Boldog új évet! :)

Újévre egy újabb idézet :

Az optimista azért várja az éjfélt, hogy az új év elkezdődjön, a pesszimista pedig azért, hogy megbizonyosodjon róla, az óév elmúlt.

/Bill Vaughan/

Remélem 2013-ban is megtiszteltek azzal, hogy olvastok és sokat kommenteltek! :)

Ui.: a formázásért bocsi, telefonról nem könnyű írni.

Sok-sok puszi, ölelés és hálás mosoly:

Summersmile

Boldog Karácsonyt! :)

Sziasztok drágák!

Csitáry-Hock Tamás szavaival szeretnék nagyon boldog ünnepeket kívánni:

Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.

Legyen békés, boldog, meghitt Karácsonyotok!

Sok puszi és nagy ölelés:

Summersmile ♥

26. fejezet

Kavarás

Kipp-kopp-kopp.

Kipp-kopp-kopp.

Lehet, hogy mégiscsak fel kéne kelnem. - gondoltam. - Bár az is lehet, hogy már álmodom.

Kipp-kopp-kopp.

Nem, mégsem. Túl éles a zaj.

Kipp-kopp-kopp.

Idegesítő, bárki is csinálja.

Kipp-kopp-kopp.

Na jó, most már elküldöm az illetőt valami melegebb éghajlatra!

Kipp-kopp-kopp.

- Megyek már, az ég szerelmére, hagyd már abba! - mondtam félhangosan, és kikászálódtam az ágyból. Magam köré csavartam a takaróm, belebújtam a rózsaszín, bolyhos mamuszomba, és az ablakhoz csoszogtam. Nagyon meglepődtem azonban, amikor egy ismerős arcot pillantottam meg a Hold halovány fényében.

- Pierre, te meg mit keresel itt? - suttogtam, mikor kinyitottam az üveget. A srác teljesen élénknek tűnt, mintha nem éjfél múlt volna, hanem délután kettő.

- Téged. - felelte nemes egyszerűséggel. - Hiányoztál.

- Micsoda? De hiszen egy hétre se mentem el! - ámultam el kijelentésén. - És különben is, neked nincs véletlenül barátnőd? - csodálkoztam tovább.

- Nincs. Már nincs. - az időhatározót jól megnyomta, ezzel is hangsúlyozva, hogy okkal történt a szakítás.

- Hát ez nagyon szomorú. - görbült lefelé a szám. - És az is, hogy nem hagysz aludni. Nem volt túl nyugodt hétvégém, és a következő pár nap sem lesz az, úgyhogy, ha megbocsátasz... - tolattam hátra, jobb kezemmel behajtva az ablakot. Azonban amire nem számítottam az az volt, hogy nem hagyta.

- Ne, várj még! - húzott vissza a párkányhoz, és nem engedte el továbbra sem a csuklómat. - Tényleg nagyon hiányoztál!

- Én pedig tényleg nagyon álmos vagyok. Úgyhogy igazán sajnálom, de én most visszamegyek aludni. Tőlem elmehetsz te is, vagy maradhatsz itt és nézheted a függönyöm, nem érdekel, de arra ne is számíts, hogy még egyszer kijövök hozzád. Jó éjt!

Morcosan másztam vissza az ágyamba, gondosan ügyelve arra, hogy a függöny mindent eltakarjon. Még csak egy kukkoló hiányzik ahhoz, hogy... - gondoltam, de a mondat második felébe már bele is aludtam.

You, you walked into the room

On a Friday afternoon

That's when I saw you for the first time

And I was paralyzed

I had a million things to say

But none of them came out that day

'Cause I was never one of those guys

That always had the best lines

Logan! Logan nekem énekel! - tértem hirtelen magamhoz. - Ja, nem, ez csak az ébresztőm. - lombozódtam egyből le, és átfordultam a másik oldalamra.

- Jó reggelt Miss Szerencse, a hasadra süt a Nap! - táncolt be Dunya a szobába, és egy hatalmas mozdulattal széttárta a gondosan összehúzott függönyeimet.

- Te gonosz! - hajítottam felé a párnámat, de mellé ment, és a lámpát verte le az asztalomról.

- Nem talált! - vihogott, majd felszedte a földről a dolgokat, egyiket az asztalra téve, a másikat nekem adva. - Hupsz, fordítva! - kacagott, majd kilibbent.

- Ha ez a csaj nem lenne, ki kéne találni. - dohogtam, de beláttam hamar, hogy igaza van. Feltápászkodtam, és ólmos mozdulatokkal nekiláttam készülődni. Csak akkor kapcsoltam nagyobb sebességre, amikor megláttam, hogy fél nyolc elmúlt. Hogy lehet, hogy már ennyi az idő? - hűltem el, és mint egy szélvihar, úgy kezdtem el mozogni. Tíz perc sem telt el és elkészültem, az igazgatói iroda felé menet pedig vettem egy fánkot, és elmajszoltam, mielőtt odaértem.

Természetesen út közben belebotlottam Cindybe, aki valami szellemeset mondhatott, mivel a sleppje harsány nevetésben tört ki, nekem viszont nem volt időm velük foglalkozni, mert robogtam tovább. Az igazgatóiba érve elfogott a rémület, és már majdnem elfelejtettem értelmesen beszélni, amikor kijött a titkárnő, és beszólított.

Nem volt egyszerű dolgom, mert két fontos kérdésem is volt, viszont egészen jól sültek el a dolgok. Az ismétlő dolgozatot a szaktanárral kellett elintéznem, aki engedélyezte, hogy még aznap letehessem a vizsgát, és ha sikerül, akkor a hét második felétől én is dolgozhassam.

Nagyobb falat volt viszont a fotósok eltávolítása. Azzal az igazgató is egyet értett, hogy a rendet zavarják, azonban nem állt módjában ellene tenni. Annyit javasolt, hogy ne nyilatkozzam, és lehetőleg kerüljem a botrányokat, összetűzéseket, mert ettől csak még többen lesznek.

Megfogadtam a tanácsát majd megköszöntem, hogy fogadott, és távoztam. Odakint hűvös szellő fújdogált, ami kellemesnek hatott az idegesség után, azonban egyik stresszhelyzetet követte a másik. Pierre toppant elém, és kérdés nélkül belém karolt, majd kitessékelt az udvarra.

- Szia szépségem, hiányoztál! - mosolygott rám, és biztosan ott helyben meg is csókolt volna, ha nem löktem volna el magamtól. Na, ennyit az incidensek kerüléséről.. - füstölögtem magamban.

- Te meg mit képzelsz magadról? - támasztottam a tenyerem a mellkasának, hogy minél távolabb tudhassam magamtól.

- Miért nem voltál pénteken a bulin? - hangja szemrehányó volt, szeme azonban másféle érzelemtől csillogott. De, hogy mitől, azt nem tudtam megállapítani.

- Egyrészt beteg voltam, és az orvos pihenést javasolt.. - mondtam, de rögtön félbeszakított.

- Ezért hetyegtél a világhíres pasid haverjaival, mi? - már haragot is véltem felfedezni hangjában, és még valami mást is.

- Te féltékeny vagy? Komolyan Pierre, hát mit gondoltál? - lendültem támadásba. - Remélted, hogy ott hagyok valaki olyat, akit szeretek azért, mert valaki mást kedvelek? Ennyire sokra tartod magad? - löktem messzebb magamtól.

- Szeretlek, Dóri! Mikor először beszéltünk, már akkor tudtam, hogy te kellesz nekem! Nem is értem, hogy csaphatott le rád hamarabb az a ficsúr. - fröcsögött. - Az égben van írva, hogy nekem magyar lányt kell szeretnem!

- Hogy te mekkora idióta vagy! - suttogtam ledermedve. - Azt hiszed, hogy csak azért, mert francia vagy, már hanyatt vágom magam? Hát nagyon el vagy tájolódva, kisfiam! Most pedig tűnj el a szemem elől, különben... - a monológom végére egyre erősebb lett a hangom, és biztosan valami keményet vágtam volna hozzá (például a mappám), ha a telefonom ritmikus csipogása félbe nem szakított volna minket...

25. fejezet

Mókuskerék indul!

Verejtékben fürödve ébredtem, párnámat a könnyeim áztatták el. Gyorsan felkeltem, de Logant nem találtam sehol, és már majdnem kétségbeestem, mikor betoppant.

- Úristen, kicsim, mi történt veled? - sietett hozzám, mikor meglátta elnyúzott arcomat.

- Szörnyűt álmodtam. - fúrtam bele fejemet a vállába. - De biztosan nem igaz, az nem lehet! - suttogtam.

- Beszéltem a húgoddal, keresett amíg aludtál. - erre azonnal felkaptam a fejem, és sürgetően néztem rá. - A szüleid jól vannak! Egy hét múlva már haza is mehetnek, addig viszont jobb, ha bennmaradnak. - mosolygott rám, és még soha nem éreztem magam ilyen jól pár egyszerű mondattól. Egyszerre sokkal jobb kedvem lett, amit az is tetőzött, hogy a Nap előbújt a fodros szélű, ám elég sötét felhők mögül, és beragyogta New York örökké rohanó városát.

Kopogtak a lakosztályunk ajtaján, majd a szobapincér érkezett meg, hatalmas kocsin tolva be a reggelit, ami már-már ebédnek is beillett, bőségét és változatosságát tekintve. Hamar eltüntettem egy nagyobb adag omlettet, egy főtt tojást sonkával, valamint két pirítóst, és csak az új ruháimra való tekintettel nem vettem sem a csokis-meggyes sütiből, sem a vaníliás fánkból. Miután végeztünk Logannel, összepakoltuk a hajnalban szétdobált cuccainkat, és elindultunk lefelé.

Már a liftben szembesültem azzal a ténnyel, hogy egy rossz pillanatban elcsattant fényképről messzemenő következtetéseket vonnak le az újságírók - ugyanis az Államokbeli érdekeltségű GossipStar magazin címlapján díszelegtem, csakhogy nem Logannel, hanem James-szel. A buli előtti bevásárláson kaptak minket lencsevégre, amikor épp versenyautósat játszottunk a bevásárlókocsikkal, és persze fél oldalban taglalták azt, hogy vajon mi is lehet közöttünk, és hogy vajon Hals és Logan mit szólnak majd ehhez. Rendkívül felidegesítettem magam a cikken, és hiába nyugtatott Logan, legszívesebben összetörtem volna valamit. Ez az érzés pedig csak fokozódott, amikor megláttam, hogy vagy egy tucat riporter gyűlt a hotel elé, és amint megjelentünk, veszett kiabálásba és kamerázásba kezdtek:

- Miért távoztak olyan hirtelen a saját bulijukról...?

- Ki kereste fel telefonon, ami miatt összetört...?

- Nyilatkozna arról, hogy milyen viszony van ön és James Maslow között...?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak minket mindaddig, amíg Logan be nem tessékelt az autóba, ahova már nem jutott el a firkászok rikácsolása. Azonnal indultunk, igyekeztünk minél hamarabb magunk mögött hagyni a fotósok hadát. Szerencsére sikerrel jártunk, és az egyetemre vezető úton nem kellett hollywood-i filmekbe illő üldözés elől menekülnünk.

