09. fejezet

* Szóval együtt (?) *

Kibontakoztam az öleléséből, bár nagyon nehezemre esett, és megszólaltam:

- Menned kéne haza, gondolom nem itt laksz. - suttogtam az ajkaiba.

- Nem, de nem akarok. Olyan jó itt veled. - mormogta.

- Lehet, hogy te megteheted, hogy itt maradj későig, de én holnap már órákon fogok ülni, és figyelnem kell majd, nem pedig aludni. - korholtam kedvesen.

- Meggyőző érv, kisasszony. Ez esetben engedje meg, hogy bekísérjem. - és kezet csókolt hozzá.

- Köszönöm, uram, ez igazán kedves öntől. - kuncogtam.

Felállt, és a kezét nyújtotta felém. Megfogtam, felsegített, és se szó, se beszéd, felkapott a karjába és megcsókolt. Egészen az ajtónkig vitt, és a folyosón járkáló emberek mindvégig bámultak minket. Az ajtó előtt megállt, és én leszálltam a földre. Nehéz volt, mert mintha a hetedik mennyországban lebegtem volna.

- Mikor látlak újra? - kérdezte, és a szeme olyan... szomorú volt. Hát eltakartam a szemét, majd elvettem a kezem előle, és megsimítottam az arcát.

- Már most. - mosolyogtam, erre elnevette magát. Ettől én is határozottabban jobban éreztem magam. - Viccen kívül, amikor írsz, és megbeszéljük, akkor. Bármikor. - megcsókoltam, mert így éreztem helyesnek, és az sem érdekelt, hogy páran fotóztak minket. Mégis, mi olyan érdekes bennünk? - gondoltam zavartan, és arra jutottam, hogy majd biztos a tumblr-re kerülünk fel.

- Bármikor? - kajánul vigyorgott rám.

- Akár hajnali négykor is! - vigyorogtam már én is.

- Ez esetben, ne csodálkozz, ha az éjszaka közepén kereslek majd.

- Te pedig ne csodálkozz, ha csak morogni fogok, és nem emlékszem majd rá.

- Rám nem emlékezni?! Felháborító! - nevetett - Most már tényleg menned kell! És ne felejtsd el meghallgatni a dalainkat! - kacsintott.

- Igyekszem majd! - mosolyogtam, és még egyszer megcsókoltam, mielőtt bementem volna a lakásunkba.

A lányok persze részletesen kikérdeztek, és amikor Cindyre került sor, mindketten kiakadtak, annak viszont nagyon örültek, hogy boldog vagyok.

- Most akkor, ti ketten, együtt...? - kérdezte Dunya, mintha nem értette volna.

- Hát, gondolom, igen. - virultam mint egy bolondgomba eső után.

- Ez esetben, sok boldogságot! - mosolygott rám.

- Igazán gratulálok. Már majdnem három hete vagyunk itt, és te már is pasit találtál magadnak. Ez igazán nem semmi teljesítmény. - mondta Réka nagyon komoly arccal, de annyira megdöbbenve nézhetem rá, hogy elnevette magát. - Nyugi, tényleg gratulálok. Helyes srácnak tűnik. - és kacsintott.

- Most már semmit sem értek belőletek, de azért köszi. - mosolyogtam rájuk, és bementem a szobámba. Az összeesküvő pillantásukat már nem láttam.