JÁTÉK !!! :)

Sziasztok!

Azok között, akik szeptember 30.-án éjfélig követik a blogomat, kisorsolok valakit, aki kérhet egy szereplőt, helyszínt, vagy valami kisebb dolgot.
Annyi kérésem van, hogy kommentelj a bejegyzéshez, ha követsz is! ;)
Érdekel Titeket? :))

Summersmile ♥

16. fejezet

* Betegen is boldogan *

 - Meglepetés! - vigyorgott rám Logan az ajtóból. Engem épp a szívinfarktus kerülgetett, és nagyjából úgy éreztem magam az elmúlt öt percben, mintha egy horrorfilm főszereplője lennék. Ehelyett kiderült, hogy csak szívatnak!

- Logan! - ugrottam a nyakába - Hát te hogyhogy itt vagy? - kérdeztem döbbenten, és mielőtt válaszolhatott volna, megcsókoltam.

- Úgy, hogyha az ember barátnője beteg, akkor neki bizony ott a helye. - mosolygott rám, majd szorosan magához ölelt.

- Ez annyira aranyos Tőled, de tényleg nem kellett volna! Mi van a munkáddal? Nem szólnak érte, hogy csak így átugrasz az Államok másik végébe? - kérdeztem, és teljesen meg voltam hatva, annyira, hogy még a könnyem is kicsordult.

- Nem szólnak. Most úgyis egy új lemezen dolgozunk, és leginkább szövegeket írunk, úgyhogy ne sírj, nem fognak kirúgni. - nevetett, és lecsókolta a könnyem az arcomról.

- Jó, de ez akkor is... eléggé felfoghatatlan. Hogy itt vagy, meg, hogy... hogy egyáltalán vagy... - újra eleredtek a könnyeim, és igazán nem tehettem róla.

- Shh, kicsim, ne sírj! Te vagy az egyik legjobb dolog, ami velem történt eddig! És bármit megteszek azért, hogy velem is maradj! - nagyon-nagyon komolyan nézett rám, és éreztem a szavaiban lakó erőt.

- Egyik.. Miért, mi volt még? - kérdeztem mosolyogva, de volt egy sejtésem.

- Egészen véletlenül a bandánk. - nevetett rám, és természetesen beigazolta a sejtésem.

Én is elnevettem magam, mondjuk, furcsán nézhettem ki, könnyes szemekkel és nevetős szájjal.

- Annyira... cuki vagy! Nekem viszont orvoshoz kell mennem, úgyhogy, ha nem bánod, el kéne engedned. - sóhajtottam, hogy megnyugodjak.

- De, bánom. Úgyhogy soha, ismétlem, soha nem foglak elengedni. - ölelt még szorosabban magához, ha ez még lehetséges volt egyáltalán.

- Ennek igazán örülök, de most komolyan el kell engedned, mert megint rosszul vagyok, és a dokihoz is muszáj elmennem. - ráadásul rájöttem, hogy éppen ennivalót kerestem, amikor becsapódott a szobám ajtaja, és már elég régen volt, amikor utoljára rendesen ettem. Egészen pontosan tegnap, ebédkor, amikor is kiderült, hogy a dolgok nem egészen úgy álltak, mint ahogy tűntek nekem.

- Oké, elkísérlek. - mondta olyan természetesen, mintha csak azt közölte volna, hogy az ég általában kék.

- Umm, oké. Megszárítom a hajam, és majd keresek valami egyszerű kaját, és mehetünk is. - megpusziltam, majd elindultam a fürdőbe. Szerencsére Dunya is elment már itthonról, és csak ketten voltunk, ezért nem zavart, hogy Logan is velem volt. Mert igazság szerint még mindig nem sikerült megbarátkoznom a gondolattal, hogy egy szupersztárba szerettem bele. Vele kettesben lenni igazán nem jelentett gondot, de ha valaki más is volt ott, abszolút zavarban voltam. Gyorsan megszárítottam a hajam, és mialatt szépültem, Logan összeütött egy kis reggelit. Alma, banán, szőlő, sajt és pirított kenyérkockák vajjal volt a reggelim, nem sok, de pont elég arra, hogy ne ájuljak el menet közben. Mikor mindennel kész voltam, magamra kaptam egy kardigánt, és elindultunk a dokihoz. Bár az egyetem másik részén volt, mint az előadók, vagy a koleszok, hamar megtaláltuk, és szerencsére se fotósok hada, se lézengő egyetemisták csoportja nem zavart minket.

Kettesben lenni vele olyan volt, mintha a Mennyország költözött volna le a földre. A kezem pontosan illett az övébe, a lépéseink is összhangban voltak, és a csend sem volt kínos. Sokkal inkább megnyugtató, amire bizony szükségem is volt.

Az orvosnál sem volt senki előttem, így gyorsan letudtam az egészet. Mivel már lázam nem volt, és órák óta nem volt nagy bajom, ezért javasolták, hogy pihenjek péntekig, és töltsem minél több időmet a szabad, tiszta levegőn. A közelben van egy közepes méretű park, ajánlották piknikezni vagy akár sátorozni is. Mondjuk, így szeptember derekán már nem ajánlatos a szabad ég alatt aludni, kivéve, ha szuper hálózsákod és sátrad van. Ezt el is mondtam Logannek, aki csak bólogatott, és azt mondta, hogy egyáltalán nem akar még visszamenni a stúdióba, és biztosan meg fogják érteni a hiányzását.

- Van egy ötletem! Mi lenne, ha elmennénk vásárolni! - kacsintott rám.

- Vásárolni? Mit? Van még kajánk elég. - néztem rá furcsán, mert nem tudtam, hogy hova akart kilyukadni.

- Kajátok lehet, de sátrad és hálózsákod biztosan nem. - nézett dévajul rám, és akkor esett le, hogy mire is gondolt.

- Nos, ez esetben, lehet, hogy mégiscsak el kéne mennünk "vásárolni". - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.

- Most miért? Nincs igazam?

- De, tökéletesen. - hagytam rá somolyogva.

- Akkor gyere, a kocsim kint vár. Sajnos nem tökhintó, de remélem nem haragszol majd érte. - tessékelt ki az utcára.

