07. fejezet

* Szerelmes levél és randi *

Ezt az üzenetet kaptam:

"Hogy honnan van meg a számod, azt ne is kérdezd. Egész héten csak rád gondoltam, gyere fél órán belül oda, ahol először találkoztunk, ha gondolod. Ha nem jössz, csak egy összetört szívet hagysz hátra. L."

Világos, hogy nem tudtam tovább egy helyben ülni, hát kirohantam a lányokhoz, és megmutattam nekik az üzenetet. Réka elképedt, Dunya nevetett, de mindketten azt mondták, hogy menjek el. Én teljesen tanácstalan voltam, mert bár kétségtelen, hogy gondoltam Loganre, azt nem is reméltem, hogy ez kölcsönös lehet, pláne annyira, hogy a számom is megszerezze. Ami újabb kérdést vet föl, az az, hogy hogyan szerezte meg a számom. A húgával nem találkoztam, de hát öt csoportra vagyunk osztva, nem is találkozhatok mindenkivel. Mondjuk, se Réka, se Dunya nem az én csoportomban van, lehet, hogy ők az árulók. Akkor viszont nem értem rá ezen töprengeni, magamra húztam egy fekete farmert és egy kék trikót, belebújtam a kék tornacipőmbe, és már majdnem elindultam, amikor eszembe jutott, hogy sminkelni sem ártana. Gyorsan feldobtam egy kis szempillaspirált és pirosítót, bár lehet, hogy utóbbira nem volt sok szükségem, és elindultam. Este hét elmúlt már, és még volt tíz percem odaérni, ezért igyekeztem nem szaladni, és lassan, nyugodtan lélegezni. Igazából egyik se ment, és három perc alatt odaértem.

Már ott volt, a térképnek dőlve, szürke nadrágban, piros pólóban és tornacipőben. Mintha csak a Vogue magazin divatcikkéből lépett volna ki... Mikor meglátott, felderült az arca, és odajött hozzám.

- Azt hittem, hogy nem fogsz eljönni. - mosolygott rám.

- És miért? - kérdeztem.

- Hát, a kávézóban is pofon akartál vágni, és ez nálunk nem a szimpátia jele. - majd megfogta a csuklóm, mélyen a szemembe nézett, és kezet csókolt.

A lábaim úgy döntöttek, hogy szilárdból inkább kocsonyára váltanak, ezért kénytelen voltam valamerre lépni. De hátra nem léphettem, mert az elutasítás, közelebb sem, az meg bátorítás, hát jobbra léptem, mintha az út közepéről mennék csak el. Követte a mozdulatom, a falnak dőlt, és a másik kezével, amivel nem az enyémet fogta még mindig, átfogta a vállamat.

- Vacsoráztál már? - kérdezte, és én nagyon meglepődtem.

- Nem, még nem. - válaszoltam halkan.

- Akkor gondolom nem bánod, ha elviszlek kajálni valahova. - mosolygott, olyan szívdöglesztően, hogy ha eddig még nem estem volna bele, most már biztos menthetetlen lennék.

- Hát.. gondolom nem... - elég határozatlanul mondtam, mert elnevette magát, és elindult. A kezem még mindig az övében volt, és nem úgy tűnt, mintha el akarná engedni. Nem mentünk mesze, a közeli utcában volt egy pizzázó, oda ültünk be. Én egy tonhalas-fekete olajbogyósat kértem sok sajttal, Logan egy kagylós-citromosat tejszínes alappal. Itt nem ismerik a tejfölt, nem is tudják, milyen jó dologból maradnak ki... Mindkét pizzát megfeleztük, és úgy ettük, közben persze kikérdeztem az elmúlt hetéről. Kiderült, hogy elrepült Los Angeles-be, és felvették pár számukat. Odaadott egy pendrive-ot is, hogy hallgassam meg őket.  Már egy jó ideje ettünk, amikor Cindy kisasszony bevonult a sleppjével, és úgy ültek le, hogy én nem láttam őket, viszont ők nyugodtan kibeszélhettek minket. Elég idegesítő volt, és ezt Logan is észrevette, szóval gyorsan elrakattuk azt a pár szeletet, ami még maradt, és elmentünk onnan. Az egyetemnek van egy kis parkos része, ott ültünk le egy padra, és tovább dumáltunk, kajáltunk és nevettünk. Az utolsó szeletet elfeleztük, vagyis úgy ettük, hogy én az egyik, ő meg a másik végéről kezdte el enni, nagyjából úgy, mint a Suzie és Tekergőben. Már csak egy falat volt hátra, és nagyon közel voltunk, amikor hirtelen bekapta a maradékot, újra megcsókolva engem. Szinte meg sem lepődtem, és én is megcsókoltam volna, de mindkettőnknek tele volt a szája pizzával, hát csak elmosolyodtam, és hátrahúzódtam. Mikor újra odahajolt volna hozzám, hogy megcsókoljon, mögöttünk felkapcsolták a szobában a lámpát, és riadtan rebbentünk szét.