14. fejezet

* Rémálom és gyomorrontás *

Este volt már, elég késő, és én nagyon fáradt voltam a nap eseményeitől, ezért rögtön mentem tusolni, és pizsamában olvastam még el a holnapi anyagot. Nem volt sok, bár nem is könnyű az anyag, mert a helyes sebvarrást vettük. Nekem sosem okozott gondot a vér látványa, persze az is igaz, hogy aki nem bírja, az ne menjen orvosnak. Elalvás előtt még írtam otthonra egy mail-t, mellékeltem pár képet, és persze a magazint is megemlítettem Logannel együtt. Benéztem facebook-ra is, és teljesen lesokkolt az amit láttam. 128 (!!!) levelet kaptam, totálisan ismeretlenektől, és másik 100 értesítést ismerősnek jelölésről. Ez nekem már sok volt, kilőttem mindet, és enyhén zaklatottan lefeküdtem aludni. De nem volt nyugodt az álmom sem.

Egy kávézóban ültem és Pierre beszélt hozzám, de engem nem érdekelt. Egy hatalmas adag megégett palacsinta volt előttem, csokiszósszal leöntve, és győzködött a pincérlány, hogy egyem meg. Miközben mindenki beszélt hozzám, Cindy is odajött, hogy osszon, amiért olyan kis senki vagyok, majd befutott Logan, odaállt elém, és közölte, hogy mivel nem tudok énekelni, ezért szakít velem, és elvonult, Cindy pedig ott lihegett a nyakában, hogy akkor lehetne-e ő a barátnője.

Ekkor ébredtem fel, az órám hajnali fél kettőt mutatott. Rosszul éreztem magam, ezért kitámolyogtam a fürdőbe, ahol épp csak annyi időm volt, hogy a visszaköszönő gofrikat a vécébe tudtam irányítani, nem a padlóra. Ezt meghallotta Réka, és gyorsan segített tartani a fejem.

- Jesszus, Dorka, te nagyon forró vagy! Belebetegedtél a hírességbe?

- Aha, vicces. Inkább keríts nekem egy lázmérőt. - morogtam.

- Jó, de előbb igyál vizet! Mindjárt jövök. - és elsietett a szobájába.

Erre már Dunya is felébredt.

- Jól vagy csajszi? - kérdezte, de látszott rajta, hogy félig még alszik.

- Eltekintve attól a ténytől, hogy horribiliset álmodtam, hogy rókáztam, és olyan forró vagyok, hogyha leköpnél, sercegnék, igen, remekül vagyok. - és még mosolyogtam is a végére. De ez is csak én lehetek, valaki, aki a saját baját is kifigurázza...

- Nos, ez esetben, majd reggel foglalkozom veled, most ugyanis itt fogok elaludni. És ha nem emlékeznék, mondd azt, hogy krumpli, és talán eszembe jutsz. - egy órásit ásított, és visszacsoszogott a szobájába.

- Itt a lázmérő. Remélem nem súlyos. - nézett rám Réka aggódva.

- Kösz. Azt én is. - már egy kicsit jobban éreztem magam, de a földről még mindig nem tudtam felkelni. Aztán kiment, és egy vékony polár plédet terített a hátamra.

- Azért kihűlnöd sem kéne. - mosolygott rám.

- Ezer hála. Azt se tudom, mi lenne velem nélküled. - néztem rá hálásan.

- Hát, az a tizenvalahány év, az azért mégiscsak számít valamit, nem? - mosolygott rám.

Csipogott a lázmérő, és elhűlve láttam, hogy 38,6 fokot mutatott.

- Oké, asszem kéne egy lázcsillapító meg még egy kis víz. - motyogtam.

- Hozom, te meg próbálj meg felállni, de ha nem megy, inkább maradj lent.

- Ennél lejjebb úgyse kerülhetek... - de azért nagy nehezen feltápászkodtam, igaz, szédültem rendesen.

- Itt a vized, meg a gyógyszered. Aztán reggelre legyél jobban nekem!

- Igenis anyuciii. Megyek aludni, feküdj le te is. - javasoltam.

- Helyes. Reggel majd megnézlek, lehet el kéne rendes dokihoz is menned.

- Ja, mi még csak ilyen rendetlen dokik vagyunk. - nevettem fel, bár a hangom elég rekedt volt még.

- Mars az ágyba! - de ő is nevetett.

Mielőtt lefeküdtem, reflexből ránéztem a telefonomra. Egy sms várt, és kíváncsi voltam, ki írhat nekem hajnali kettőkor. Nem olyan meglepő, hogy Logan volt az:

"Remélem minden rendben, nagyon élveztem a mai napot Veled, már alig várom, hogy újra lássalak! :) Szeretlek♥"