- Amennyiben kényelmes, semmire sem fogok panaszkodni. - mosolyogtam rá, majd tátva maradt a szám. Egy hatalmas, étcsoki színű Infiniti ex37 villantotta fel a lámpáit előttem. Gyönyörű egy autó, meg kell hagyni, és az ámulatomat Logan is észrevette.

- Tetszik? - mosolygott rám.

- Hogy tetszik-e? Megtanulnék vezetni is egy ilyen autóért! - a lelkesedésem csak nőtt, mikor kinyitotta előttem az ajtót, és megláttam a barna bőr üléshuzatot. - Meg kell mondanom, komoly vetélytársad akadt a szívemért folytatott harcban.

- Kár, hogy úgyis én nyerek. - nevetett, és megcsókolt, mikor ő is beszállt. - Mehetünk hölgyem? A sátrak már várnak ránk!

- Örömmel! - mondtam, és le se tudtam volna törölni az arcomról a mosolyt, ami már-már odakövült.

15. fejezet

* Sms-chat és reggeli borzongás *

Nagyon aranyos üzenet volt tőle, kár, hogy a közérzetem nem passzolt a hangulatomhoz. Gyorsan válaszoltam is neki:

"Eltekintve egy alantas gyomorrontástól, boldog vagyok, hogy Veled lehettem. A mihamarabbi viszontlátásig forrón csókol: Dóri ♥"

A hangulata az sms-nek kissé teátrálisra sikerült, na de én sem voltam valami klasszikus helyzetben, így azt hiszem, ez megbocsátható volt nekem. Hamar jött a válaszüzenet:

"Sajnálattal olvastam, hogy gyengélkedik kegyed. Van valami esély arra, hogy péntekre a legjobb formájában legyen? Öleli, csókolja : Loggie-Bear ♥"

Elnevettem magam a becenév hallatán, és máris kezdtem magam sokkal jobban érezni.

"Habár már hivatalos vagyok egy partiba, azt hiszem, nélkülözni tudják majd becses személyem. Az ön társasága minden elé helyeződik. Öleli, stb.: D♥"

Nem tudtam milyen becenevet kitalálni, ami angol kiejtéssel is jól hangzik, ezért úgy döntöttem, hogy meghagyom neki a lehetőséget, hogy beceneveket gyártson - már ha akar, persze. Egyértelmű, hogy nem hagyta annyiban az aláírásomat.

"Kedves Dorree, amennyiben késznek érzi majd magát, hogy egy egész estét velünk töltsön, kérem jelezze. Mellesleg, egy betűvel képes aláírni? Legyen. L♥"

A többes szám nem hagyott nyugodni, pedig már majdnem leragadtak a szemeim a fáradtságtól.

"Kérem, magyarázza a többes számot. Most elvonulok, és széppé, valamint egészségessé alszom magam. Bárcsak ne lenne oly távol! Csókolja messziről: Dorree ♥"

Ez a magázódás nagyon szexi! El is határoztam, hogy amikor lehet, majd hanyagolom a tegezést. Azonban, amint, hogy ezt végiggondoltam, el is nyomott az álom, reggel pedig már Réka keltett fel.

- Ébresztő! El kéne menned dokihoz, bár, ahogy érzem, a lázad már elmúlt. Dunya még horkol, és tuti nem emlékszik semmire éjjelről. - keltegetett, de nekem nem akaródzott felébredni. - Mellesleg, villog a telefonod, csak nem sms-ed jött? - kérdezte gonoszkásan, mire kipattantak a szemeim.

- Micsoda? Reggel van már? Atyaég. - majdnem levertem az éjjeliszekrényemről a telefonom, miközben kotorásztam utána. Szerencsére még a levegőben megfogtam - tutira jedi vagyok! Logan sms-e várt, még éjjel írta:

"A távolság áthidalható. A többes szám a csapatot jelenti, mivel ünneplünk majd. Dress code: Texas. Csókolja: Loggie-Bear♥"

- Na jó, magadra hagylak, szerelmes kislány. Öltözz fel, és irány a doki, mert nem kéne rosszabbul lenned. - mondta Réka, majd kiment a szobámból.

Az üzenet aranyos volt, de sok kérdést vetett föl. Mit értett az alatt, hogy a távolság áthidalható? És mit ünneplünk? Nagy nehezen rávettem magam, hogy felkeljek. Kimentem a fürdőbe, és amikor belenéztem a tükörbe, majdnem hanyatt estem, olyan szörnyen néztem ki. Ezért inkább gyorsan letusoltam, hajat mostam, és felöltöztem. Még vizes hajjal mászkáltam a lakásban, valami könnyű kaja után kutatva, amikor becsapódott a szobám ajtaja. Furcsállottam, mert nem volt huzat, Réka már elment, és Dunya is épp akkor kászálódott ki a kádból. Elfelejtkezve a kajáról, valami fura érzéssel közeledtem a szobám felé. Kinyitottam az ajtót, de nem láttam senkit és semmit, ezért bementem.

Az ajtó becsukódott mögöttem, és holtra sápadtan fordultam hátra...

14. fejezet

* Rémálom és gyomorrontás *

Este volt már, elég késő, és én nagyon fáradt voltam a nap eseményeitől, ezért rögtön mentem tusolni, és pizsamában olvastam még el a holnapi anyagot. Nem volt sok, bár nem is könnyű az anyag, mert a helyes sebvarrást vettük. Nekem sosem okozott gondot a vér látványa, persze az is igaz, hogy aki nem bírja, az ne menjen orvosnak. Elalvás előtt még írtam otthonra egy mail-t, mellékeltem pár képet, és persze a magazint is megemlítettem Logannel együtt. Benéztem facebook-ra is, és teljesen lesokkolt az amit láttam. 128 (!!!) levelet kaptam, totálisan ismeretlenektől, és másik 100 értesítést ismerősnek jelölésről. Ez nekem már sok volt, kilőttem mindet, és enyhén zaklatottan lefeküdtem aludni. De nem volt nyugodt az álmom sem.