Beérve a kis városkába, furcsamód megnyugodtam, sőt, mikor bekanyarodtunk az egyetem parkolójába, egy kicsit otthon is éreztem magam. Logan bekísért a lakásunkig, és biztosan sokáig maradt volna, de egy telefonhívás elszólította mellőlem. Még aznap délig vissza kellett indulnia Los Angelesbe egy megbeszélésre, és már a telefonhívásból kiderült számomra, hogy sokáig nem fogom újra látni. Nehezen váltunk el egymástól, de az idő nem állt meg miattunk egy pillanatra sem, így szomorúan, de mosolyogva búcsúztunk egymástól.

Belépve az ajtón Dunya rögtön a nyakamba ugrott, amit nem tudtam viszonozni, lévén, hogy kezeimben a rengeteg ruhával, amit Logan vásárolt nekem, alig tudtam mozdulni. Nem sokat teketóriáztam, gyorsan ledobtam a cuccaimat, és átöleltem a szeleburdi orosz lánykát. Hamarosan egy világosbarna hajzuhatag is a látóterembe került, jelezvén, hogy Réka is megérkezett. Legalább tíz percig tartott, mire kibontakoztunk a maciölelésből, de egyáltalán nem bántuk. A lányok divatbemutatót tartattak velem, és részletesen elmondatták a hetemet, hogy együtt nevethessünk a vicces pillanatokon és együtt felhősödjön el tekintetünk a komorabb részeken.

Ezután azonban ők is hírrel szolgáltak számomra:

- Biztos nem emlékszel, de jövő héttől már gyakorlatozni fogunk. - vágott a közepébe Réka. - Bár nem tudom, meg kell-e írnod az ismétlő tesztet, vagy egyből tarthatsz velünk.

- Milyen teszt, és a gyakorlat mit takar? - tettem fel a két legfontosabb kérdést.

- Összefoglaló, laza hat órás zárthelyi. Gyakorlatilag mindent kérdeznek, szóval nem csak, hogy mindent tudni kell, de egy kicsit még annál is többet. - vigyorgott rám. - Maga a gyakorlat pedig nem más, mint tanoncként a dokibácsik és -nénik mellett bólogatni és vizet vinni. Csak a szokásos, hiszen mindenki a létra legaljáról indul.

- Hát ez fantasztikus. - morogtam. - Holnap amúgy is a vezetéssel akartam beszélni, kikészülök a riporterektől, meg kell tudnom, van-e esély arra, hogy kitiltsák innen őket.

- Szerintem egész vicces, ahogy próbálnak minden pillanatból szenzációt kreálni. - vihogott Dunya, miközben egy limonádét szürcsölgetett.

- Neked lehet, hogy az - néztem rá lesújtóan -, de nekem ez maga a pokol.

- Igazad van, én ezt nem értem. - tette fel védekezően a kezét. - Ettől függetlenül, aranyosak. Ráadásul, van, aki ezt kifejezetten élvezi.

- Cindy-re gondolsz? - kérdezte megvetően Réka. - Az a kis liba egész héten a drámakirálynőt játszotta, és úgy beszélt rólad, mintha egy kis baktérium lennél. Itt adott interjút, ott kavart botrányt - kész csoda, hogy nem vitték el még valamilyen valóságshow-ba.

- Remélem valaki gyorsan felismeri a tehetségtelenségét, és elröpítik Tahitire tizennégy másikkal együtt, hogy a boldogtalan nép irigyelhesse a formás alakjukat a tévén keresztül, miközben minden héten könnyes búcsút kell venniük valakitől. - sóhajtottam fel, és felálltam. - Bocsi csajszik, de engem vár a kötelesség, szóval Adíos chicas! Elvonultam tanulni! - majd felnyaláboltam a cuccaimat, és bepakoltam a szobámba.

Csak pár óra múlva pánikoztam be, hogy ezt mindet egy nap alatt újra bevágni szinte lehetetlen, de lelkesedésem még ekkor sem tört meg. Másképp próbálkoztam, és éjfélkor, mikor a szemeim már majdnem elfolytak a sok olvasástól, azzal a tudattal hagyhattam ott a könyveket, hogy ha a fene fenét eszik is, én másnap akkor is le tudok majd vizsgázni.

Gyorsan elmentem lefeküdni, és már majdnem elaludtam, amikor valaki ütemesen kezdett kopogni az ablakomon...

24. fejezet

Rémséges álom

Megyek előre, de nem látom az út végét. Sötét van. Ablakok mellett haladok el, kintről az utcalámpák dermesztő sárga fénye halványan szűrődik be. Nesztelen lépteim felkavarják a port, amitől köhögnöm kell. De nem tehetem! Valaki van még itt rajtam kívül, valaki, aki rám vár. Nem tudom, hogy felé megyek, vagy tőle el, csak az a biztos, hogy haladok tovább. A folyosó végén nagy ajtó vár rám, málladozó mahagóni színű festéssel, és csillogó sárgaréz kilinccsel. Lenyomom, de nem enged. Megpróbálom még párszor, de mintha a falon akarnék keresztüljutni. Kétségbeesem. A kulcs se a zárban nincs benne, se a földön nem találom. Egy kattanás hallatszik, és az ajtó kinyílik. Nyomában hófehér fénycsík jelenik meg a parkettán, jelezve, hogy bent már várnak rám. Furcsamód megnyugszom és magabiztosan lépek be, azonban mindez egy pillanat alatt elpárolog, amikor meglátom a szüleimet. Kórházi ágyakon fekszenek, karjaikból csövek lógnak ki, és egy-egy lélegeztetőgéphez vannak kötve. A sírás kerülget, mielőtt azonban kitörhetnének a könnyeim, egy alakot pillantok meg, ahogy lehajtott fejjel a falnak támaszkodva áll mögöttük.

- Bíztam benned, hogy eljössz, s lám, nem is okoztál csalódást. - az arcát nem látom, mert fekete kapucnis pulóvere teljesen eltakarja.

- Ki vagy te? - kérdezem tüstént, szemeim riadtan egyik felmenőmről a másikra ugrálnak.

- Nem számít, ki vagyok, csak az, hogy mit teszek. - mondja mézesmázos hangon, de az arcát még most se látom.

Még mindig egy helyben állok, de lábaim már erősen kocsonyás állapotba kerültek. Másodpercekre vagyok az összeeséstől, és megszólalni sem tudok a rémülettől.

- Nos, úgy látom, beléd fagyasztottam a szót. Helyes! - tapsol egyet, mire a semmiből nővérek és orvosok tűnnek elő, körbeállva anyát és apát. - A feladatod az lesz, hogy megmentsd őket. Természetesen a szüleidre gondolok, nem pedig ezekre a bábokra. - int a hadserege felé. - Ők majd megpróbálják megműteni őket, neked pedig ezt kell megakadályozni. Annyi segítséget kapsz az elején, hogy lelassítom őket.

- Mennyire? És meddig? És egyáltalán, miért teszed ezt? - csak úgy törnek elő belőlem a szavak, és már a könnyeimnek sem tudok megálljt parancsolni.

- Egy kicsit, egy rövid ideig, és csak azért, mert megtehetem. - jelenti ki teljes nyugalommal, és végre feltekint.

De bár ne tette volna! Egész arcára pergamenszerű bőr feszül, színe mint az alvadt vér, fogai feketék, mint az éj. A szemei... A szemei emberi szavakkal alig leírhatók, vörösen izzanak, mint a forró fém, ugyanakkor úgy kavarog az egész, mintha be akarna szippantani.

Tapsol egyet, mire a bábjai csigalassúsággal kezdenek mozogni, és azon kapom magam, hogy egyik nővértől a másik orvosig rohanok, kapkodom ki kezeikből a szikéket, tűket, orvosi törlőkendőket, de alig győzöm, mert egyre gyorsul a mozgásuk, egyre többen vannak, és már nem látom a szüleimet sem, mindenhol csak kezek vannak, amik akadályoznak a mozgásban.

Majd egyszer csak elhal az eddigi ritmikus pittyegés, egyik után a másik, eltűnnek az orvosok, eltűnnek a szüleim, eltűnnek az ágyak, azt asztalok, a berendezés, a fény, csak én és Ő vagyunk, egymással szemben, pár méterre a másiktól.

- Te vagy a Halál. - suttogom, mire sátáni kacajjal karon ragad, és elhúz a sötétbe.

Ui.:
Bocsánat, hogy ilyen komorra írtam, szerettem volna kipróbálni, hogy megy-e. Nos, ezt döntsétek el Ti, az viszont biztos, hogy az elkövetkező fejezetek boldogabbak lesznek! :)

Puszi,
S♥

Újabb kritikák + Ajánlat

Sziasztok!

Bevallom, rossz kislány voltam, mert írás helyett olvastam - a rólam írt kritikákat.

Ezeken a linkeken találjátok őket:

http://interviewsforyou.blogspot.hu/2012/12/kritika-3.html

http://kerjtolemkritikat.blogspot.hu/2012/12/kritika-5.html

Jó olvasást, és továbbra is várom a betévedők / rendszeres olvasók véleményét!! ;)

Ráadásul most, hogy átléptétek a 3OOO oldalmegtekintést, felajánlom a lehetőséget, hogy részt vegyetek a történet alakulásában! Ha érdekel, és van ötleted, a n-e-d-o@windowslive.com címre írd meg, és valahogy, valamikor beleszerkesztem! : )

S♥

Előzetes - 24. fejezet

Előzetes, az egyelőre még cím nélküli fejezetből :

"- Bíztam benned, hogy eljössz, s lám, nem is okoztál csalódást. - az arcát nem látom, mert fekete kapucnis pulóvere teljesen eltakarja.

- Ki vagy te? - kérdezem tüstént, szemeim riadtan egyik felmenőmről a másikra ugrálnak.

- Nem számít, ki vagyok, csak az, hogy mit teszek. - mondja mézesmázos hangon, de az arcát még most se látom.

Még mindig egy helyben állok, de lábaim már erősen kocsonyás állapotba kerültek. Másodpercekre vagyok az összeeséstől, és megszólalni sem tudok a rémülettől.

- Nos, úgy látom, beléd fagyasztottam a szót. Helyes!"

23. fejezet

Sziasztok!
Bocsánat, hogy nem hoztam hamarabb, de nagyon elégedetlen voltam az új fejezettel. Viszont kijavítottam, és remélem, hogy tetszeni fog! :)
S♥

Ui.: ki mit szól a linkes kép megoldáshoz? :) (lásd alább)

* Vissza a valóságba (?) *

- Annyira sajnálom! - nézett rám, tele érzésekkel. - Akarod, hogy elmenjünk?

- Nem, dehogy! Ez a te bulid, érezd jól magad! Én majd sétálok egy kicsit, és később visszamegyek. Most nem tudnék rendesen beszélni erről.

