. - gondoltam. - Bár az is lehet, hogy már álmodom.

Kipp-kopp-kopp.

Nem, mégsem. Túl éles a zaj.

Kipp-kopp-kopp.

Idegesítő, bárki is csinálja.

Kipp-kopp-kopp.

Na jó, most már elküldöm az illetőt valami melegebb éghajlatra!

Kipp-kopp-kopp.

- Megyek már, az ég szerelmére, hagyd már abba! - mondtam félhangosan, és kikászálódtam az ágyból. Magam köré csavartam a takaróm, belebújtam a rózsaszín, bolyhos mamuszomba, és az ablakhoz csoszogtam. Nagyon meglepődtem azonban, amikor egy ismerős arcot pillantottam meg a Hold halovány fényében.

- Pierre, te meg mit keresel itt? - suttogtam, mikor kinyitottam az üveget. A srác teljesen élénknek tűnt, mintha nem éjfél múlt volna, hanem délután kettő.

- Téged. - felelte nemes egyszerűséggel. - Hiányoztál.

- Micsoda? De hiszen egy hétre se mentem el! - ámultam el kijelentésén. - És különben is, neked nincs véletlenül barátnőd? - csodálkoztam tovább.

- Nincs. Már nincs. - az időhatározót jól megnyomta, ezzel is hangsúlyozva, hogy okkal történt a szakítás.

- Hát ez nagyon szomorú. - görbült lefelé a szám. - És az is, hogy nem hagysz aludni. Nem volt túl nyugodt hétvégém, és a következő pár nap sem lesz az, úgyhogy, ha megbocsátasz... - tolattam hátra, jobb kezemmel behajtva az ablakot. Azonban amire nem számítottam az az volt, hogy nem hagyta.

- Ne, várj még! - húzott vissza a párkányhoz, és nem engedte el továbbra sem a csuklómat. - Tényleg nagyon hiányoztál!

- Én pedig tényleg nagyon álmos vagyok. Úgyhogy igazán sajnálom, de én most visszamegyek aludni. Tőlem elmehetsz te is, vagy maradhatsz itt és nézheted a függönyöm, nem érdekel, de arra ne is számíts, hogy még egyszer kijövök hozzád. Jó éjt!

Morcosan másztam vissza az ágyamba, gondosan ügyelve arra, hogy a függöny mindent eltakarjon. Még csak egy kukkoló hiányzik ahhoz, hogy... - gondoltam, de a mondat második felébe már bele is aludtam.

You, you walked into the room

On a Friday afternoon

That's when I saw you for the first time

And I was paralyzed

I had a million things to say

But none of them came out that day

'Cause I was never one of those guys

That always had the best lines

Logan! Logan nekem énekel! - tértem hirtelen magamhoz. - Ja, nem, ez csak az ébresztőm. - lombozódtam egyből le, és átfordultam a másik oldalamra.

- Jó reggelt Miss Szerencse, a hasadra süt a Nap! - táncolt be Dunya a szobába, és egy hatalmas mozdulattal széttárta a gondosan összehúzott függönyeimet.

- Te gonosz! - hajítottam felé a párnámat, de mellé ment, és a lámpát verte le az asztalomról.

- Nem talált! - vihogott, majd felszedte a földről a dolgokat, egyiket az asztalra téve, a másikat nekem adva. - Hupsz, fordítva! - kacagott, majd kilibbent.

- Ha ez a csaj nem lenne, ki kéne találni. - dohogtam, de beláttam hamar, hogy igaza van. Feltápászkodtam, és ólmos mozdulatokkal nekiláttam készülődni. Csak akkor kapcsoltam nagyobb sebességre, amikor megláttam, hogy fél nyolc elmúlt. Hogy lehet, hogy már ennyi az idő? - hűltem el, és mint egy szélvihar, úgy kezdtem el mozogni. Tíz perc sem telt el és elkészültem, az igazgatói iroda felé menet pedig vettem egy fánkot, és elmajszoltam, mielőtt odaértem.

Természetesen út közben belebotlottam Cindybe, aki valami szellemeset mondhatott, mivel a sleppje harsány nevetésben tört ki, nekem viszont nem volt időm velük foglalkozni, mert robogtam tovább. Az igazgatóiba érve elfogott a rémület, és már majdnem elfelejtettem értelmesen beszélni, amikor kijött a titkárnő, és beszólított.

Nem volt egyszerű dolgom, mert két fontos kérdésem is volt, viszont egészen jól sültek el a dolgok. Az ismétlő dolgozatot a szaktanárral kellett elintéznem, aki engedélyezte, hogy még aznap letehessem a vizsgát, és ha sikerül, akkor a hét második felétől én is dolgozhassam.

Nagyobb falat volt viszont a fotósok eltávolítása. Azzal az igazgató is egyet értett, hogy a rendet zavarják, azonban nem állt módjában ellene tenni. Annyit javasolt, hogy ne nyilatkozzam, és lehetőleg kerüljem a botrányokat, összetűzéseket, mert ettől csak még többen lesznek.

Megfogadtam a tanácsát majd megköszöntem, hogy fogadott, és távoztam. Odakint hűvös szellő fújdogált, ami kellemesnek hatott az idegesség után, azonban egyik stresszhelyzetet követte a másik. Pierre toppant elém, és kérdés nélkül belém karolt, majd kitessékelt az udvarra.

- Szia szépségem, hiányoztál! - mosolygott rám, és biztosan ott helyben meg is csókolt volna, ha nem löktem volna el magamtól. Na, ennyit az incidensek kerüléséről.. - füstölögtem magamban.

- Te meg mit képzelsz magadról? - támasztottam a tenyerem a mellkasának, hogy minél távolabb tudhassam magamtól.

- Miért nem voltál pénteken a bulin? - hangja szemrehányó volt, szeme azonban másféle érzelemtől csillogott. De, hogy mitől, azt nem tudtam megállapítani.

- Egyrészt beteg voltam, és az orvos pihenést javasolt.. - mondtam, de rögtön félbeszakított.

- Ezért hetyegtél a világhíres pasid haverjaival, mi? - már haragot is véltem felfedezni hangjában, és még valami mást is.

- Te féltékeny vagy? Komolyan Pierre, hát mit gondoltál? - lendültem támadásba. - Remélted, hogy ott hagyok valaki olyat, akit szeretek azért, mert valaki mást kedvelek? Ennyire sokra tartod magad? - löktem messzebb magamtól.

- Szeretlek, Dóri! Mikor először beszéltünk, már akkor tudtam, hogy te kellesz nekem! Nem is értem, hogy csaphatott le rád hamarabb az a ficsúr. - fröcsögött. - Az égben van írva, hogy nekem magyar lányt kell szeretnem!

- Hogy te mekkora idióta vagy! - suttogtam ledermedve. - Azt hiszed, hogy csak azért, mert francia vagy, már hanyatt vágom magam? Hát nagyon el vagy tájolódva, kisfiam! Most pedig tűnj el a szemem elől, különben... - a monológom végére egyre erősebb lett a hangom, és biztosan valami keményet vágtam volna hozzá (például a mappám), ha a telefonom ritmikus csipogása félbe nem szakított volna minket...