Egy kávézóban ültem és Pierre beszélt hozzám, de engem nem érdekelt. Egy hatalmas adag megégett palacsinta volt előttem, csokiszósszal leöntve, és győzködött a pincérlány, hogy egyem meg. Miközben mindenki beszélt hozzám, Cindy is odajött, hogy osszon, amiért olyan kis senki vagyok, majd befutott Logan, odaállt elém, és közölte, hogy mivel nem tudok énekelni, ezért szakít velem, és elvonult, Cindy pedig ott lihegett a nyakában, hogy akkor lehetne-e ő a barátnője.

Ekkor ébredtem fel, az órám hajnali fél kettőt mutatott. Rosszul éreztem magam, ezért kitámolyogtam a fürdőbe, ahol épp csak annyi időm volt, hogy a visszaköszönő gofrikat a vécébe tudtam irányítani, nem a padlóra. Ezt meghallotta Réka, és gyorsan segített tartani a fejem.

- Jesszus, Dorka, te nagyon forró vagy! Belebetegedtél a hírességbe?

- Aha, vicces. Inkább keríts nekem egy lázmérőt. - morogtam.

- Jó, de előbb igyál vizet! Mindjárt jövök. - és elsietett a szobájába.

Erre már Dunya is felébredt.

- Jól vagy csajszi? - kérdezte, de látszott rajta, hogy félig még alszik.

- Eltekintve attól a ténytől, hogy horribiliset álmodtam, hogy rókáztam, és olyan forró vagyok, hogyha leköpnél, sercegnék, igen, remekül vagyok. - és még mosolyogtam is a végére. De ez is csak én lehetek, valaki, aki a saját baját is kifigurázza...

- Nos, ez esetben, majd reggel foglalkozom veled, most ugyanis itt fogok elaludni. És ha nem emlékeznék, mondd azt, hogy krumpli, és talán eszembe jutsz. - egy órásit ásított, és visszacsoszogott a szobájába.

- Itt a lázmérő. Remélem nem súlyos. - nézett rám Réka aggódva.

- Kösz. Azt én is. - már egy kicsit jobban éreztem magam, de a földről még mindig nem tudtam felkelni. Aztán kiment, és egy vékony polár plédet terített a hátamra.

- Azért kihűlnöd sem kéne. - mosolygott rám.

- Ezer hála. Azt se tudom, mi lenne velem nélküled. - néztem rá hálásan.

- Hát, az a tizenvalahány év, az azért mégiscsak számít valamit, nem? - mosolygott rám.

Csipogott a lázmérő, és elhűlve láttam, hogy 38,6 fokot mutatott.

- Oké, asszem kéne egy lázcsillapító meg még egy kis víz. - motyogtam.

- Hozom, te meg próbálj meg felállni, de ha nem megy, inkább maradj lent.

- Ennél lejjebb úgyse kerülhetek... - de azért nagy nehezen feltápászkodtam, igaz, szédültem rendesen.

- Itt a vized, meg a gyógyszered. Aztán reggelre legyél jobban nekem!

- Igenis anyuciii. Megyek aludni, feküdj le te is. - javasoltam.

- Helyes. Reggel majd megnézlek, lehet el kéne rendes dokihoz is menned.

- Ja, mi még csak ilyen rendetlen dokik vagyunk. - nevettem fel, bár a hangom elég rekedt volt még.

- Mars az ágyba! - de ő is nevetett.

Mielőtt lefeküdtem, reflexből ránéztem a telefonomra. Egy sms várt, és kíváncsi voltam, ki írhat nekem hajnali kettőkor. Nem olyan meglepő, hogy Logan volt az:

"Remélem minden rendben, nagyon élveztem a mai napot Veled, már alig várom, hogy újra lássalak! :) Szeretlek♥"

13. fejezet

* Süti-délután *

Mivel aznap már nem volt több órám, ezért úgy döntöttem, hogy sütök valamit a lányoknak, na meg persze Logannek. Reméltem, hogy nem kell elmennie, főleg nem L.A.-be, de szerencsére a hírességek élete nem a normális napirendet követi. A gépe éjfélkor indult vissza, így hát volt ideje velem lenni még pár órát. Mivel nem volt minden itthon, ezért elmentünk a szupermarketbe, persze út közben fotósok hada kísért minket. Logannel ez nem volt olyan vészes, mint egyedül, és a vásárlás is élmény volt. Persze mindenki minket bámult, és egy csomóan oda is jöttek, fotózkodtak meg autogramot kértek. A legmeglepőbb az volt, hogy egy lány megkért minket, hogy csókolózzunk, és ő lefotózhassa. Én nem akartam volna elvállalni, de ez nem is rólam szólt, hanem Loganről, szóval belementem. Végül csak eljutottunk a kajákhoz, és be is tudtunk vásárolni, de Logan fizetett. Azt mondta, hogy ez a legkevesebb, amit megtehet értem. Olyan cuki volt, hogy hagytam, mert ő is boldog volt, és ettől én is. Szerencsére rövid idő alatt megvoltunk mindennel, és siettünk haza, mert Dunyának még volt este egy órája, és addigra már kész akartam lenni. Ezt a receptet még anno anyával csináltuk meg otthon, és annyira egyszerű és finom, hogy muszáj volt most is elkészítenem.

Gofri recept:

Először szétválasztottam hat tojást, a sárgájukat összekevertem egy zacskó vaníliás cukorral, 15 deka sima cukorral és 20 deka margarinnal együtt felvertem. Hozzáadtam fél kiló lisztet és egy késhegynyi sütőport, és ezt is jól összekevertem. Végül beledolgoztam fél liter tejet, és mikor ezt simára kevertem, hozzáadtam a hat tojás felvert habját.

A sütőt megolvasztott vajjal kentem meg, nehogy leragadjon a tészta.