- Szó sincs róla! Semmiképp nem hagylak magadra. Visszamegyek, elköszönök a nevedben is, és hazamegyünk.

- Haza? Mármint, vissza a koleszba? És egyáltalán, mit mondasz a többieknek? - kérdeztem megütközve.

- Nem, egy hotelbe. Szerinted mit csináltam egész délután? - sandított rám.

- Lövésem sincs. De mit fogsz mondani nekik?

- Hát... Kaptál egy telefonhívást, ami rosszul érintett, és most jobb lenne, ha egyedül maradnál. Így jó?

- Jó. Kint megvárlak. - sóhajtottam.

Mikor Logan elment, a lifthez sétáltam, és nekidőltem a falnak. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez történt otthon, ráadásul pont olyankor, amikor nem voltam ott. Emlékszem, egyszer kicsi koromban is volt egy lakástüzünk, akkor a cserépkályhánk melegítette túl a mellé pakolt vasalni való ruhákat. Szerencsére a tűzoltókra nem volt akkor szükség, de ha most kellettek, akkor nem biztos, hogy tudni akarom, mi okozta az egészet.

Mire ezt végiggondoltam, Logan már ott is állt előttem, kezében ajándékokkal, szemében aggodalommal.. Nem szóltam semmit, csak megnyomtam a lift hívógombját, és nekidőltem. Annyi minden történt velem egy nap alatt, olyan gyorsan szakadt rám minden, hogy képtelen voltam felfogni. Az agyam szinte még mindig a sátorbontásnál tartott, a valóság azonban kérlelhetetlenül rohant tovább. Mikor körülnéztem, már a hallon sétáltunk keresztül, a következő pillanatban pedig már a biztonsági övet csatoltam be. Az elmém próbált fogódzót találni, de minél inkább koncentráltam, annál kevésbé fogtam fel a részleteket.

- Logan! - szakadt ki hisztérikusan belőlem, mire ő hirtelen a fékre taposott. - A lángok! - majd újra előtörtek a könnyeim, és vigasztalhatatlanul kezdtem zokogni.

- Shh, semmi baj! - simogatta meg a karom, majd kiugrott az autóból, átjött az oldalamra, majd átrakott a hátsó ülésre. Keveset érzékeltem ebből, az agyam már megint kihagyott. Mikor újra magamhoz tértem,  Logan ölében ültem, háttal neki, és már eltűnt a hisztéria a sírásomból. Kellett még pár perc, mire eléggé megnyugodtam, és nagy segítség volt, hogy Logan nem csitítgatott, csak tartott és ölelt. Mikorra elapadtak a könnyeim és meg is tudtam szólalni, megfájdult a fejem, de ez már kevéssé zavart. Szembe fordultam Logannel és befúrtam a fejem a nyakába, mire ő még szorosabban zárta körém karjait. Beszívva az illatát minden egy kicsit egyszerűbbnek tűnt, és a rossz közérzetem nemsokára elpárolgott.

- Jól vagyok! - mosolyogtam rá.

- Ennek örülök! - csókolt homlokon. - Mehetünk tovább?

- Igen, de én maradnék itt hátul, ha nem baj. - pislogtam laposakat.

- Nem, dehogy! Nemsokára ott leszünk.

Kiszállt mellőlem, én becsatoltam magam és elindultunk. Nem szólt a rádió, sötét volt, és bizonyára elaludtam, mert Logan simogatására ébredtem.

- Szia Csipkerózsika! Megérkeztünk! - mosolygott rám azzal az ellenállhatatlan mosolyával. - A ruháidat még délután felvittem, akarod, hogy téged is felvigyelek?

- Mmmh... Jó reggelt, vagy estét? Azt hiszem, nem, ennél én nehezebb vagyok. - majd kikászálódtam az autóból, és kézen fogva mentünk a lakosztályunkba.

Igen, lakosztályunkba, mert egy világsztár csakis a legjobbat kaphatja, még fél nappal korábbi foglalás esetén is. Szerencsére hajnali egykor már igazán kevesen voltak körülöttünk, bár félig lecsukódott szemhéjaim alatt mintha vakuvillogásokat láttam volna.

Felérve tudatosult csak bennem, hogy a legfelső emeleten vagyunk, mert New York fényei végeláthatatlanul húzódtak alattunk.

Kisétáltam az erkélyre és elméláztam a sosem alvó város monoton zaja fölött. Megpróbáltam összeszedni a nap eseményeit, és nem volt olyan nehéz, mint az elsőre tűnt, ráadásul Logan hozott egy-egy bögre teát nekünk, ami nagyon jól esett. Meghitt pillanat volt, de lassan hatalmába kerített a kimerültség, ezért hamar visszamentem, és ledőltem az ágyra. Csak ekkor eszméltem rá, hogy az ébredésem óta alig szólaltam meg, így hát a még pakolászó Logan mögé surrantam és hátulról átöleltem. Meglepődött, de boldogan puszilta meg a kezeimet.

- Annyira köszönöm! - suttogtam a vállába.

- Ugyan mit, kincsem? - látszott a meglepődés az arcán, mikor megfordult.

- Mit, mit...? Amit az elmúlt négy napban tettél értem, azt! Szinte meg sem érdemlem.

- Fáradt vagy, össze vissza beszélsz. - mosolygott rám. - Menj aludni!

- Gyere te is! - húztam magam felé. - Neked is hosszú napod volt.

- Fürödj le, majd megyek én is.

Nem volt már erőm ellent mondani, ezért gyorsan bementem a csupa tükör-lámpa fürdőbe, kerestem egy bolyhos törülközőt és beálltam a zuhany alá. Nagyon megnyugtató volt, ahogy a forró víz végigcsorgott a fejem tetejétől a lábam ujjáig, de ettől csak még álmosabb lettem. Hamar elzártam a vizet, bebugyoláltam magam a hófehér, illatos törülközőbe és kiléptem a fürdőből. Megborzongtam a hűvös levegőtől, ami az erkélyről zúdult be, ezért gyorsan becsuktam az ajtót. Mindeközben Logan után kutattam a szememmel, és mosolyt csalt az arcomra, amikor az egyik fotelben találtam rá édesdeden szunyókálva, kezében a pizsamámmal. Odamentem hozzá, felsimogattam álmából és elküldtem fürdeni, majd belebújtam a rózsaszín csipkés VS pizsimbe. Mihelyst beburkolóztam a puha takaróba, azonnal belesüllyedtem a nyugtalan álomba, és még azt se tudtam megvárni, hogy Logan visszajöjjön.

Előzetes - 23. fejezet

Nos drágáim, érdekel valakit a következő fejezet? :D

Csak mert hoztam egy részletet belőle, és ha nagy az érdeklődés, akkor péntek estig biztosan hozom! ;)

Puszi,

S♥

" Mire ezt végiggondoltam, Logan már ott is állt előttem, kezében ajándékokkal, szemében aggodalommal.. Nem szóltam semmit, csak megnyomtam a lift hívógombját, és nekidőltem. Annyi minden történt velem egy nap alatt, olyan gyorsan szakadt rám minden, hogy képtelen voltam felfogni. Az agyam szinte még mindig a sátorbontásnál tartott, a valóság azonban kérlelhetetlenül rohant tovább. Mikor körülnéztem, már a hallon sétáltunk keresztül, a következő pillanatban pedig már a biztonsági övet csatoltam be. Az elmém próbált fogódzót találni, de minél inkább koncentráltam, annál kevésbé fogtam fel a részleteket. "

22. fejezet

* Meglepetések 2 *

- Logan, te mi a fenét keresel itt? - kérdezte Kendall, miközben két papírgirlandból próbálta kihámozni magát.

- Mi nem volt világos abban, hogy este nyolcra gyertek? - kérdezte James, aki éppen lampionokat akasztott a mennyezetre.

- Hát, lehet kicsit elnéztem a programtervemet. Nagy baj? - vigyorgott Logan szemtelenül.

- Igen, az, de megoldjuk. Nyamvadt legyek.... - hadonászott Carlos a levegőben. - Sammy, Hals, ha kérhetem?

- Szia Dóri, már sokat hallottunk rólad! - jött oda hozzám egy barna lány. - Ha nem gond, kicsit ellopunk Logantől estig, utána úgysem engedi majd el a kezed. - kacsintott rám. - Amúgy Sammy Droke vagyok, Carlos jegyese.

- Én pedig Halston Sage, James majdnem-jegyese. - csatlakozott a szőke szépség is. - Gyere, terveink vannak veled! - vigyorogtak rám.

Logan bocsánatkérően, olyan "bocsi-hogy-nem-szóltam-előre"-fejjel nézett rám, amiért egy lesújtó pillantással jutalmaztam. Miközben a lányok az emelet másik részére tereltek, folyamatosan csicseregtek, én pedig szóhoz sem jutottam.

- El sem hiszem, hogy Loggie végre talált magának valakit! - lelkendezett Sam.

- Főleg nem azt, hogy egy ilyen szép lányt! - csatlakozott Hals.

- Már azt hittük, hogy örökre egyedül marad!

- Vagy ami rosszabb, hogy Demit fogja örökké isteníteni!

- Még csak az kellett volna, olyan unalmas lány.

- Hallottuk, hogy orvosira jársz, ez szuper! Végre valaki, aki okos is, nem csak szép!

- Azért ne mondjátok lányok, hogy ti butának tartjátok magatokat! - mosolyogtam rájuk, mikor szóhoz tudtam egyáltalán jutni.

- Nem, nem vagyunk buták mi sem, de az orvosihoz több ész kell, mint a színművészetihez. - vigyorgott Sammy, és Halston felé bökött az állával.

- Aha, mintha te különb lennél nálam! - vágott vissza, és mindhárman elnevettük magunkat.

Ez idő alatt már egy másik részén jártunk az emeletnek, ahol az iroda bútorai a falhoz voltak tolva, körben állványokról lógtak a dizájner ruhák, alattuk méregdrága cipők sorakoztak. Megszólalni sem bírtam a látványtól.

- Nem kell még átöltözni, csak válogasd ki a ruháidat estére. - nyugtatott Sam, amikor meglátta a rémült arcomat.

- Biztosak vagytok ebben? - kérdeztem, mikor megláttam, hogy egy-egy címkén négyjegyű összeg áll.

- Persze, és amit felveszel, azt megtarthatod. - mosolygott Halston, és nem tudtam eldönteni, hogy szánakozó volt-e.

- Szóval, ha magamra veszek mindent, ami csak fér, a maradékot meg a kezembe fogom, akkor mind az enyém? - vigyorogtam rá, és Sam hahotázni kezdett.

- Persze, de inkább kérd el Logan bankkártyáját, és menjünk együtt bevásárolni, az kevésbé ciki. - röhögcsélt.

- Hát, nem hiszem, hogy erre hamar sor kerül, de azért ötletnek nem rossz. - fanyalodtam kicsit el, hiszen én nem vagyok ilyen lány, ráadásul még mindig azt éreztem, hogy ez az egész csak egy gyönyörű álom.

