16. fejezet

* Betegen is boldogan *

 - Meglepetés! - vigyorgott rám Logan az ajtóból. Engem épp a szívinfarktus kerülgetett, és nagyjából úgy éreztem magam az elmúlt öt percben, mintha egy horrorfilm főszereplője lennék. Ehelyett kiderült, hogy csak szívatnak!

- Logan! - ugrottam a nyakába - Hát te hogyhogy itt vagy? - kérdeztem döbbenten, és mielőtt válaszolhatott volna, megcsókoltam.

- Úgy, hogyha az ember barátnője beteg, akkor neki bizony ott a helye. - mosolygott rám, majd szorosan magához ölelt.

- Ez annyira aranyos Tőled, de tényleg nem kellett volna! Mi van a munkáddal? Nem szólnak érte, hogy csak így átugrasz az Államok másik végébe? - kérdeztem, és teljesen meg voltam hatva, annyira, hogy még a könnyem is kicsordult.

- Nem szólnak. Most úgyis egy új lemezen dolgozunk, és leginkább szövegeket írunk, úgyhogy ne sírj, nem fognak kirúgni. - nevetett, és lecsókolta a könnyem az arcomról.

- Jó, de ez akkor is... eléggé felfoghatatlan. Hogy itt vagy, meg, hogy... hogy egyáltalán vagy... - újra eleredtek a könnyeim, és igazán nem tehettem róla.

- Shh, kicsim, ne sírj! Te vagy az egyik legjobb dolog, ami velem történt eddig! És bármit megteszek azért, hogy velem is maradj! - nagyon-nagyon komolyan nézett rám, és éreztem a szavaiban lakó erőt.

- Egyik.. Miért, mi volt még? - kérdeztem mosolyogva, de volt egy sejtésem.

- Egészen véletlenül a bandánk. - nevetett rám, és természetesen beigazolta a sejtésem.

Én is elnevettem magam, mondjuk, furcsán nézhettem ki, könnyes szemekkel és nevetős szájjal.

- Annyira... cuki vagy! Nekem viszont orvoshoz kell mennem, úgyhogy, ha nem bánod, el kéne engedned. - sóhajtottam, hogy megnyugodjak.

- De, bánom. Úgyhogy soha, ismétlem, soha nem foglak elengedni. - ölelt még szorosabban magához, ha ez még lehetséges volt egyáltalán.

- Ennek igazán örülök, de most komolyan el kell engedned, mert megint rosszul vagyok, és a dokihoz is muszáj elmennem. - ráadásul rájöttem, hogy éppen ennivalót kerestem, amikor becsapódott a szobám ajtaja, és már elég régen volt, amikor utoljára rendesen ettem. Egészen pontosan tegnap, ebédkor, amikor is kiderült, hogy a dolgok nem egészen úgy álltak, mint ahogy tűntek nekem.

- Oké, elkísérlek. - mondta olyan természetesen, mintha csak azt közölte volna, hogy az ég általában kék.

- Umm, oké. Megszárítom a hajam, és majd keresek valami egyszerű kaját, és mehetünk is. - megpusziltam, majd elindultam a fürdőbe. Szerencsére Dunya is elment már itthonról, és csak ketten voltunk, ezért nem zavart, hogy Logan is velem volt. Mert igazság szerint még mindig nem sikerült megbarátkoznom a gondolattal, hogy egy szupersztárba szerettem bele. Vele kettesben lenni igazán nem jelentett gondot, de ha valaki más is volt ott, abszolút zavarban voltam. Gyorsan megszárítottam a hajam, és mialatt szépültem, Logan összeütött egy kis reggelit. Alma, banán, szőlő, sajt és pirított kenyérkockák vajjal volt a reggelim, nem sok, de pont elég arra, hogy ne ájuljak el menet közben. Mikor mindennel kész voltam, magamra kaptam egy kardigánt, és elindultunk a dokihoz. Bár az egyetem másik részén volt, mint az előadók, vagy a koleszok, hamar megtaláltuk, és szerencsére se fotósok hada, se lézengő egyetemisták csoportja nem zavart minket.

Kettesben lenni vele olyan volt, mintha a Mennyország költözött volna le a földre. A kezem pontosan illett az övébe, a lépéseink is összhangban voltak, és a csend sem volt kínos. Sokkal inkább megnyugtató, amire bizony szükségem is volt.

Az orvosnál sem volt senki előttem, így gyorsan letudtam az egészet. Mivel már lázam nem volt, és órák óta nem volt nagy bajom, ezért javasolták, hogy pihenjek péntekig, és töltsem minél több időmet a szabad, tiszta levegőn. A közelben van egy közepes méretű park, ajánlották piknikezni vagy akár sátorozni is. Mondjuk, így szeptember derekán már nem ajánlatos a szabad ég alatt aludni, kivéve, ha szuper hálózsákod és sátrad van. Ezt el is mondtam Logannek, aki csak bólogatott, és azt mondta, hogy egyáltalán nem akar még visszamenni a stúdióba, és biztosan meg fogják érteni a hiányzását.

- Van egy ötletem! Mi lenne, ha elmennénk vásárolni! - kacsintott rám.

- Vásárolni? Mit? Van még kajánk elég. - néztem rá furcsán, mert nem tudtam, hogy hova akart kilyukadni.

- Kajátok lehet, de sátrad és hálózsákod biztosan nem. - nézett dévajul rám, és akkor esett le, hogy mire is gondolt.

- Nos, ez esetben, lehet, hogy mégiscsak el kéne mennünk "vásárolni". - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.

- Most miért? Nincs igazam?

- De, tökéletesen. - hagytam rá somolyogva.

- Akkor gyere, a kocsim kint vár. Sajnos nem tökhintó, de remélem nem haragszol majd érte. - tessékelt ki az utcára.

- Amennyiben kényelmes, semmire sem fogok panaszkodni. - mosolyogtam rá, majd tátva maradt a szám. Egy hatalmas, étcsoki színű Infiniti ex37 villantotta fel a lámpáit előttem. Gyönyörű egy autó, meg kell hagyni, és az ámulatomat Logan is észrevette.

- Tetszik? - mosolygott rám.

- Hogy tetszik-e? Megtanulnék vezetni is egy ilyen autóért! - a lelkesedésem csak nőtt, mikor kinyitotta előttem az ajtót, és megláttam a barna bőr üléshuzatot. - Meg kell mondanom, komoly vetélytársad akadt a szívemért folytatott harcban.

- Kár, hogy úgyis én nyerek. - nevetett, és megcsókolt, mikor ő is beszállt. - Mehetünk hölgyem? A sátrak már várnak ránk!

- Örömmel! - mondtam, és le se tudtam volna törölni az arcomról a mosolyt, ami már-már odakövült.