Jó sok tészta lett belőle, és jó sokáig csináltam a gofrikat, de megérte, mert csak úgy falták be őket. Réka elővette a házi szilva- és baracklekvárokat, Dunya hozott tejszínhabot, és szinte mennyei lakomát csaptunk. Úgy eltelt az idő, hogy Dunya majdnem elkésett szervezettanról, és Logannek is mennie kellett. Rengeteg képet csináltunk, de csomó nem lett publikus. Azért itt egy képem a gofrikról: (mert ezt tényleg megsütöttük (: )

Abban egyeztünk meg Logannel, hogy telefonálunk, esetleg skype-on beszélünk majd. Nehéz volt elbúcsúzni, legalább tíz percig eltartott, mire eljutottunk a kanapéról az ajtóig. Persze az ajtó másik oldalán fotósok vártak minket - de ez engem már sehol sem érdekelt. Az a nap volt életem egyik fénypontja, és ha másért nem is, ezért biztosan megérte eljönni idáig. :)

12. fejezet

* Vallomás *

Még mindig fogta a kezem, tekintete az enyémet kereste. Nem tudtam a szemébe nézni, féltem attól, hogy mit fogok látni benne. Az okokat? Vagy csak válaszokat? Egyikre sem voltam felkészülve.

- Szeretném, ha tudnád, hogy az elmúlt pár hét óta újra szeretem az életemet, újra van értelme élni. És ezt csakis Neked köszönhetem! - a másik kezével megfogta az államat, és maga felé fordította a fejem.

- Úgy gondolod? - a hangom fájdalmas volt, a könnyeim már majdnem újra eleredtek.

- Érzem, hogy így van. És tudom, hogy nem kérhetem, hogy bocsáss meg nekem, nincs jogom arra, hogy ezek után is veled legyek. Megpróbáltam az lenni, aki mindig is lehettem volna, ha nem fut be a BTR, és Veled sikerült. Melletted újra csak egy normális srác voltam, aki boldog az élettől kapott ajándékaitól. - miközben ezt mondta, az arcomat simogatta, és én nem tudtam ellenállni, belehajtottam a fejem a tenyerébe.

- De mégis, miért kellett ehhez hazudni? - egy könnycsepp gördült le az arcomra, de Logan az ujjával rögtön eltüntette.

- Itt mindenki ismer engem, és kijavítják a nevem, ha Hencey-t mondok. De te nem tetted, feltételeztem, hogy nem ismersz minket. Olyan volt, mintha új ember lehettem volna. Szabad, sztárságtól mentes. Önmagam. Annyira sajnálom. - őszintének tűnt, de ha egyszer hazudott, vajon képes lenne újból megtenni?

- Nem tudom, Logan. Nekem ez túl sok. Nem tudom, hogy tudnám-e kezelni a fotósok hadát, pláne, ha riporter is szegődik melléjük. Ez egyszerűen... felfoghatatlan. - felálltam. Nem akartam ezzel megküzdeni, pedig Őérte megérte volna. De ehhez még idő kell, hogy eldöntsem, mit, és legfőképpen kit akarok. - Kérlek Logan, menj most el. Tudom, hogy szörnyen hangzik, és az én szívem is majdnem megszakad, de gondolkodnom kell. Fel foglak hívni, amint szükségem lesz rád.

A szemei tele voltak fájdalommal, de csak bólintott. Már elindult kifelé a szobából, amikor megfogtam a kezét. Odaléptem elé, átöleltem, és a vállába suttogtam:

- Kérlek, higgy nekem!

Olyan szorosan zárta körém a karját, hogy szinte fájt. Simogatta a hátam, a hajamat puszilta, és az az illat, ami áradt belőle, mintha odaláncolt volna. Szantálfa, fehér bors és tengervíz illata volt, mintha csak a szabadság öltött volna testet az illatában. Nem tudtam ellenállni, és megcsókoltam. Viszonozta, olyan gyengéden, olyan fájóan édesen, hogy tudtam, ezer riporter sem állíthat meg abban, hogy vele maradjak. Mikor már elfogyott a levegőnk, a homlokát az enyémnek támasztotta és kinyitotta a szemeit. Olyan szép szemeket én még sose láttam, pláne nem ennyi szomorúsággal vegyes csodálkozást benne.

- Azt hiszem, mégsem foglak felhívni. - suttogtam, és láttam rajta, hogy nagyon megdöbbent, ezért folytattam. - Most is el tudom mondani, hogy kellesz nekem. Nem érdekel, hány fotós lesz, aki képeket készít, hány újságíró, aki óriási hülyeséget ír majd, és az se, hogy hány önjelölt informátor ad ki titkokat, mert Te sokkal fontosabb lettél számomra, mint amennyire gondoltam, hogy leszel. - és újra megcsókoltam.

- Köszönöm a bizalmat! És, Dóri... Szeretlek! - a szemei ragyogtak, miközben boldogan mosolygott.

- Én is téged!

Az biztos, hogy én lettem a legboldogabb lány a földkerekségen - eltekintve attól a ténytől, hogy a fél biokémia-órám már eltelt, és újságírók hada várja, hogy valahogy szétszedhessenek minket. Abban a pillanatba azonban ez egyáltalán nem érdekelt.

11. fejezet

* Lélektuning és bűnbánat *

Szomorúan meredtem a telefonomra, és észre se vettem, hogy a lányok már nincsenek mellettem. Egyszer csak egy erős kéz fogta meg a vállam, és ijedtemben összerezzentem. Nem mintha rossz lenne a lelkiismeretem, csak nem számítottam senkire. Csak Loganre, hogy megmagyarázza a dolgokat, de nem ő volt az, hanem Pierre.

- Szia kislány, milyen érzés híresnek lenni? - vigyorgott.

- Sz.r, és nem voltam eléggé kifejező. - morogtam neki.

- Ugyan, fel a fejjel - leült mellém az asztalhoz -, igaz, hogy ilyen kis feltörekvő emberke vagy?

- Még mit nem! Ezt csak Cindy találta ki rólam, mert féltékeny. - most megint dühös voltam. Kellett a fenének idejönnie!

- Jó, nyugi, azért ne harapd le a fejem! Egyébként gondoltam, ez a csaj nagyon durva személyiség. Elsőben... khm... udvaroltam neki, de olyan hisztis némber volt, hogy a második randin ráborítottam egy üveg vizet, hogy lenyugodjon. - kacsintott rám, és én egy kicsit elnevettem magam.

- Oké, ezt el is hiszem. De az én életem most kábé olyan jó, mintha sósavval öntöttem volna nyakon magam...

- Ne legyél ennyire elkenődve csajszi! Pénteken összeülünk egy kis ivásra és táncra, volna kedved jönni? - merész kérdés, mert hétfőn zh-t írunk anatómiából.