- Na jól van, nem akartunk mi téged megbántani, nem azért mondta ezt Sammy! - szabadkozott Halston.

- Persze, értem én. - sóhajtottam. - Akkor, mit is csinálunk ma?

- Hát, válassz magadnak valami csinosat estére, utána menjünk vissza díszíteni, mert a fiúk már tuti belefulladtak a sok papírba. Persze, csak ha nem baj! - nézett rám félve Sammy.

- Nem, ez jó ötlet, valami normális cselekvésre is szükségem van, nem csak lustálkodásra. - mosolyodtam el.

Kiválasztottam egy halvány rózsaszín blúzt, egy fényes anyagú nadrágot, meg pár kiegészítőt, és visszamentünk a lányokkal a buli helyszínére. Logan már nem volt sehol, a srácok pedig egy óriási kanapén hevertek, és a házimozi-rendszert tesztelték, és úgy tűnt, már régóta, mert már két üres popcorn-os doboz is hevert előttük. Beálltunk a tévé és közéjük, Halstonnal a jobbomon és Sammyvel a balomon, majd elindultunk feléjük. A lányok egyenesen a srácaikhoz mentek, én meg állva maradtam, a csípőre tett kezeimmel nagyjából úgy nézhettem ki, mint egy házisárkány. Kendall rögtön felpattant, és odajött hozzám.

- Remélem nem érzed magad kényelmetlenül közöttünk, mert nagyon szeretnénk, ha te is közénk tartoznál! - intett a háta mögé.

- Igazából az elmúlt... - teátrálisan a karórámra néztem - fél órában egészen jól elvoltunk a lányokkal, remélem a következő tíz-tizenöt is ilyen jó lesz. - kacsintottam rá.

- Ez szuper! - dörzsölte össze a tenyerét. - Akkor nincs más hátra, mint előre! Essünk neki a maradéknak! - majd elindult, de két lépés után megtorpant. - Basszus, megettük az összes kaját!

Mindenki hatalmas nevetésben tört ki, Kendall pedig olyan szerencsétlen arcot vágott, hogy megsajnáltam.

- Hát ha nincs kaja, akkor logikusan venni kell, nem? - mosolyogtam rá. - Menjünk vásárolni!

- Rendben, de nem csak mostanra kell, hanem még estére is, mert bár valami biztos lesz a főszervezőktől, azért a VIP-részlegre, vagyis nyolcunknak ehető kaja kell. - vigyorgott összeesküvően a srácokra mögöttem.

- Nyolcunknak? - kérdeztem. - Nem csak heten vagyunk? Vagy már megint lemaradtam valamiről...?

- Tulajdonképpen nem, fordulj meg! - mosolygott Kendall.

Úgy tettem, ahogy mondta, és egy gyönyörű szőke lány állt előttem. Először azt hittem, egy angyal az, és lehet, hogy nem is tévedtem sokat.

- Szia Dóri, Katelyn vagyok. - nyújtott nekem kezet. Elfogadtam, és meglepődtem, mert nagyon erős volt a kézfogása.

- Örülök Kate! Akkor már értem a nyolc főt, de ettől még mindig nem lett több kaja. - vigyorogtam.

- Igazad van, menjünk vásárolni! - szólt közbe James.

- Menjetek ketten, mi addig tovább díszítünk és éhezünk. - mosolygott Hals, és nem tűnt túl őszintének. Nem igazán értettem, miért ilyen, de úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, ezért belekaroltam Jamesbe, és elindultunk a lifthez. Bár nem láttam Halston arcát, biztos voltam benne, hogy nem volt túl boldog, és ettől csak még jobb kedvem lett.

Bevásárlás közben rengeteget beszéltünk, vele is elmondattam a Big Time Rush történetét, csakúgy, mint már korábban Logannel. Jó volt hallani, hogy mennyire számítanak egymásra a srácok, mennyire összetartóak, és milyen elhivatottak a munkájukkal szemben. Látva James arcán a lelkesedést, ahogy magukról beszélt, nekem is új erőt adott az orvosi folytatásához, mert be kell vallanom, hogy párszor már elbizonytalanodtam az évek során.

Megebédeltünk a bevásárlás után, majd James felvitte a cuccokat, a lányok pedig lejöttek. Elmentünk egy szépségszalonba, ahol olyan széppé varázsoltak engem, hogy szinte magamra sem ismertem. Az általában furán göndörödő hajam most tökéletes csigákban omlott a vállamra, a körmeim halványan fénylettek a natúr lakktól, a sminkem szolid volt, mégis látványos, és egészében véve olyan hollywoodinak éreztem magam. A lányokkal úgy csevegtünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást, még Halston is normálisan viselkedett velem.

Úgy elrepült az idő, hogy már csak azt vettem észre, hogy sötétedik. Hirtelen eszembe jutott, hogy Pierre is buliba hívott, de sajnos nem tudok teleportálni, ezért ott se tudtam volna lenni, így hát dobtam Dunyának és Rékának egy-egy sms-t:

Hali, Pierre bulit rendez, ha van kedvetek és időtök, menjetek 11-re a 4052-be! Bocsi, hogy csak most szólok! Holnapután estig még visszaérek! :) D.

Visszaindultunk a Columbia Records emeletére, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy a fiúk jó munkát végeztek a díszítés terén. Halkan szólt a zene, a fények színesen keringtek a teremben, és ott volt mindenki, aki a srácokat segítette, vagy velük együtt dolgozott a sorozatban. Elmentünk átöltözni a lányokkal, és megnyugodtam, hogy nem lógok ki nagyon közülük. Ettől függetlenül kicsit mégis kívülállónak éreztem magam a nagy tömeg előtt, de James odahúzott közéjük, átfogta a vállam, Carlos pedig belém karolt, és a fülembe suttogott:

- Ne izgulj, a sajtó általában azt közli le, amit mi mondunk. Szóval lehet, hogy terhesként állítanak be, de ne zavarjon. - vigyorgott.

Elkerekedett a szemem, de nem tudtam válaszolni, mert ebben a pillanatban Logan is megérkezett. Kicsit meglepődött, nyilván őt is lenyűgözte a díszítés és a tömeg, de nem jött nagyon zavarba.

- Nahát, ezt igazán nem kellett volna. - mosolyodott el, és közelebb jött hozzánk. - Igazán aranyosak vagytok!

- Az ünnepeltre! - harsogta Stephen, a sorozat Gustavo-ja, és egy hatalmas tálcáról papírpoharakat osztogatott mindenkinek, benne valamilyen alkoholos itallal. Nem kellett senkinek kétszer mondani, koccintás után a többség húzóra megitta, nekem viszont félrement, és majdnem megfulladtam köhögés közben. Logan persze rögtön mellettem termett és tartott, nehogy el is essek, nagyon édes volt tőle.

- Tipikus, hogy egy kortytól képes lennék meghalni. - vigyorogtam rá, amikor már meg tudtam szólalni.

- Ez nem vicces, ilyet többet ne csinálj! - nézett rám szigorúan.

- Igenis kapitány! - szalutáltam, mire mindenki a Spongyabob főcímdalát kezdte énekelni.

Az este első részében beszélgettünk, rengeteg új embert ismertem meg, és rengetegszer mondtam el, hogy ki is vagyok, és mit csinálok általában. A sajtótájékoztató viszonylag rövid volt, és nagy szerencsémre nekem nem kellett megszólalni.

Miután a fotósok és újságírók hada elvonult, kezdődhetett az igazi buli! Egy DJ keverte a számokat, a legújabbaktól kezdve a régebbiekig, sok BTR-zenével fűszerezve. A fények jók voltak, a kaja is szuper volt (mivel mi vettük nagy részét..), éjfélre a hangulat is a tetőfokára hágott. Nem gondoltam, hogy bármi elronthatja az estét, de hirtelen megcsörrent a telefonom. Mire előszedtem a zsebemből, már lerakta az illető, viszont a szám ismerős volt, ezért kimentem az előtérbe, ahol kisebb volt a zaj, és tárcsáztam a húgomat.

- Szia Kicsi, baj van, hogy hajnalban telefonálsz? - kérdeztem tőle.

- Dóri, annyira jó, hogy elértelek! Igen, baj van, méghozzá nagyon nagy! - ideges volt a hangja, és világ életemben utáltam, ha nem volt vele rendben valami.

- Ne idegelj, mondd, kivel mi történt?!

- Anyáéknál tűz ütött ki. - suttogta a fülembe.

- Te Úristen! - szöktek könnyek a szemembe. - Jól vannak?

- A lakás félig kiégett, a másik fele csodával határos módon megmaradt.

- Jó, az most kevésbé érdekel! Ők hogy vannak? - már sírtam, és a látómezőm határán érzékeltem, hogy valaki kijött hozzám.

- Anya jól, csak egy kis füstmérgezést kapott... De Apu annyira nem... - halt el a hangja.

- De ugye nem...? Mondd, hogy nem...! - összeroskadtam, és valószínűleg el is estem volna, ha nem kap el valaki, és tart meg ülő helyzetben.

- Nem tudom... Miközben oltotta a tüzet, sokat volt a füstben. Mire kiértek a tűzoltók, már alig kapott levegőt, Anya alig tudta kiráncigálni a lakásból. Szerencsére jöttek a mentők is, de tudod, milyen magasan van a lakás. Elvitték a kórházba, az mondták, majd szólnak nekem, mert ugye Anyának is be kellett mennie. Ez egy órája volt, én felügyeltem a lakást azóta. Annyira rossz volt! - már ő is sírt, és most nagyon utáltam, hogy több ezer kilométerre vagyok tőle. Úgy megölelgettem volna, mint régen, amikor kicsi volt, és az ölembe kucorodott ha valami rossz történt! Addig a pillanatig fel sem fogtam, mennyire hiányzik a családom, most pedig, amikor a felét el is veszthettem volna, elemi erővel zuhant rám az érzés.

- Annyira... Babám... Én.... - nem tudtam értelmesen megszólalni, csak sírtam és sírtam. - Vissza se mehetek hozzád...

- Tudom... De te csak tanulj most... Szeretlek! - hüppögött a fülembe.

- Én is nagyon Téged! Plusz sok! - szipogtam a telefonba.

- De én plusz végtelennel szeretlek! - egy halvány mosoly hallatszott a hangján, és nekem is elfogytak a könnyeim.

- Jól van, nyertél! Majd hívj, vagy írj ha van valami új! Apu is biztosan felépül! - reménykedtem, hiszen erről már tanultam egyet s mást.

- Foglak! Remélem jól vagytok a hercegeddel! - ezt már vidámabb hangon mondta, és tudtam, hogy egy kicsit megnyugodott.

- Igen, most van a szülinapja, és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy együtt vagyunk. - mosolyogtam.

- Öcsém, facsiga! Te híres lettél! - hüledezett.

- Ne lopd a szövegem! Különben meg, nem érdekel a hírnév, tudhatnád. - korholtam.

- Persze, higgyem is el!

