25. fejezet

Mókuskerék indul!

Verejtékben fürödve ébredtem, párnámat a könnyeim áztatták el. Gyorsan felkeltem, de Logant nem találtam sehol, és már majdnem kétségbeestem, mikor betoppant.

- Úristen, kicsim, mi történt veled? - sietett hozzám, mikor meglátta elnyúzott arcomat.

- Szörnyűt álmodtam. - fúrtam bele fejemet a vállába. - De biztosan nem igaz, az nem lehet! - suttogtam.

- Beszéltem a húgoddal, keresett amíg aludtál. - erre azonnal felkaptam a fejem, és sürgetően néztem rá. - A szüleid jól vannak! Egy hét múlva már haza is mehetnek, addig viszont jobb, ha bennmaradnak. - mosolygott rám, és még soha nem éreztem magam ilyen jól pár egyszerű mondattól. Egyszerre sokkal jobb kedvem lett, amit az is tetőzött, hogy a Nap előbújt a fodros szélű, ám elég sötét felhők mögül, és beragyogta New York örökké rohanó városát.

Kopogtak a lakosztályunk ajtaján, majd a szobapincér érkezett meg, hatalmas kocsin tolva be a reggelit, ami már-már ebédnek is beillett, bőségét és változatosságát tekintve. Hamar eltüntettem egy nagyobb adag omlettet, egy főtt tojást sonkával, valamint két pirítóst, és csak az új ruháimra való tekintettel nem vettem sem a csokis-meggyes sütiből, sem a vaníliás fánkból. Miután végeztünk Logannel, összepakoltuk a hajnalban szétdobált cuccainkat, és elindultunk lefelé.

Már a liftben szembesültem azzal a ténnyel, hogy egy rossz pillanatban elcsattant fényképről messzemenő következtetéseket vonnak le az újságírók - ugyanis az Államokbeli érdekeltségű GossipStar magazin címlapján díszelegtem, csakhogy nem Logannel, hanem James-szel. A buli előtti bevásárláson kaptak minket lencsevégre, amikor épp versenyautósat játszottunk a bevásárlókocsikkal, és persze fél oldalban taglalták azt, hogy vajon mi is lehet közöttünk, és hogy vajon Hals és Logan mit szólnak majd ehhez. Rendkívül felidegesítettem magam a cikken, és hiába nyugtatott Logan, legszívesebben összetörtem volna valamit. Ez az érzés pedig csak fokozódott, amikor megláttam, hogy vagy egy tucat riporter gyűlt a hotel elé, és amint megjelentünk, veszett kiabálásba és kamerázásba kezdtek:

- Miért távoztak olyan hirtelen a saját bulijukról...?

- Ki kereste fel telefonon, ami miatt összetört...?

- Nyilatkozna arról, hogy milyen viszony van ön és James Maslow között...?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak minket mindaddig, amíg Logan be nem tessékelt az autóba, ahova már nem jutott el a firkászok rikácsolása. Azonnal indultunk, igyekeztünk minél hamarabb magunk mögött hagyni a fotósok hadát. Szerencsére sikerrel jártunk, és az egyetemre vezető úton nem kellett hollywood-i filmekbe illő üldözés elől menekülnünk.

Beérve a kis városkába, furcsamód megnyugodtam, sőt, mikor bekanyarodtunk az egyetem parkolójába, egy kicsit otthon is éreztem magam. Logan bekísért a lakásunkig, és biztosan sokáig maradt volna, de egy telefonhívás elszólította mellőlem. Még aznap délig vissza kellett indulnia Los Angelesbe egy megbeszélésre, és már a telefonhívásból kiderült számomra, hogy sokáig nem fogom újra látni. Nehezen váltunk el egymástól, de az idő nem állt meg miattunk egy pillanatra sem, így szomorúan, de mosolyogva búcsúztunk egymástól.

Belépve az ajtón Dunya rögtön a nyakamba ugrott, amit nem tudtam viszonozni, lévén, hogy kezeimben a rengeteg ruhával, amit Logan vásárolt nekem, alig tudtam mozdulni. Nem sokat teketóriáztam, gyorsan ledobtam a cuccaimat, és átöleltem a szeleburdi orosz lánykát. Hamarosan egy világosbarna hajzuhatag is a látóterembe került, jelezvén, hogy Réka is megérkezett. Legalább tíz percig tartott, mire kibontakoztunk a maciölelésből, de egyáltalán nem bántuk. A lányok divatbemutatót tartattak velem, és részletesen elmondatták a hetemet, hogy együtt nevethessünk a vicces pillanatokon és együtt felhősödjön el tekintetünk a komorabb részeken.

Ezután azonban ők is hírrel szolgáltak számomra:

- Biztos nem emlékszel, de jövő héttől már gyakorlatozni fogunk. - vágott a közepébe Réka. - Bár nem tudom, meg kell-e írnod az ismétlő tesztet, vagy egyből tarthatsz velünk.

- Milyen teszt, és a gyakorlat mit takar? - tettem fel a két legfontosabb kérdést.

- Összefoglaló, laza hat órás zárthelyi. Gyakorlatilag mindent kérdeznek, szóval nem csak, hogy mindent tudni kell, de egy kicsit még annál is többet. - vigyorgott rám. - Maga a gyakorlat pedig nem más, mint tanoncként a dokibácsik és -nénik mellett bólogatni és vizet vinni. Csak a szokásos, hiszen mindenki a létra legaljáról indul.

- Hát ez fantasztikus. - morogtam. - Holnap amúgy is a vezetéssel akartam beszélni, kikészülök a riporterektől, meg kell tudnom, van-e esély arra, hogy kitiltsák innen őket.

- Szerintem egész vicces, ahogy próbálnak minden pillanatból szenzációt kreálni. - vihogott Dunya, miközben egy limonádét szürcsölgetett.

- Neked lehet, hogy az - néztem rá lesújtóan -, de nekem ez maga a pokol.

- Igazad van, én ezt nem értem. - tette fel védekezően a kezét. - Ettől függetlenül, aranyosak. Ráadásul, van, aki ezt kifejezetten élvezi.

- Cindy-re gondolsz? - kérdezte megvetően Réka. - Az a kis liba egész héten a drámakirálynőt játszotta, és úgy beszélt rólad, mintha egy kis baktérium lennél. Itt adott interjút, ott kavart botrányt - kész csoda, hogy nem vitték el még valamilyen valóságshow-ba.

- Remélem valaki gyorsan felismeri a tehetségtelenségét, és elröpítik Tahitire tizennégy másikkal együtt, hogy a boldogtalan nép irigyelhesse a formás alakjukat a tévén keresztül, miközben minden héten könnyes búcsút kell venniük valakitől. - sóhajtottam fel, és felálltam. - Bocsi csajszik, de engem vár a kötelesség, szóval Adíos chicas! Elvonultam tanulni! - majd felnyaláboltam a cuccaimat, és bepakoltam a szobámba.

Csak pár óra múlva pánikoztam be, hogy ezt mindet egy nap alatt újra bevágni szinte lehetetlen, de lelkesedésem még ekkor sem tört meg. Másképp próbálkoztam, és éjfélkor, mikor a szemeim már majdnem elfolytak a sok olvasástól, azzal a tudattal hagyhattam ott a könyveket, hogy ha a fene fenét eszik is, én másnap akkor is le tudok majd vizsgázni.

Gyorsan elmentem lefeküdni, és már majdnem elaludtam, amikor valaki ütemesen kezdett kopogni az ablakomon...