- Csak akkor, ha vihetem magammal a szobatársaimat is. - mosolyogtam édesen.

- Lányok? Akkor igen!

- Két lány, meg én. Hova menjünk, mikor, mit vigyünk?

- Szuper, 11-re a 4052-be, és valami alkoholt.

- Igyekszünk majd. - mondtam, és felálltam az asztaltól. - Bocsi, de mennem kell, van még egy órám biokémia előtt, jó lenne kiszellőztetni a fejem egy kicsit.

- Persze, menj csak. Vagyis, várj, itt a számom, csörgess meg, ha kell valaki, akinek a vállán sírni akarsz.

- Ó, köszi. De én a magányos bőgős vagyok. - vigyorogtam rá, ő pedig nevetett.

Persze a diákok sem hagytak békén, a srácok pacsiztak volna velem, a lányok meg vagy gyűlölködve méregettek, vagy köszöntek és integettek. Annyira nehéz volt a helyzet, hogy szinte futottam a szobánkig, és bent ledőltem a kanapéra, magamhoz öleltem a párnát és sírva fakadtam. Észre se vettem, hogy már vannak bent, annyira folytak a könnyeim. Ráadásul a sminkem is belemosódott a szemebe, ami még csípett is. Káromkodtam egy szépet, és felkeltem, hogy induljak a fürdőbe, amikor megláttam Őt. Ott állt a falnak támaszkodva, árnyékban, félig a függöny mögött, nem csoda, hogy eddig nem vettem észre.

- Te.. hogyhogy itt? - kérdeztem hüppögve.

- Látni akartalak. Reméltem, hogy nem vagy nagyon rosszul, de mint látom... - szomorú volt, és bűnbánó is. Hát, legalább van lelkiismerete.

- Csíp a szemfestékem. - közöltem vele, és bevonultam a fürdőbe. Miközben az arcomat mostam, hallottam, hogy bejött utánam. Nem szólt semmit, csak megvárta, amíg lenyugszom, majd megfogta a kezem. Először el akartam húzódni előle, de inkább nem tettem. Szükségem volt rá, hogy érintsen, hogy elhiggyem, hogy valós személy, hiába hollywoodi híresség, és nem csak a képzeletem szüleménye. Kivezetett a fürdőből, és bementünk a szobámba. Nem tudtam, honnan tudta, melyik az enyém, de ha valahogy bejutott, akkor ezt is ugyanúgy tudhatta. Leültetett az ágyra, majd letérdelt elém.

10. fejezet

* Címlapsztori *

Már csak arra volt időm, hogy a fiúk zenéit feltöltsem a telefonomra, majd gyorsan elmentem aludni. Fáradt voltam és nagyon boldog, jól esett feküdni. Még hallottam Réka és Dunya beszélgetését, de hamar elszunnyadtam.

Másnap reggel kicsit elaludtam, ezért nem pepecseltem sokat sminkkel és frizurával, csak egy normális kinézetre futotta. Először akkor döbbentem meg, amikor a folyosón fotósokat láttam, akik vadul kattintgattak, mikor megjelentem. Mondanom sem kell, hogy semmit nem értettem az egészből, de nem nagyon volt időm foglalkozni velük, sprinteltem órára, mert elkésni elég gáz. Szerencsére még a prof előtt beértem a terembe, de egy fotós is, és volt képe végig követni, amíg a prof ki nem küldte. Már nagyon ideges voltam, vajon mi lehet az oka annak, hogy ilyen nagy a felhajtás körülöttem, de nem volt időm erre, mert a szövettan teljes figyelmet igényelt, mind a négy órán keresztül. Már majdnem meghaltam az éhségtől, mire vége lett, és siettem a kantinba, hátha van még meleg kaja. Volt, meg egy csomó fotós is. Csak remélni tudtam, hogy nem valami körözött bűnözőre hasonlítok, mert a rendőrség már igazán nem hiányzott a napomhoz. Megtaláltam Ahinát és Meddát az egyik asztalnál, és leültem hozzájuk ebédelni. Párolt zöldség volt pulykamellcsíkokkal, és mézes szósszal, ami egész ehető, és legalább nem tocsog a zsírban. Ők is ezt ették, érthető, hogy nekik sem volt kedvük a panírozott csirkeszárnyakhoz sült krumplival és ketchuppal. Nagyban beszélgettünk, amikor Cindy elénk libbent, és csúfondárosan rám vigyorgott:

- Remélem elégedett vagy magaddal, külföldi senki! - majd egy újságot dobott az asztalra, címlappal lefelé. Már a szövegétől is majdnem félre nyeltem, hát még akkor, amikor megfordítottam a magazint. Egy pletykalap volt, és egy nagyon ismerős srác a címlapon. Harsogóan sárga betűkkel ez állt rajta:

Logan Henderson - új szerelem?

És egy kép az első találkozásunkról, a kávézóból. Belelapoztam az újságba, és majdnem elájultam. Egy kétoldalas cikket írtak arról, "vajon ki lehet ez a titokzatos lány, aki megigézte a befutott énekest, annyira, hogy már a bandájának is bemutatta". A lapokon képek is voltak, Logan és én sétálunk, a pizzázóban, a padon ülünk este, ő egy színpadon, én egy halom könyvvel és kávéval a kezemben. Oké, ez utóbbi elég sztárosan nézett ki - de én is egy magazinban vagyok! A harag és megdöbbenés váltakozott a szívemben, szomorúsággal és hitetlenkedéssel együtt. Egy interjú is volt a cikkben, persze, hogy Cindy adta. Annyit mondott rólam, hogy külföldi vagyok és szorgalmas (ez a kettő még stimmel is), de sokan nem szeretnek, mert azzal a céllal jöttem ki, hogy híres legyek. Ez volt a leginkább megdöbbentő, mert sose gondoltam ilyenre, egyszer se jutott eszembe, hogy én híres emberekkel is találkozhatok, nemhogy még meg is kedvelhetnek. Oké, a 'megkedvelhet' elég gyenge kifejezés arra, amit Logan mutatott ki felém. De ez akkor is hihetetlen volt.