- Hát hidd is! Na, most leteszem, mert sok lesz a számlám. Majd még beszélünk!

- Feltétlenül! Szeretlek! - szipogott.

- De én régebb óta! - majd dobtam egy puszit, és letettem.

Amint letettem a telefont magam mellé, újra előtörtek a könnyeim. Csak folytak, megállíthatatlanul folytak, és hiába próbáltam megnyugodni, nem sikerült. Egy erős kar ölelt körül, puszikat nyomott a fejem búbjára, és kétségem sem volt afelől, hogy Logan volt az.

Hátrafordultam, és láttam, hogy ijedten néz rám. Megcsókoltam, mielőtt megszólalhatott volna, és ezt mondtam:

- Anyáéknál tűz ütött ki, mindketten kórházba kerültek. A húgom hívott, elmondta, mi van most.

- Annyira sajnálom! - nézett rám, tele érzésekkel.

Vélemény rólam :)

Sziasztok!

Tudom, hogy ezer éve nem közöltem új bejegyzést, emiatt szörnyen is érzem magam! Nem tűntem azonban el, folyamatosan írom az új részt, csak a suli miatt kicsit lassabban megy.

Közben találtam egy nagyszerű oldalt, ahol véleményt lehet kérni, ezt itt olvashatjátok el! :)

Puszi,

Summersmile♥

Kritika rólam :)

Nagyon köszönöm a kritikát Jennyfernek a Vélemények hálójában-Kritika oldalról!

Itt tekinthetitek meg :

http://velemenyandkritika.blogspot.hu/2012/11/amerikaba-mentem-mestersegem-tanulo.html

Természetesen Tőletek, kedves olvasóimtól is szívesen fogadok bármilyen megjegyzést! :)

Puszi,

Summersmile♥

21. fejezet

* Meglepetések *

Felnéztem az előttem álló épületre, és tátva maradt a szám.

- Ez óriási. Hol vagyunk? - kérdeztem.

- New York, Madison Avenue 550. - mosolygott.

- Ha GPS lennék, ez most sokat segített volna, de sajnos nem vagyok az. Név szerint? - ráncoltam össze a homlokom.

- A Sony Music Entertainment épülete. - már fülig ért a vigyora, és bosszantott, hogy nem hajlandó mindent egyszerre elmondani.

- Vagyis...? - már kezdtem elveszíteni a türelmemet.

- Vagyis a Columbia Records itteni székhelye, a kiadónké. Több emeletük van, és az egyiket ma estére kikölcsönözték nekünk. - nevetett rajtam.

- Ez igazán... nagylelkű tőlük. Csakhogy nem hiszem, hogy ideillő lennék. - néztem végig a koptatott farmeromon és kinyúlt pulóveremen.

- Butus, elfelejted az új ruháidat! - korholt kedvesen. - Gyere, menjünk és válogassunk össze valamit estére! - majd kiszállt és a csomagtartóban átpakolta a ruháimat, végül egy nagyobb papírtáskát nyomott a kezembe. - Így ni, ezt vedd föl estére.

- Milyen típusú esemény lesz? Ugye nem estélyis? - kezdtem aggódni, hogy mégis, mert csak egy csillogó magassarkút láttam a táskában.

- Dehogy, csak egy kisebb svédasztalos-sajtótájékoztatós-zenélős est. - kacsintott rám, és az épület felé kezdett terelni.

- Sajtótájékoztató??! - torpantam meg olyan hirtelen, hogy nekem ütközött. - Ugye egy új albumról, vagy turnéról van szó?

- Is. Meg rólad is. Elejét kell venni a találgatásnak, és az a legegyszerűbb, ha tőlem hallják. - bocsánatkérően nézett rám.

- Mert így nem fognak hülyeségeket írogatni, mi? - füstölögtem halkan.

A lifttel felmentünk a hatvanhetedik emeletre, ahol gyakorlatilag az összes fal üveg volt, teljesen vagy félig átlátszó, egyszóval senki nem menekülhetett el. Mikor beléptünk, minden szem felénk fordult.

20. fejezet

* Út a buliba *

Péntek reggel a telefonom csipogására ébredtem. Dunya volt az, ezt írta:

Reggelt, nem akarok zavarni, de remélem tudod, hogy most van a mackód szülinapja! #csakmondom :) Remélem minden oké, mikor jöttök vissza? D.

Gyorsan válaszoltam neki:

Neked is, kösz, hogy szóltál. :) Nem tudom még, majd írok! Puszi.

Loganre néztem, aki épp a telefonját nyomkodta, de mikor felkönyököltem, elrakta.

- Jó reggelt, szépségem! Jól aludtál? - kérdezte.

- Én nagyon jól, és te? - mosolyogtam rá.

- Egész jól, bár zavart, hogy nem öleltelek át, mikor elaludtunk. - kacsintott rám.

- Nem kaptál volna levegőt a hajamtól. - nevettem, majd megcsókoltam. - Boldog szülinapot egyébként, és ajándék helyett szerény személyemmel kell beérned. - vágtam kicsit bűnbánó arcot.

- Köszönöm kincsem, de remélem nem gondolod, hogy vártam volna, hogy bármit is adjál. Te magad vagy az ajándékom! - majd hosszan megcsókolt, a mellkasára húzott és így maradtunk egy darabig. Olyan meghitt volt, olyan természetes!

De mindkettőnknek csipogott a telefonja, ezért kibontakoztunk az ölelésből, majd válaszoltunk. Én elmentem tusolni, és mikor visszaértem, ő még mindig nyomkodta a mobilját, ezért elvettem tőle.

- Most ezt miért csináltad? - nézett rám kiskutyaszemekkel.

- Mert fel kell kelned, és elkezdeni a napot. - mondtam, és megfordultam, hogy eltegyem a mobiljainkat messzire. Viszont amire nem számítottam, az az volt, hogy megragadta a derekam és ledöntött a földre, majd rám ült, és kivette a kezemből az összes telefont.

- De nekem kell a telefonom, te pedig már elkezdted a napod, úgyhogy egész jól állunk. - nézett rám.

- Sajnos nem tudom követni a logikátlanságod, úgyhogy kezdd elölről. - vágtam vissza, és megpróbáltam lelökni magamról. Persze nem ment, lévén, hogy ő sokkal erősebb nálam, de leszállt rólam, és mellém feküdt.

- Várj még egy kicsit, ne siess. - fogta meg a karom, mikor felültem volna, ezért visszadőltem mellé. - Ma este a srácok bulit szerveztek nekem, nekünk. New Yorkban. Eljössz?

- Igen, szívesen. De azért a dress code-ra szükségem lesz, mert nem hinném, hogy túrabakancsban és melegítőben bárhova beengednének. - mosolyogtam.

- Elfelejted, hogy egy csomó ruha van az autóm csomagtartójában, amiből válogathatsz! - korholt egy kicsit.

- Valóban, kiment a fejemből, hogy vagy 1000 dollárt költöttél rám egyetlen délután alatt. - ismertem be. - Más dolog. Mikor megyünk vissza az egyetemre?

- Miért, vissza akarsz még menni? - kérdezte tettetett csodálkozással.

- Nem annyira, mint amennyire kell, de végső soron muszáj. Szóval, mikor?

- Nem tudom, ma még nem hiszem. Holnap délután vagy este, legkésőbb vasárnap. Szabadulnál már tőlem, mi? - vigyorgott rám.

- Hát, az az igazság, hogy most már unlak kicsit, szóval ha megbocsátasz, de ha nem, akkor is, kimegyek a levegőre. - vigyorogtam vissza, és kimásztam a sátorból. Pár lépést sétálhattam csak, amikor megláttam, hogy egy fotós a fán ülve, egy másik pedig a bokorban várakozik. Biztos voltam benne, hogy én vagyok a célpont, ezért látványosan elővettem a telefonom, amit szerencsére visszaszereztem Logantől. Telefonáltam egyet anyáéknak, mert már nagyon régen hallottam a hangjukat, és írtam egy sms-t a húgomnak is. Mire ezt befejeztem, Logan összepakolta a ruhákat és a hálózsákokat, és együtt lebontottuk a sátrat, majd bepakoltunk az autóba.

Elindultunk, bár egy szóval sem mondta Logan, hogy hova, és a kérdéseimre se válaszolt, csak titokzatosan mosolygott. Az autóban szólt a rádió, és egy nagy kedvencem szólt, Amelia Lily-től a You bring me joy.

Nem éppen egy boldog-vagyok szám, és egy olyan emberre emlékeztet, aki sok fájdalmat okozott, de szerencsére ennek már évek óta vége, ráadásul most nagyon jó. Dalra is fakadtam, elfelejtve, hogy mellettem egy olyasvalaki ül, aki tényleg tud énekelni, és csak azt vettem észre, hogy hárman énekelünk, Amelia, Logan és én.

- Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni. - mosolygott rám Logan.

- Hát, azt én se. Mert szerintem egyáltalán nem tudok, csak néha megkattanok, és kornyikálok valamit. - néztem rá nagy szemekkel.

- Azért ez messze jobb volt, mint valami kornyikálás. - válaszolta. - Nem akarsz demót felvenni?

- Na azért azt már végképp nem! Én orvos leszek, vagy legrosszabb esetben is szexi nővérke, de nem popsztár. Az már nem én lennék.

- Oké, azért ne harapd le a fejem, jó? - nevetett rajtam Logan. - Mellesleg, megérkeztünk.

*_*

Átléptétek az 1OOO oldalmegtekintést !!