És el is gondolkodtatott. Vajon miért mutatkozott be más néven, és miért hazudta azt, hogy ő csak egy ismeretlen srác, akinek még nincs köze az élet VIP szekciójához? Ezt azonban csak úgy tudhattam meg, ha tőle kérdezem meg.

Lefényképeztem a magazint az asztalon, és mms-ben elküldtem, ezzel a szöveggel:

Mégis, mikor akartad elmondani? :'(

09. fejezet

* Szóval együtt (?) *

Kibontakoztam az öleléséből, bár nagyon nehezemre esett, és megszólaltam:

- Menned kéne haza, gondolom nem itt laksz. - suttogtam az ajkaiba.

- Nem, de nem akarok. Olyan jó itt veled. - mormogta.

- Lehet, hogy te megteheted, hogy itt maradj későig, de én holnap már órákon fogok ülni, és figyelnem kell majd, nem pedig aludni. - korholtam kedvesen.

- Meggyőző érv, kisasszony. Ez esetben engedje meg, hogy bekísérjem. - és kezet csókolt hozzá.

- Köszönöm, uram, ez igazán kedves öntől. - kuncogtam.

Felállt, és a kezét nyújtotta felém. Megfogtam, felsegített, és se szó, se beszéd, felkapott a karjába és megcsókolt. Egészen az ajtónkig vitt, és a folyosón járkáló emberek mindvégig bámultak minket. Az ajtó előtt megállt, és én leszálltam a földre. Nehéz volt, mert mintha a hetedik mennyországban lebegtem volna.

- Mikor látlak újra? - kérdezte, és a szeme olyan... szomorú volt. Hát eltakartam a szemét, majd elvettem a kezem előle, és megsimítottam az arcát.

- Már most. - mosolyogtam, erre elnevette magát. Ettől én is határozottabban jobban éreztem magam. - Viccen kívül, amikor írsz, és megbeszéljük, akkor. Bármikor. - megcsókoltam, mert így éreztem helyesnek, és az sem érdekelt, hogy páran fotóztak minket. Mégis, mi olyan érdekes bennünk? - gondoltam zavartan, és arra jutottam, hogy majd biztos a tumblr-re kerülünk fel.

- Bármikor? - kajánul vigyorgott rám.

- Akár hajnali négykor is! - vigyorogtam már én is.

- Ez esetben, ne csodálkozz, ha az éjszaka közepén kereslek majd.

- Te pedig ne csodálkozz, ha csak morogni fogok, és nem emlékszem majd rá.

- Rám nem emlékezni?! Felháborító! - nevetett - Most már tényleg menned kell! És ne felejtsd el meghallgatni a dalainkat! - kacsintott.

- Igyekszem majd! - mosolyogtam, és még egyszer megcsókoltam, mielőtt bementem volna a lakásunkba.

A lányok persze részletesen kikérdeztek, és amikor Cindyre került sor, mindketten kiakadtak, annak viszont nagyon örültek, hogy boldog vagyok.

- Most akkor, ti ketten, együtt...? - kérdezte Dunya, mintha nem értette volna.

- Hát, gondolom, igen. - virultam mint egy bolondgomba eső után.

- Ez esetben, sok boldogságot! - mosolygott rám.

- Igazán gratulálok. Már majdnem három hete vagyunk itt, és te már is pasit találtál magadnak. Ez igazán nem semmi teljesítmény. - mondta Réka nagyon komoly arccal, de annyira megdöbbenve nézhetem rá, hogy elnevette magát. - Nyugi, tényleg gratulálok. Helyes srácnak tűnik. - és kacsintott.

- Most már semmit sem értek belőletek, de azért köszi. - mosolyogtam rájuk, és bementem a szobámba. Az összeesküvő pillantásukat már nem láttam.

08. fejezet

* Randi bonyodalmakkal*

Hátrafordultunk, és nagyon meglepődtem, mert az én szobám ablaka volt, biztos elfelejtettem behúzni a függönyöket, mielőtt eljöttem. Réka kereste a füzetét, még délután kértem el tőle, és biztos most jutott eszébe, hogy nálam van. Szerencsétlen időzítés, az egyszer biztos... Szerencsére leoltotta a lámpát, mikor kiment, de a buborék, ami körülöttünk lengett, már kipukkadt. Én legalább is úgy éreztem, de Logan biztosan nem, mert gyengéden megfogta az államat, és magához húzott.

- Még sose láttam egy lányt sem, aki így tudott volna enni. - mondta mosolyogva.

- Hmm, és ezt bóknak szántad? - kérdeztem, mert elég valószerűtlen volt ez az egész helyzet.

- Teljes egészében. - mondta, és megcsókolt újra. Gyengéden, de nagyon hosszan, a végére már alig kaptam levegőt. De akkor sem engedett messzire, és már újból húzott volna magához, de megzavartak minket. Cindy volt az.

- Nocsak, kit látnak szemeim! A kávéban fürdő kisasszony! Hogy érzed magad, mint egy 70 éves? Vagy hatott a kávé, és csak 60? - utálat sütött minden szavából, és volt egy olyan érzésem, hogy Logan az oka mindennek.

- Nem, igazság szerint újra 18 vagyok, amikor éretlen csitrik azzal szórakoztak, hogy engem csesztettek, mert a saját életük túl unalmas volt ahhoz, hogy azzal foglalkozzanak. - vágtam vissza neki. Logan elképedt, de sajnos Cindy nem az a típus, akit könnyű lerázni, és volt egy olyan érzésem, hogy a szájkarate csak folytatódni fog.

- Igen?! Hát megsúgom, hogy sokkal izgalmasabb életem van, mint neked, úgyhogy ezt jól benézted! - már szinte kiabált, és a rapszámokból jól ismert, beszólós mozdulatot produkálta.

- Ez esetben, igazán nem értem, hogy mit ártottam neked, hogy már az első naptól kezdve így utálsz. - mondtam csendesen. Ekkor azonban Logan szólalt meg:

- Azt hiszem, erre én fogok neked válaszolni Dóri. Cindy már évek óta rajong értem, és nem hajlandó megérteni, hogy nem az olyan lányok jönnek be nekem, mint amilyen ő.

Most rajtam volt a sor, hogy ledöbbenjek. Persze Cindy hamarabb jutott szóhoz, mint én.

- Miért, én milyen lány vagyok?

- Arrogáns, nagyképű, és még egoista is. Azt hiszed, hogy te vagy az egyetlen lány ezen a földön? Hogy csak te keltheted fel az érdeklődésem? Hát Cindy, nagyon tévedsz. És most menj el, mert nagyon nem vagyunk rád kíváncsiak.

- De.. Én.. Ez a csaj....

- Mondtam, menj el! - Logan hangja nyugodt volt, de nagyon erőteljes.

Cindy nem tehetett mást, elment, de biztos voltam benne, hogy nem hagyja annyiban. A pillantása ezt ígérte.

- Nos, hol is hagytuk abba? - mosolygott rám Logan.

- Elfelejtettem. - kacsintottam rá, és közelebb hajoltam.

Olyan nyugodtan csókolt meg, mintha már ezer éve ezt csinálnánk. Az ajkaink már szinte ismerték egymást, a fogunk se koccant össze, és amikor aprót harapott, felkuncogtam. Kérdőn nézett rám, ezért adtam egy puszit a szájára, és ezt mondtam:

- Szeretem a harapásod. - és nevettem egyet.

- Én pedig szeretem, ha nevetsz. - nevetett velem együtt. - És szeretném még sokáig látni, ahogy nevetsz. Szeretnélek még sokáig megnevettetni. - bár a szája mosolygott, a szeme komoly volt és határozott.

- Én is szeretném. - suttogtam neki válaszul.

Újra megcsókolt, de úgy, mintha sose akarna már elengedni.

07. fejezet

* Szerelmes levél és randi *

Ezt az üzenetet kaptam:

"Hogy honnan van meg a számod, azt ne is kérdezd. Egész héten csak rád gondoltam, gyere fél órán belül oda, ahol először találkoztunk, ha gondolod. Ha nem jössz, csak egy összetört szívet hagysz hátra. L."

Világos, hogy nem tudtam tovább egy helyben ülni, hát kirohantam a lányokhoz, és megmutattam nekik az üzenetet. Réka elképedt, Dunya nevetett, de mindketten azt mondták, hogy menjek el. Én teljesen tanácstalan voltam, mert bár kétségtelen, hogy gondoltam Loganre, azt nem is reméltem, hogy ez kölcsönös lehet, pláne annyira, hogy a számom is megszerezze. Ami újabb kérdést vet föl, az az, hogy hogyan szerezte meg a számom. A húgával nem találkoztam, de hát öt csoportra vagyunk osztva, nem is találkozhatok mindenkivel. Mondjuk, se Réka, se Dunya nem az én csoportomban van, lehet, hogy ők az árulók. Akkor viszont nem értem rá ezen töprengeni, magamra húztam egy fekete farmert és egy kék trikót, belebújtam a kék tornacipőmbe, és már majdnem elindultam, amikor eszembe jutott, hogy sminkelni sem ártana. Gyorsan feldobtam egy kis szempillaspirált és pirosítót, bár lehet, hogy utóbbira nem volt sok szükségem, és elindultam. Este hét elmúlt már, és még volt tíz percem odaérni, ezért igyekeztem nem szaladni, és lassan, nyugodtan lélegezni. Igazából egyik se ment, és három perc alatt odaértem.

Már ott volt, a térképnek dőlve, szürke nadrágban, piros pólóban és tornacipőben. Mintha csak a Vogue magazin divatcikkéből lépett volna ki... Mikor meglátott, felderült az arca, és odajött hozzám.

- Azt hittem, hogy nem fogsz eljönni. - mosolygott rám.

- És miért? - kérdeztem.

- Hát, a kávézóban is pofon akartál vágni, és ez nálunk nem a szimpátia jele. - majd megfogta a csuklóm, mélyen a szemembe nézett, és kezet csókolt.

A lábaim úgy döntöttek, hogy szilárdból inkább kocsonyára váltanak, ezért kénytelen voltam valamerre lépni. De hátra nem léphettem, mert az elutasítás, közelebb sem, az meg bátorítás, hát jobbra léptem, mintha az út közepéről mennék csak el. Követte a mozdulatom, a falnak dőlt, és a másik kezével, amivel nem az enyémet fogta még mindig, átfogta a vállamat.

- Vacsoráztál már? - kérdezte, és én nagyon meglepődtem.

- Nem, még nem. - válaszoltam halkan.

- Akkor gondolom nem bánod, ha elviszlek kajálni valahova. - mosolygott, olyan szívdöglesztően, hogy ha eddig még nem estem volna bele, most már biztos menthetetlen lennék.

- Hát.. gondolom nem... - elég határozatlanul mondtam, mert elnevette magát, és elindult. A kezem még mindig az övében volt, és nem úgy tűnt, mintha el akarná engedni. Nem mentünk mesze, a közeli utcában volt egy pizzázó, oda ültünk be. Én egy tonhalas-fekete olajbogyósat kértem sok sajttal, Logan egy kagylós-citromosat tejszínes alappal. Itt nem ismerik a tejfölt, nem is tudják, milyen jó dologból maradnak ki... Mindkét pizzát megfeleztük, és úgy ettük, közben persze kikérdeztem az elmúlt hetéről. Kiderült, hogy elrepült Los Angeles-be, és felvették pár számukat. Odaadott egy pendrive-ot is, hogy hallgassam meg őket.  Már egy jó ideje ettünk, amikor Cindy kisasszony bevonult a sleppjével, és úgy ültek le, hogy én nem láttam őket, viszont ők nyugodtan kibeszélhettek minket. Elég idegesítő volt, és ezt Logan is észrevette, szóval gyorsan elrakattuk azt a pár szeletet, ami még maradt, és elmentünk onnan. Az egyetemnek van egy kis parkos része, ott ültünk le egy padra, és tovább dumáltunk, kajáltunk és nevettünk. Az utolsó szeletet elfeleztük, vagyis úgy ettük, hogy én az egyik, ő meg a másik végéről kezdte el enni, nagyjából úgy, mint a Suzie és Tekergőben. Már csak egy falat volt hátra, és nagyon közel voltunk, amikor hirtelen bekapta a maradékot, újra megcsókolva engem. Szinte meg sem lepődtem, és én is megcsókoltam volna, de mindkettőnknek tele volt a szája pizzával, hát csak elmosolyodtam, és hátrahúzódtam. Mikor újra odahajolt volna hozzám, hogy megcsókoljon, mögöttünk felkapcsolták a szobában a lámpát, és riadtan rebbentünk szét.