Nagyon köszönöm MINDENKINEK a bizalmat, ígérem nem fogok csalódást okozni !!! :))

Summersmile

♥

19. fejezet

* Kései nyaralás *

Nagy szemekkel húzódtam hátra, a csókot megtörve.
- Öhm, jól értettem, hogy gyereket mondtál? - kérdeztem, nem kicsit megdöbbenve.
- Igen, miért? Baj?
- Logan, ez... Hát nem is tudom, szóval alig több, mint egy hete ismerlek. Ez azért nem túl hosszú idő. És nem, nem arról van szó, hogy nem szeretlek, mert nagyon is, de ez... Ez olyan...
- Gyors? - fejezte be a gondolatomat.
- Igen, pontosan. - sóhajtottam. - Sajnálom, én...
- Css, ne! - tette az ujját az ajkamra - Én sajnálom, nem kellett volna kimondanom.
- De igen, és megint én reagáltam túl a dolgokat. Nem kéne felvernünk a sátrat, amíg még nincs túl sötét? - kérdeztem, és reméltem, hogy magabiztosabb a hangom, mint amilyennek éreztem magam.
- Igazad van, menjünk. - mondta, és leheletnyi szomorúságot véltem a hangjában felfedezni.
Kipakoltunk az autóból, felvertük a sátrat és bepakoltunk. Nem volt olyan egyszerű, mint amilyenre emlékeztem gimis kirándulásokról, de megoldottuk. Mindeközben végig az járt a fejemben, hogy miért is estem annyira pánikba az autóban. Persze, nyilván kicsit gyors a dolog, de ez egy teljesen más kultúra, ők sokkal nyitottabbak, toleránsabbak, szabadabb szelleműek. Talán nekem is alkalmazkodnom kéne ehhez a mentalitáshoz, mert úgy egyszerűbb lenne.
Ezzel az új elhatározással indultam neki az este további részének. Ez egy nagyon környezetbarát hely volt, ahol napkollektorokkal melegítették a vizet, és a vécék sem pazarolták a vizet, mert a kézmosóvíz gyakorlatilag teljesen fedezte az öblítést. Furcsa volt, nem mondom, de nagyon hasznos ötletnek tűnt. A tusolók vize még este is meleg volt, és mivel elég fáradtak voltunk már Logannel, ezért gyorsan megtusoltunk és elmentünk aludni.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy madarak csiripelnek, és Logan könyökölve néz engem.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá, kócos hajjal és párnacsíkokkal az arcomon.
- Neked is jót, szépségem! - mosolygott vissza rám.
- Szép... Azt azért vitatnám. - mondtam, majd felültem és nyújtózkodtam egy hatalmasat. - Már el is felejtettem, milyen a szabad ég alatt aludni.
- Én nem vitatom. Nem fáztál? - kérdezte.
- Dehogy, szinte melegebb volt itt, mint a koleszban. - nevettem.
- Szerveztem mára programokat, úgyhogy öltözz föl, és megyünk reggelizni. - majd megcsókolt, és kiment a sátorból.
Mivel semmit nem tudtam arról, hogy hova megyünk, vagy mit fogunk csinálni, ezért rétegesen öltöztem és bakancsot húztam. Miután kész lettem, kimentem én is a levegőre. A nap száz ágra sütött, de nem volt nagyon meleg sem. Logan odajött hozzám, megcsókolt és elmentünk a faházba reggelizni. Utána még visszamentünk a sátorhoz egy-egy hátizsákért, majd elindultunk. Egész nap gyalogoltunk a közeli erdőben, hol a patak partján, hol benne. Szedtünk virágot, láttunk mókusokat, és úgy eltelt a nap, hogy már késő délután volt, mire visszaértünk. Bár nem volt nehéz a túránk, azért eléggé elfáradtam. Szerencsére semmi bajom nem volt egész nap, és a vacsorát is szó nélkül pusztítottam el. Különösebben nem néztem meg első este, hogy milyen volt a kemping, de most láthattam, hogy nagyon szép és csendes környék. A nézelődés után viszont Logan alig tudott rávenni, hogy elmenjek tusolni, mert annyira fáradt voltam. Azért mégis sikerült neki, és meglepve csodálkoztam rá, hogy nincs teteje. Előző este még erre sem maradt időm, most viszont legalább tíz percig álltam a meleg víz alatt a csillagos eget bámulva, olyan gyönyörű volt.
Másnap reggel, mikor felébredtem, Logan nem volt a sátorban. Először nagyon megijedtem, de meghallottam, ahogy a sátor mellett telefonált. Nem értettem mindent, csak félmondatok jöttek át.
- Nem, nem mondtam még... Holnap este már... Tudom, hogy öreg... Jó, majd még...
Gyorsan felöltöztem, és kimentem hozzá.
- Szépséges reggelt, kedvesem! Mi lesz mára a program? - kérdeztem.
- Kedves reggelt, szépségem! - nevetett a saját viccén. - Arra gondoltam, hogy vízitúrázhatnánk, persze csak akkor, ha van kedved hozzá.
- Kedvem van, életbiztosításom nincs. Következő ötlet?
- Akkor sétálhatunk a parton, folytatva a részletes ismerkedést. - javasolta.
- Benne vagyok, de akkor átvedlek valami elfogadható ruhába, mert nem hiszem, hogy melegítőben és túrabakancsban szeretnének anyáék viszontlátni engem. - kacsintottam, és visszabújtam a sátorba. Gyorsan átöltöztem, egy fekete nadrágot, fehért trikót és világos farmer felsőt vettem föl kék tornacipővel. Mikor kimásztam a sátorból, Logan felkapott, és megpörgetett a levegőben.
- Naaa, tegyél le, el fogunk esni! - visítoztam és nevettem egyszerre.
- Akkor elesünk! - nevetett, és tényleg elestünk. A földön egymáson heverve, nevetve találtak meg minket a fotósok. Persze, jó messziről fotóztak minket, de a hatalmas objektíveket még onnan is ki lehetett venni. Reggeli után bementünk a közeli városba, ahol csak jártuk az utcákat, nevettünk, ettünk és beszélgettünk. Jó volt megismerni a gyerekkorát és az ő hollywoodi meséjét. Az enyém közel sem volt olyan izgalmas, mint az övé, de látszott rajta, hogy minden érdekli, ami velem kapcsolatos.
Estig maradtunk az utcákon, amikor is Logan levezetett a partra, ahol csak ketten voltunk, és a folyamatosan zúgó óceán. A Hold magasan a fejünk fölött volt, az emberek a hátunk mögött, tökéletes pillanat volt ez számomra. Semmi olyan dolog nem volt benne, ami földön túli lett volna, nem önmagában. De így együtt, maga volt a földre szállt Menny. Olyan jó volt Vele együtt lenni, csendben, nyugodtan, meghitten. Nem akartam, hogy vége legyen a pillanatnak.
Sajnos a levegő kezdett hűlni, ezért visszamentünk a kempingbe, ahol aznap már tényleg csak bedőltünk a hálózsákjainkba, annyira fáradtak voltunk.

18. fejezet

* Menekülés a világ elől *

Miután beszálltunk a kocsiba, Logan visszavitt az egyetemre. Ott gyorsan összepakoltam pár napra elég ruhát, rendet raktam, és egy cetlit írtam volna a lányoknak. Volna, mert akkor esett be Dunya az ajtón, egy olyan sráccal, akire halványan emlékeztem.

- Hoppá, sziasztok. - jött zavarba. - Ömm, bemutatom a barátomat, Drew Martinez-t. Drew, ő a szobatársam, Dóri és a barátja, Logan.

- Sziasztok. - mosolygott Drew. - Logan a Big Time Rush-ból? - tette fel a felesleges kérdést.

- Igen. - bólogatott Logan. - Igazából nem maradunk már sokáig, mert elutazunk pár napra Dórival.

- Hova? - kíváncsiskodott Dunya. - És miért? Mármint, nem mintha baj lenne, csak...

- Nem tudom, mert nem mondta meg. - vettem át a szót. - Reggel elmentünk a dokihoz, és javasolták, hogy pihenjek a szabad levegőn. Szóval kimegyünk a szabadba, el a civilizációtól...

- Ahol csak ketten vagytok, a természet lágy ölén, értem én! - kacsintott Dunya. - Akkor jó... khm... szórakozást nektek. - nevetett, majd behúzta a srácot a szobájába. - Sziasztok! - kiabált még vissza, mielőtt bezárta az ajtót. Utána már csak a nevetésüket hallottam, és fogadni mertem volna, hogy nem a tananyagra koncentráltak.

- Kaját ne csomagolj, mert ott majd lesz minden. - fogta meg a kezem Logan, mikor a hűtőhöz mentem volna.

- Oké, akkor már csak Rékának kell firkantanom egy sort, és mehetünk. - vettem elő az előbb zsebre rakott  papírt és tollat.

Logannel pár napra elutaztunk, orvosi rendelésre. Hétvégén jövök. Puszi: D.

- Rendben, akkor azt hiszem, nincs más hátra, mint előre! Vagyis, indulás! - nevettem fel. Logan arca egyszerre volt ijedt és nevetős.

- Bocs, de mit mondtál az előbb? - kérdezte, és kivette a kezemből a táskámat.

- Hogyhogy mit? Hát azt, hogy mehetünk. - most rajtam volt a sor, hogy elképedjek.

- Jó, mert én semmit nem értettem belőle. Biztos magyarul mondtad. - nevetett rajtam.

- Meglehet. - nevettem fel megint. - Rékának is magyarul írtam. Még nem fordult elő velem, hogy összekevertem volna a nyelveket, de mindegy.

- Szerintem induljunk, mert este lesz, mire odaérünk. - nézett az órájára.

- Jó ég, már öt óra van? - képedtem el. - Akkor ne vacakoljunk, pakoljunk, és taposs bele a gázba!

Egy-két fotósnak sikerült megörökítenie, hogy bepakoltunk és elindultunk, és volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz nyugtunk ott sem, ahova menni fogunk. Logan most sem árulta el, hogy merre megyünk, és GPS-t se használt, ezért részemről a végcél teljesen ismeretlen maradt. Út közben egymás gyerekkorát beszéltük végig, kezdve az első emlékektől a hobbikon át addig a napig, hogy találkoztunk. Hallgattuk a rádiót, és egyszer csak beadták a Windows Down-t. Én csak mosolyogtam, és igyekeztem nem énekelni, mert bár a számaikra aludtam el az utolsó két éjszaka, azért nem tudtam se a szöveget, se a dallamot. Logan mellettem persze énekelt, és teljesen lenyűgözött, milyen fantasztikus a hangja élőben. Mikor vége lett, megtapsoltam, ő pedig hajlongott egy keveset.

- Nem énekeltél. - mondta kicsit vádlón, de a szeme mosolygott.

- Nem tudok. Se énekelni, se a dalaitokat. - mondtam bűnbánó arccal.

- Nem baj, azért még énekelhettél volna. - simogatta meg az arcom.

- Hát, igazság szerint aznap éjjel, mikor rosszul lettem, lázálmomban azért hagytál el, mert nem tudok énekelni. - vallottam be, most már paprikapiros arccal.

- Ez komoly? - nevetett fel. - Miért nem mondtad hamarabb?

- Viccelsz? Elég megalázó ilyet álmodni, de nem akarom, hogy valóság legyen belőle. - a végét már motyogtam, és reméltem, hogy nem hallotta rendesen.

- Dóri, szerelmem! - lelassított, és leállt az út szélére az autóval, majd szembefordított magával. - Nehogy azt gondold, hogy emiatt hagynálak el! Soha, semmiért nem hagynálak el, világos?

- Igen, és tudom, hogy nevetséges dolog. - pislogtam rá, remélve, hogy a könnyeim felszívódnak minden különösebb erőfeszítés nélkül. - De gyakran a legnevetségesebb dolgokból lesz...

- Csss. - tette az ujját a számra. - Be se fejezd. Butus kislány, hát te tényleg ilyeneken strapálod magad?

- Nem, igazság szerint azon szoktam magam észrevenni, hogy álmodozok. - ismertem be.

- Min? - mosolygott rám.

Válasz helyett csak megráztam a fejem, és azt mondtam:

- Nem kéne vezetned? Mikor fogunk így odaérni?

- Ne terelj! Mondd csak nyugodtan, és akkor én is elmondom, hogy én miken szoktam, oké? - majd beindította a motort, és elindultunk.