06. fejezet

* Rivalizálás indul - csak tudnám, miért.? *

*Egy héttel később*

Lassan beilleszkedtünk Rékával az itteni nyüzsgésbe, már néha fel sem tűnt, hogy nem csak beszélek angolul, de néha gondolkodok is. It's scary! Na, erről beszéltem.. A csoporttársaim nagyon kedvesek, sokkal toleránsabbak és nyíltabbak, mint otthon. Hát igen, lenne még mit tanulnunk az elfogadásról... Sokukkal összebarátkoztunk, persze mindenhol vannak utálkozóak. Engem egy lány, Cindy Marshall nagyon utál, bárcsak tudnám, mit ártottam neki... Magas, szőke, kék szemű, az a tipikus amerikai szurkolólány. Tuti állásból megy hídba, és aztán még spárgázik is. Állandóan nekem jött a héten, beszólogatott, egyszer le is öntött hideg kávéval. Akkor egy pillanatra mindenki megdermedt, és ránk figyelt, de nem adtam neki a dicsőséget, hanem megszólaltam:

- Nálunk hideg kávéval fürdenek a lányok, ha igazán szépek akarnak maradni. Kösz, hogy megspóroltál nekem egy dollárt. - majd rávigyorogtam, és elvonultam Rékával. Látni kellett volna az arcát, ahogy ledöbbent, kétszer ennyi kávét is megért volna nekem! Az persze nem volt már olyan vicces, amikor a rózsaszín pólómból kellett kiszedni a foltot, mert sehogy sem akart kijönni. Volt nálam egy csipkeszalag, barna szegéllyel, még otthon dugtam be a bőröndöm sarkába, hát összeráncoltam, feltekertem, és most úgy néz ki, mintha egy rózsafej lenne ott, árnyékkal. Rajzoltam zöld filccel szárat és levelet is neki, talán meg is köszönöm Cindynek az új pólóm!

Tanulnunk elég sokat kell, bár nem is vakációzni jöttünk ide. Csak pénteken este nem ültem a könyvek fölött, mert szombaton sem tudtam elszakadni az anatómiától. Vasárnap, vagyis ma takarítottunk és pakoltunk, de este újra a könyveim fölé hajoltam, mert nem csak bekerülni kell, de bent is maradni. Márpedig az első néhány hét nagyon fontos, nem csak itt, de a munkahelyeken is. Majdnem tökéletes volt az estém a könyveim társaságában, amikor egy sms zavart fel a tökéletes tanulási állapotomból. Bár a szám határozottan amerikai volt, és még derengett is valami, gyanútlanul nyitottam meg az üzenetet. Miután elolvastam, a vérnyomásom a kétszerese volt, és nem tudtam egy helyben maradni...

05. fejezet

* Amerikai valóság *

Kiléptem a kávézóból, és sietősen elindultam az egyetem felé. Közben végig a csókon pörgött az agyam, ami nem is csoda, valljuk be. Nagyjából tíz perc volt eljutni a kapuig, másik tíz a szobánkig. Majdnem minden szembejövő mosolygott rám, néhányan pacsiztak volna, de nagyon nem értettem az egészet, hát inkább lehajtottam a fejem, és siettem a szobánkhoz. Már délután volt, és nagyon örültem, hogy a szobánkban ott volt Réka és Dunya is. Kibeszéltük a napunkat, Dunya a barátjával volt, Réka talált egy parkot, ahol rajzolgatott - mellesleg gyönyörűen rajzol, szerintem minimum könyveket kellene illusztrálnia. Amikor elmondtam, hogy én randiztam, Réka meg sem lepődött, sőt, annyit mondott, hogy sokáig tartott találni valakit. Nyelvet nyújtottam, hiszen már évmilliók óta ismerjük egymást, így nem csoda, ha ezzel ugrat. Dunya azonnal odaült mellém, és minden részletet kikérdezett. Mikor elmondtam a haverjait Logannek, nagyon mosolygott, de csak annyit mondott, hogy szerinte is Hollywoodban lenne a helye, nem pedig New York közelében. Még nem volt nagyon késő, ezért megkértem Dunyát, hogy keressünk függönyt a szobánkra, mert zavart, hogy olyan nagy az ablak, és bárki beláthat. Ez pedig igen csak kellemetlen, főleg reggel és este. Dunya készségesen beleegyezett, és elmentünk a közeli szupermarketbe. Hát, nem is tudom, az első dolog, ami az eszembe jutott, az az volt, hogy ÓRIÁSI. És rengeteg ember nyüzsgött benne, csomó kövér, hájas, még hájasabb és lusta amerikai. Zabálták a hamurgert, kóláztak, és mindezt olyan természetességgel, hogy undorodtam tőle. Bár nem vagyok egy modell alkat, és a kövértől is messze vagyok, még én is idegbajt kaptam ezektől az emberektől. Ráadásul ez csak az egyik fele volt a tömegnek. A másik ennek szöges ellentéte, a szupervékony, szuperszexi, szupertökéletes amerikai, akinek a bőre alatt zsír helyett pénz van, és arcizma se rendül. Nem is tudna, annyi benne a botox, és a szilikon cicik és popsik tökéletesen mutatnak a divattervezők által kreált ruhakölteményekben, hogy a plasztikázott egyen-orr, -fül, -száj kombót már figyelembe se vegyük. Láttam, hogy Dunya is elborzadt ezektől az "emberektől", hát gyorsan megkerestük a függönyöket, és vettem is egy szép csipkefüggönyt. Otthon - milyen furcsa ezt mondani.. - megkerestem az órarendem a könyvkupac alatt, és összeszedtem a könyveimet. Füzeteket nem vettem, hanem sima A/4-es lapokra fogok jegyzetelni, és majd lefűzöm őket. Sokkal egyszerűbben átlátható és csoportosítható témánként.