- Hát, jó. Igazából... Rólad, rólam.... Rólunk. - az utolsó szónál már éreztem, hogy ennél vörösebb nem lehetek, de ránéztem. A pillantása boldog volt és nagyon megnyugtató.

- Én is ugyanezekről szoktam gondolkozni. Nem csak álmodozni, mert hiszem, hogy valóság lesz belőle. - nézett rám komoly tekintettel, mégis hatalmas szeretettel.

Kigördült egy könnycsepp a szememből, és arra gondoltam, vajon mivel érdemeltem ki az élettől ezt a hatalmas szerencsét.

Pár pillanattal később Logan befordult egy kisebb útra, és nagyjából öt perccel később megálltunk.

- Itt vagyunk, egy olyan helyen, ahova előtted még egy lányt sem hoztam el, de lehet, hogy ezután még fogok.

Elkerekedett szemekkel néztem rá, és alig tudtam megszólalni.

- Ezt most nem egészen értem. Vagyis, egyáltalán nem. - nagy nehezen mégis sikerült kipréselni a szavakat magamból.

- A kislányunkra gondoltam, természetesen! - húzott magához, majd hosszan megcsókolt.

17. fejezet

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de a suli mellett kb csak alvásra van időm.. Most viszont kárpótollak Titeket egy eseménydús résszel! :)
Summersmile

* Vásárlás és társalgás *

Észre se vettem a paparazzikat, akik bizony mindenhol ott voltak. Mikor kiszálltunk a bevásárlóközpontnál az autóból, szinte mozdulni sem tudtunk tőlük. Logan rutinosan kezelte a helyzetet, nekem viszont elég sokkoló volt. Néhányan egészen addig követtek minket, ameddig a biztonsági őrök ki nem dobták végül őket.

Válogattunk a sátrak között, nem mintha sokat értettem volna hozzá, így inkább csak bólogattam, amikor Logan magyarázott. Végül egy négyszemélyes sátrat, két vastagabb hálózsákot, és polifoam-matracokat vettünk. Mikor indultam volna ki a bevásárlóközpontból, megfogta Logan a kezem, és visszahúzott.

- Hova ilyen sietősen, kisasszony? - mosolygott rám azzal az olvasztó mosolyával.

- Nem tudom. - mondtam meglepődve - Mondjuk ki?

- Még közel sem végeztünk! Erre tessék! - terelt át egy női ruhaüzletbe.

Belépve pedig kissé kényelmetlenül éreztem magam, mert nem akármilyen üzlet volt, hanem a Victoria's Secret.

- Biztos, hogy jó helyre jöttünk? - kérdeztem, a fogaim között szűrve a szót, nehogy az eladó hölgy is meghallja.

- Igen, biztos. Azt szeretném, ha az én hercegnőm mindenből a legjobbat kapná. Márpedig, az angyalok ruháinál nincs jobb! - kacsintott rám. ( a VS modellek a kifutókon gyakran viselnek angyalszárnyat :) )

- Ebben nem kételkedem. De feltétlen szükség van erre? - mutattam neki egy fekete csipketangát, ami ízlésesen többet mutatott, mint amennyit takarnia kellett volna.

- Mondjuk arra pont nem, de ha tovább megyünk, ott egész szolid darabokat fogsz találni.

- Ez esetben, nem lehetne, hogy inkább most is te válassz helyettem? - nevettem kényszeredetten.

- Kizárt. Azt szeretném, hogy jól érezd magad benne, mert akkor vagy igazán gyönyörű.

- Hát te tudod. Már csak az a kérdés, hogy mikor számít majd az, hogy milyen bugyi van rajtam. - tűnődtem félhangosan.

- Vagy inkább az, hogy milyen nincs. - suttogta a fülembe, és éreztem a hátsó szándékait ebben a pár szóban.

Ránéztem, és dévajul elmosolyodtam, majd megfordultam.

- Ez esetben lehet, hogy mégis inkább a feketére szavazok. - mondtam könnyedén, és hallottam, ahogy felnevetett mögöttem.

- Bármit megveszek neked, ha aztán majd levehetem rólad! - fogadkozott.

- Elnézve az árakat, lehet, hogy nem kéne ilyen felelőtlen megjegyzéseket tenned. - pislogtam rá, amikor megláttam, hogy 10 dollár egy bugyi, egy melltartó pedig legjobb esetben is 30.

- Azt hiszem elfelejted, hogy sztár vagyok, ehhez megfelelően mért vagyonnal. - nézett rám, és láttam, hogy jól mulat rajtam.

- Ott a pont. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy híres vagy, csak azért, mert olyan normálisan tudok veled együtt lenni.

- Ennek nagyon örülök. De azért remélem vásárolni is fogunk, nem csak társalogni. - mosolygott rám.

- Amennyiben ragaszkodsz hozzá, igen.

- Ragaszkodom hozzád! - mondta, majd megcsókolt.

Egy órán keresztül próbáltam a legkülönbözőbb fazonú bugyikat, melltartókat, és Logan kifejezett kérésére egy harisnyakötős szettet is. Na az már tényleg sok volt nekem, de végül hagytam, hogy vegyen nekem jó pár szettnyi fehérneműt. Majd miután ezzel végeztünk, beültünk a Taco Bell-be és megebédeltünk. Persze sokan jöttek fotózkodni, de jórészt kislányok voltak, akik kedvesek és aranyosak voltak. A pultnál ült két velem egykorú lány, na ők nagyon csúnyán méregettek, ráadásul amikor kimentem a mosdóba, utánam jöttek.

- Heló Dóri, ugye nem zavarunk? - kérdezte a fekete hajú lány, nagyon ellenséges hangnemben.

- Nem tudom, attól függ, mit szeretnétek. - válaszoltam, és a lelki szemeim előtt már lepergett egy esetleges cica-harc képe.

- Csak annyit, hogy ne éld bele nagyon magad a Logannel való viszonyodba. - mondta a hirtelenszőke lány. - A magadfajta feltörekvők gyorsan kihullanak a mezőnyből.

- Tessék??! Ti meg vagytok húzatva? Mégis, miből veszitek, hogy feltörekvő vagyok? - teljesen ledöbbentem, és ijedten vettem észre, hogy egyre közelednek hozzám, miközben én a falhoz hátráltam.

- Mindenki az, aki a közelébe kerül a fiúknak, pedig egy ismeretlen senki. Ismétlem, senki. - fenyegetett a fekete.

- És mi, rusherek bizony nem tűrhetjük azokat, akik összetörik a fiúk szívét. Nem bizony! - már csak két lépésre volt tőlem a szőke, amikor kicsapódott az ajtó, és James esett be rajta.

- Hoppá, elnézést. Azt hiszem, ez nem a férfimosdó. Viszont úgy látom, épp időben érkeztem. Dóri, jól vagy? - jött oda hozzám.

- Igen, azt hiszem. Hát te? - kérdeztem, és nagyon megkönnyebbültem. A lányok tátott szájjal álltak, és majdnem elájultak, amikor James átkarolt és kivezetett onnan.

- Gondoltunk egyet a srácokkal, és átruccantunk New Yorkba. Logan üzente, hogy veled van, és akkor már nem hagyhattunk ki egy találkozót a mi kis rapperünk szíve csücskével! - mosolygott rám.

- Várj, James. - állítottam meg, mielőtt kiértünk volna a folyosóról, és a srácok megláttak volna minket. - Mondj meg nekem valamit, kérlek.

- Persze, bármit. - láttam rajta, hogy megleptem.

- Ez a... dolog.. Logan részéről, mennyire komoly? Mármint, én. - tettem hozzá, mikor láttam, hogy nem érti, mire gondolok.

- Hogy mennyire komoly? Csajszikám, én még nem láttam ennyire szerelmesnek sose, pedig ismerem már pár éve. Biztos lehetsz, hogyha VS bugyit vett neked, akkor nem csak azért kellesz neki, hogy aztán leszedje rólad! - nagyon komoly arccal mondta, de láttam, hogy jót mulat, ezért belebokszoltam a karjába.

- Hé, azért mindennek van határa! Különben is, csak azért engedtem meg neki, mert olyan lelkes volt. - mondtam, és elindultam az asztalunk felé.

- Persze, én is azt mondanám. - nevetett.

- Dóri! De jó újra látni! - örült meg nekem Kendall. - Mizujs van veled csajszi?

- Eltekintve egy gyomorrontástól, amit a saját gofrim okozott, teljesen jól. Szia Carlos! Látom most sem tudsz megszabadulni az instagram-tól. - nevettem a magát az étellel fotózó srácra.

- Hola Dorita! Sajnálom, de függő vagyok. - szabadkozott. - Mi van veletek?

- Velünk, mint Logannel? - kérdeztem, és beültem a nevezett személy ölébe, aki eztán belecsókolt a fülembe. - Aú, te!

- Bocsika. - nevetett hangosan, mire mindenki elnevette magát.

- Igen, rátok gondoltam. Biztosan jól vagytok, ha bugyit kaptál tőle! - kacagott, mire hozzávágtam a kulcsaimat. - Hohó, korábban kell ahhoz felkelned, hogy engem eltalálj! - nevetett, majd visszadobta.

- Muszáj mindenkinek ezzel jönnie? - kérdeztem tettetett dühvel. - Kendall, kérlek, szórakozz még te is ezen egy kicsit, jó?

- Igazából engem az jobban érdekel, hogy... - felemelte a papírzacskót és belenézett - miért vett melltartót is?

Erre hangos nevetésben törtük ki, és az se érdekelt minket, hogy az egész hely minket nézett.

Miután végeztünk, a srácok elmentek edzeni, Logan pedig tovább tessékelt a drága boltok felé. Mondanom sem kell, elég kényelmetlenül éreztem magam, pláne amikor már négy-öt zacskó volt a kezemben, tele ruhákkal, cipőkkel, táskákkal és egy sátorral. Már jóval elmúlt három óra, amikor a zacskókat bepakoltuk a kocsiba, de mielőtt beszállhattam volna, Logan megállított.

- Kicsim, várj egy kicsit. Szeretnék mondani valamit neked. - nézett rám komoly arccal.

- Persze, mondd csak. - fordultam oda hozzá, és bátorítólag elmosolyodtam.

- Szeretném a következő három-négy napot kizárólag veled tölteni, egy olyan helyen, ahol nem járnak sokan, és a paparazzik sem találnak meg minket. Beleegyezel? - kérdezte, és mintha félt volna a válaszomtól.

- Remélem nem is vártál mást, minthogy igent mondok! - majd átöleltem, és megcsókoltam.

- Annyira boldog vagyok Veled Dóri! Szeretlek!

- Én is szeretlek!

Megvan a nyertes! :)

Nos, sorsoltam, és a harmadik követőm Plájer Niki volt! Niki, ha ezt olvasod, kérlek írj nekem a nemeth.dora.tunde@facebook.com-ra. :)

Puszi mindenkinek ♥

Ui: hamarosan jön a kövi rész! ;)

JÁTÉK !!! :)

Sziasztok!

Azok között, akik szeptember 30.-án éjfélig követik a blogomat, kisorsolok valakit, aki kérhet egy szereplőt, helyszínt, vagy valami kisebb dolgot.
Annyi kérésem van, hogy kommentelj a bejegyzéshez, ha követsz is! ;)
Érdekel Titeket? :))

Summersmile ♥

16. fejezet

* Betegen is boldogan *

 - Meglepetés! - vigyorgott rám Logan az ajtóból. Engem épp a szívinfarktus kerülgetett, és nagyjából úgy éreztem magam az elmúlt öt percben, mintha egy horrorfilm főszereplője lennék. Ehelyett kiderült, hogy csak szívatnak!

- Logan! - ugrottam a nyakába - Hát te hogyhogy itt vagy? - kérdeztem döbbenten, és mielőtt válaszolhatott volna, megcsókoltam.

- Úgy, hogyha az ember barátnője beteg, akkor neki bizony ott a helye. - mosolygott rám, majd szorosan magához ölelt.

- Ez annyira aranyos Tőled, de tényleg nem kellett volna! Mi van a munkáddal? Nem szólnak érte, hogy csak így átugrasz az Államok másik végébe? - kérdeztem, és teljesen meg voltam hatva, annyira, hogy még a könnyem is kicsordult.

- Nem szólnak. Most úgyis egy új lemezen dolgozunk, és leginkább szövegeket írunk, úgyhogy ne sírj, nem fognak kirúgni. - nevetett, és lecsókolta a könnyem az arcomról.

- Jó, de ez akkor is... eléggé felfoghatatlan. Hogy itt vagy, meg, hogy... hogy egyáltalán vagy... - újra eleredtek a könnyeim, és igazán nem tehettem róla.

- Shh, kicsim, ne sírj! Te vagy az egyik legjobb dolog, ami velem történt eddig! És bármit megteszek azért, hogy velem is maradj! - nagyon-nagyon komolyan nézett rám, és éreztem a szavaiban lakó erőt.

- Egyik.. Miért, mi volt még? - kérdeztem mosolyogva, de volt egy sejtésem.

- Egészen véletlenül a bandánk. - nevetett rám, és természetesen beigazolta a sejtésem.

Én is elnevettem magam, mondjuk, furcsán nézhettem ki, könnyes szemekkel és nevetős szájjal.

- Annyira... cuki vagy! Nekem viszont orvoshoz kell mennem, úgyhogy, ha nem bánod, el kéne engedned. - sóhajtottam, hogy megnyugodjak.

- De, bánom. Úgyhogy soha, ismétlem, soha nem foglak elengedni. - ölelt még szorosabban magához, ha ez még lehetséges volt egyáltalán.

- Ennek igazán örülök, de most komolyan el kell engedned, mert megint rosszul vagyok, és a dokihoz is muszáj elmennem. - ráadásul rájöttem, hogy éppen ennivalót kerestem, amikor becsapódott a szobám ajtaja, és már elég régen volt, amikor utoljára rendesen ettem. Egészen pontosan tegnap, ebédkor, amikor is kiderült, hogy a dolgok nem egészen úgy álltak, mint ahogy tűntek nekem.

- Oké, elkísérlek. - mondta olyan természetesen, mintha csak azt közölte volna, hogy az ég általában kék.

- Umm, oké. Megszárítom a hajam, és majd keresek valami egyszerű kaját, és mehetünk is. - megpusziltam, majd elindultam a fürdőbe. Szerencsére Dunya is elment már itthonról, és csak ketten voltunk, ezért nem zavart, hogy Logan is velem volt. Mert igazság szerint még mindig nem sikerült megbarátkoznom a gondolattal, hogy egy szupersztárba szerettem bele. Vele kettesben lenni igazán nem jelentett gondot, de ha valaki más is volt ott, abszolút zavarban voltam. Gyorsan megszárítottam a hajam, és mialatt szépültem, Logan összeütött egy kis reggelit. Alma, banán, szőlő, sajt és pirított kenyérkockák vajjal volt a reggelim, nem sok, de pont elég arra, hogy ne ájuljak el menet közben. Mikor mindennel kész voltam, magamra kaptam egy kardigánt, és elindultunk a dokihoz. Bár az egyetem másik részén volt, mint az előadók, vagy a koleszok, hamar megtaláltuk, és szerencsére se fotósok hada, se lézengő egyetemisták csoportja nem zavart minket.

Kettesben lenni vele olyan volt, mintha a Mennyország költözött volna le a földre. A kezem pontosan illett az övébe, a lépéseink is összhangban voltak, és a csend sem volt kínos. Sokkal inkább megnyugtató, amire bizony szükségem is volt.

Az orvosnál sem volt senki előttem, így gyorsan letudtam az egészet. Mivel már lázam nem volt, és órák óta nem volt nagy bajom, ezért javasolták, hogy pihenjek péntekig, és töltsem minél több időmet a szabad, tiszta levegőn. A közelben van egy közepes méretű park, ajánlották piknikezni vagy akár sátorozni is. Mondjuk, így szeptember derekán már nem ajánlatos a szabad ég alatt aludni, kivéve, ha szuper hálózsákod és sátrad van. Ezt el is mondtam Logannek, aki csak bólogatott, és azt mondta, hogy egyáltalán nem akar még visszamenni a stúdióba, és biztosan meg fogják érteni a hiányzását.

- Van egy ötletem! Mi lenne, ha elmennénk vásárolni! - kacsintott rám.

- Vásárolni? Mit? Van még kajánk elég. - néztem rá furcsán, mert nem tudtam, hogy hova akart kilyukadni.

- Kajátok lehet, de sátrad és hálózsákod biztosan nem. - nézett dévajul rám, és akkor esett le, hogy mire is gondolt.

- Nos, ez esetben, lehet, hogy mégiscsak el kéne mennünk "vásárolni". - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.

- Most miért? Nincs igazam?

- De, tökéletesen. - hagytam rá somolyogva.

- Akkor gyere, a kocsim kint vár. Sajnos nem tökhintó, de remélem nem haragszol majd érte. - tessékelt ki az utcára.

- Amennyiben kényelmes, semmire sem fogok panaszkodni. - mosolyogtam rá, majd tátva maradt a szám. Egy hatalmas, étcsoki színű Infiniti ex37 villantotta fel a lámpáit előttem. Gyönyörű egy autó, meg kell hagyni, és az ámulatomat Logan is észrevette.

- Tetszik? - mosolygott rám.

- Hogy tetszik-e? Megtanulnék vezetni is egy ilyen autóért! - a lelkesedésem csak nőtt, mikor kinyitotta előttem az ajtót, és megláttam a barna bőr üléshuzatot. - Meg kell mondanom, komoly vetélytársad akadt a szívemért folytatott harcban.

- Kár, hogy úgyis én nyerek. - nevetett, és megcsókolt, mikor ő is beszállt. - Mehetünk hölgyem? A sátrak már várnak ránk!

- Örömmel! - mondtam, és le se tudtam volna törölni az arcomról a mosolyt, ami már-már odakövült.

15. fejezet

* Sms-chat és reggeli borzongás *

Nagyon aranyos üzenet volt tőle, kár, hogy a közérzetem nem passzolt a hangulatomhoz. Gyorsan válaszoltam is neki:

"Eltekintve egy alantas gyomorrontástól, boldog vagyok, hogy Veled lehettem. A mihamarabbi viszontlátásig forrón csókol: Dóri ♥"

A hangulata az sms-nek kissé teátrálisra sikerült, na de én sem voltam valami klasszikus helyzetben, így azt hiszem, ez megbocsátható volt nekem. Hamar jött a válaszüzenet:

"Sajnálattal olvastam, hogy gyengélkedik kegyed. Van valami esély arra, hogy péntekre a legjobb formájában legyen? Öleli, csókolja : Loggie-Bear ♥"

Elnevettem magam a becenév hallatán, és máris kezdtem magam sokkal jobban érezni.

"Habár már hivatalos vagyok egy partiba, azt hiszem, nélkülözni tudják majd becses személyem. Az ön társasága minden elé helyeződik. Öleli, stb.: D♥"

Nem tudtam milyen becenevet kitalálni, ami angol kiejtéssel is jól hangzik, ezért úgy döntöttem, hogy meghagyom neki a lehetőséget, hogy beceneveket gyártson - már ha akar, persze. Egyértelmű, hogy nem hagyta annyiban az aláírásomat.

"Kedves Dorree, amennyiben késznek érzi majd magát, hogy egy egész estét velünk töltsön, kérem jelezze. Mellesleg, egy betűvel képes aláírni? Legyen. L♥"

A többes szám nem hagyott nyugodni, pedig már majdnem leragadtak a szemeim a fáradtságtól.

"Kérem, magyarázza a többes számot. Most elvonulok, és széppé, valamint egészségessé alszom magam. Bárcsak ne lenne oly távol! Csókolja messziről: Dorree ♥"

Ez a magázódás nagyon szexi! El is határoztam, hogy amikor lehet, majd hanyagolom a tegezést. Azonban, amint, hogy ezt végiggondoltam, el is nyomott az álom, reggel pedig már Réka keltett fel.

- Ébresztő! El kéne menned dokihoz, bár, ahogy érzem, a lázad már elmúlt. Dunya még horkol, és tuti nem emlékszik semmire éjjelről. - keltegetett, de nekem nem akaródzott felébredni. - Mellesleg, villog a telefonod, csak nem sms-ed jött? - kérdezte gonoszkásan, mire kipattantak a szemeim.

- Micsoda? Reggel van már? Atyaég. - majdnem levertem az éjjeliszekrényemről a telefonom, miközben kotorásztam utána. Szerencsére még a levegőben megfogtam - tutira jedi vagyok! Logan sms-e várt, még éjjel írta:

"A távolság áthidalható. A többes szám a csapatot jelenti, mivel ünneplünk majd. Dress code: Texas. Csókolja: Loggie-Bear♥"

- Na jó, magadra hagylak, szerelmes kislány. Öltözz fel, és irány a doki, mert nem kéne rosszabbul lenned. - mondta Réka, majd kiment a szobámból.

Az üzenet aranyos volt, de sok kérdést vetett föl. Mit értett az alatt, hogy a távolság áthidalható? És mit ünneplünk? Nagy nehezen rávettem magam, hogy felkeljek. Kimentem a fürdőbe, és amikor belenéztem a tükörbe, majdnem hanyatt estem, olyan szörnyen néztem ki. Ezért inkább gyorsan letusoltam, hajat mostam, és felöltöztem. Még vizes hajjal mászkáltam a lakásban, valami könnyű kaja után kutatva, amikor becsapódott a szobám ajtaja. Furcsállottam, mert nem volt huzat, Réka már elment, és Dunya is épp akkor kászálódott ki a kádból. Elfelejtkezve a kajáról, valami fura érzéssel közeledtem a szobám felé. Kinyitottam az ajtót, de nem láttam senkit és semmit, ezért bementem.

Az ajtó becsukódott mögöttem, és holtra sápadtan fordultam hátra...